Helyi hírek, események
Színpadon a Kiegyezés
Zsúfolásik megtelt a Pécsi Nemzeti Színház nézőtere, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutató estje alkalmával. Különleges történelmi témájú művet hozott magával a társulat, amelynek rendezője és koreográfusa, Zsurávszky Zoltán. Nézzük a kronológiát, a történelem írott lapjairól. Az 1848-as szabadságharcunk eszméi, a forradalom vérbefojtásával, immár veszve vannak. Kossuth emigrációban, Batthyányék utolsó szava a vesztőhelyen: Éljen a haza! Az ezt követő, szinte bénító, a társadalom minden rétegét érintő elnyomás elleni tiltakozás, szinte egyetlen lehetséges módjává válik, a nemzeti költészet, zene, a dal, valamint a paraszti kultúra felé fordulás, s az erre irányuló, fokozott figyelem.
A 150 évvel ezelőtt megkötött Kiegyezéssel, létrejött, az Osztrák- Magyar Monarchia, amely óriási gazdasági fellendülést hozott, Magyarország lakosai számára. Hatására, alig húsz év múlva, 1896-ban, lehetővé vált, az Ezeréves Magyarország, Millenniumi kiállítás megrendezése, az újjáépített Városligetben. Magyarország néprajzi tájai, s azok parasztsága, addig soha nem látott lehetőséget kaptak kultúrájuk, életmódjuk bemutatására. Ennek, a magyarság történelmében fontos időszaknak, kíván emléket állítani, a nagyszerű erőkből álló, Magyar Nemzeti Táncegyüttes. S mindezt sajátos módon, a folklór nyelvén interpretálják, nézőközönségük számára. A Kiegyezés / 150 című produkcióról, csakis szuperlaktivuszokban lehet fogalmazni, oly tökéletes és sokat mondó, történelmünk adott időszaka kapcsán. Köszönjük a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek és a közreműködő baranyai táncosoknak, ezt a felejthetetlen élményt. Igazi kincsei voltak ők az idei Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozónak.
Újabb Zsolnay kincsekre leltek
Újabb egyedi és értékes Zsolnay alkotásokkal gazdagodott a pécsi gyűjtemény a Zsolnay Negyedben. Köztudott, hogy Dr. Gyugyi László műgyűjtő közel 700 ...
Bővebben →Juice és kólózók sokasága Szederkényben
A Juice zenekar tagjainak többsége a magyar mellett délszláv vérvonallal is rendelezik. Nem hiába, mindez zenei stílusválasztásukra is mély hatással v...
Bővebben →A birkózás ünnepe Pécsett
A PEAC birkózó szakosztálya, a Baranya Megyei Birkózó Szövetség és a Regionális Életmód, Egészség Alapítvány közös szervezésében U23-as szabadfogású é...
Bővebben →Uniós képzési program Versenden
Ekesthanasztarász, avagy az összefogás hívószóra a helyi kultúrházba gyűltek össze a versendi emberek. Köztudott, hogy a szegregáció felszámolását kom...
Bővebben →Néptáncosok összefogása egy nemes célért
A Muharai Elemér Népművészeti Szövetség, a Csoóri Sándor Alprogram támogatásával, baranya megyei tánccsoportok számára regonális továbbképzést tartott...
Bővebben →Töttösi nemzetiségek háza
Ünnepelni jöttek össze a töttösiek és a jó barátok. A pont két éve átadott nemzetiségek háza, újabb berendezett épület egységgel bővült. Az egykori Vo...
Bővebben →Jubileumi táncgála Borjádon
247 fellépés 10 év alatt, no és 9 pazarul előadott tánc, persze kiváló korreográfiával a jubileumi gálán. Ezekkel a karakteres számokkal, egy évtized...
Bővebben →Az alkotás öröme
A festészet a hobbija, ami a rögös életútján talált rá. 20 éve ragadott először ecsetet a kezébe, azóta szépen ível karrier pályája. Csendéldetei és t...
Bővebben →Megyei német verseny Bólyban
Az idén Bólyban megrendezett Baranya Megyei Német Vers- és Prózamondó Versenyt az iskola tornacsarnokában nyitották meg, autentikus német dalokkal és ...
Bővebben →Harmonika gála a Vigadóban
Harmonika est keretében mutatkozott be a Bólyi Zeneiskola egyre közkedveltebb tanszaka. 20 éve Ladócki Aranka tanár nő a szakmai vezetője a sváb kultú...
Bővebben →Farsang Kukorica Jancsival
Tréfás s egyben jó hangulatú farsangi mulatságon vannak túl a szederkényi nyugdíjasok. Idén is vendégül látták a pécsi BM nyugdíjasokat, akik éltek is...
Bővebben →Kávé varázs a Kiskastélyban
A kávé a világon a legtöbbet fogyasztott italok egyike, mégis kevesen ismerik történetét, fajtáit, kultúráját, elkészítésének módjait. Reggel ha feléb...
Bővebben →