Helyi hírek, események


Megyei lobbi parti

2018.09.26

A magyar ember terített asztal mellett ülve, finomságokat falatozva, no és jó bort, netán pálinkát kortyolgatva vitatja meg a világ és saját maga dolgait. Ebből az alaptézisből kiindulva hívták életre, 18 évvel ezelőtt, a Szentlőrinci Lobbi Partit. A kezdeményezés időközben szárbaszökkent, mély gyökeret eresztett, sőt évről évre még termést is hoz. Különben, miért is járnának ide vissza a helyi és országos politikusok, a gazdasági élet vezetői és persze a közélet meghatározó szereplői. E találkahely, eklatáns példája annak, hogy sok jó ember kishelyen is elfér és még, a más és más pártokban politizálókat is le lehet ültetni egy asztal mellé. Ez olyan mint az ókorban az olimpiai játékok voltak, akkor még a fegyvereket is lették. Most egy nap erejéig, nincs kardcsörgetés, helyette vigasság van, eszem-iszom és dínom dánom. S hogy miért is lobbiznak itt a részvevő vendégek? Van-e hozadéka itt létüknek? A Bóly TV magazinműsorából önök is megtudhatják. A megye elöljárói, gazdasági potentáltjai és persze az esemény állandó résztvevői, jól kilobbizták magukat. Ettek is, ittak is és megvitatták a megvitatni valót. Most aztán helyére került minden, sok száz telefonszám cserélt gazdát, sinre kerültek az egyéni és közösségi projektek. Már megérte eljönni Szentlőrincre...


Új mosdók az olaszi iskolában

2017.10.04

A közelmúltban átadták az Olaszi Általános Iskola fejújított mosdóit, így a baranyai községben is színvonalas és higiénikus körülmények között tisztál...

Bővebben →

Cserépbe zárt energia

2017.10.04

Tetőcserépbe integrált napelem fejlesztésébe kezdett, a bólyi családi vállalkozásból, nemzetközi nagyvállalattá nőtt, Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. - ...

Bővebben →

Gőzgombóctól dagadt a pocak

2017.10.04

Neked a káposztás, neki a babos, nekem pedig az édes jön be. Persze, hogy a geresdlaki gőzgombócról van szó, hisz van akinek így s van akinek úgy, vag...

Bővebben →

Parti hangulat a MOL kúton

2017.10.04

Soha nem látott forgatag fogadta a betérőket, a Bólyi MOL kút és Családi Pihenő első hivatalosan meghírdetett Nyílt napja alkalmából. A folyamatosan f...

Bővebben →

Vegázó a bólyi Malomban

2017.09.28

Felmérések szerint, nem csak Magyarországon, de a világon általában az egészséges étkezésre való törekvés, az egyik fő fogyasztási trend. Az elmúlt i...

Bővebben →

Hárséknál javában tart a szüret

2017.09.28

A szüret kemény munka és ünnep egyszerre. A szőlő kapálása, metszése és oltása után ekkor köszönt be a borkészítés ideje. A szüret szó eredetileg ...

Bővebben →

Kopácsi Halásznapok

2017.09.26

Minden év szeptemberében sor kerül a Kopácsi Halásznapokra. Közel 10 ezer látogatót vonz ez a kétnapos rendezvény, ahol a vendégek a különböző gasztro...

Bővebben →

A borról daloltak

2017.09.26

A Bor és Dal Ünnepére került sor, a Pécsi Napok idei programsorozatának keretében. "Népek bordalai és táncai" karneváli hangulatban, a Kossuth térről ...

Bővebben →

Filmfesztivál Komlón

2017.09.26

Hét domb elnevezéssel, felnőtt- és gyermekfilmek fesztiválja zajlott az elmúlt héten, a Komlói Színház- és Hangversenyteremben. A fesztivál a médiaszo...

Bővebben →

Bólyi vezető a SLAMI-ban

2017.09.26

A Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a nagy múltú Mohácsi Zeneiskola tradícióinak folytatójaként, 2004. szeptember 1-jétől működik, ...

Bővebben →

A rettegés arénája

2017.09.22

Nem szokványos arculattal és tartalommal járja a kontinenst, egy magyar cirkusz. Nyugat - európai ámokfutása után, Magyarországon szedi áldozatait a H...

Bővebben →

Képzőművészeket képeznek

2017.09.22

A Bólyi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, egyik erőssége a Képző és Iparművészeti Tagozat. Kezdetekben, Sas Zsuzsanna tanárnő neve fémjelezte, a...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162