Helyi hírek, események
Éjszakai varázs a Zsolnay Negyedben
Eljött a várva várt este, amikor újra megnyílt a Zsolnay Látványmanufaktúra, s bejárhatóvá váltak a Zsolnay Negyed ezidáig titkos helyszínei. Elsőként kerültek a nagyközönség elé a Gyugyi-gyűjtemény új szemetkápráztató tárgyai. A misztikus fényjáték kilóméterekről csalogatta a pécsi örökség szerelmeseit, Baranya legkeresettebb múzeumkomplexumába. Az éjszakai kiváncsiskodók tematikus tárlatfelfedező túrák keretében ismerkedhettek meg a Zsolnay gyár történetével, a kerámiagyártás korszakaival és a legnagyobb kinccsel, Gyugyi László gyűjteményével, amely évről évre gyarapszik és kerül át a város tulajdonába. S hogy mi ihlette a kezdeményezést? Természetesen az érdeklődők igényeinek kielégítése. A Zsolnay Negyed éjszakája ámulatba ejtette valamennyi látogatót. A színvarázs, a múzeumtermek páratlan kincsei, mind mind mély nyomot hagytak a vendégseregben. A felkészült kísérőknek köszönhetően pedig, olyan plusz tárgyi tudásra tehettek szert, amely bármikor jól jöhet, ha a Zsolnayk vagy éppen a Negyed szóba kerül életük során. Csakis gratulálni tudunk a szervezőknek és a Negyed munkatársainak.
Újévi koncert nem csak lippóiaknak
Három évvel ezelőtt az érdeklődés felcsigázása, míg mostanra annak kielégítése a célja a lippóiak újévi koncertjének. A helyi nemzetiségi fúvószenekar...
Bővebben →Évzáró hangverseny a bólyi templomban
Karácsonyi hangversenyre került sor a bólyi Katolikus Templomban. Mindez, egy szép hagyományokkal rendelkező, ünnepek előtti, kiemelt rendezvény, s ig...
Bővebben →Megérdemelt oklevelek a szabadegyetemen
Finiséhez ért a bólyi nyugdíjas szabadegyetem tavalyi kúrzusa. Az évzáró alkalomra dr. Nagyváradi László professzor készült érdekfeszítő előadással, ...
Bővebben →Omega ikonok a 40 éves pécsi fan klubnál
Maguk a legendák is megjelentek a pécsi Omega Fan Club megalakulásának 40. évfordulóján, melyet egy szép kerek program keretében, a POTE aulájában ren...
Bővebben →Járási közbiztonsági fórum
Rend és biztonság, ezek voltak kulcsszavai a járási közbiztonsági egyeztető fórumnak, amelyre a bólyi Vigadóban került sor. A rendezvényt a megyei re...
Bővebben →Németh Miklós exminiszterelnök a Bóly TV-ben
Illusztris vendége volt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság Tudományi Karának. Németh Miklós egykori miniszterelnök tisztelte meg jelenlétével a campu...
Bővebben →Búcsúfa állítás a hagyományápolás jegyében
A hétvégén rendezték meg Nagynyárádon, a hagyományos búcsúfa ünnepséget. A Márton napi programok egyik éke és az egyik legpatinásabb hagyománya ez ...
Bővebben →Lampionos felvonulás Nyárádon
Van aki emlékszik még a nyárádiak közül a Márton napi lampionos felvonulások kezdetére. Bizony nem ma volt, azóta több generáció is ennak aktív részes...
Bővebben →Országos sikerek lábtoll-labdában
Gyermek, országos lábtoll-labda Tini kupára került sor, a szederkényi suli sportcsarnokában. Csapatban és párosban mérettettek meg a csapatok, amelyek...
Bővebben →Átadták az új bólyi óvodát
Megvalósult a bólyiak régi álma, új óvoda és bölcsőde ünnepélyes átadására került sor a városban. Az 540 millió Ft összértékű beruházás nagy része, mi...
Bővebben →41 éve vezényel Dobos József
A Palotabozsok-Mohács-Somberek Ifjúsági fúvószenekar Bozsokon alakult meg, ezt követően mohácsi és sombereki fiatalokkal egészült ki. Immár 41. éve ar...
Bővebben →