Helyi hírek, események


Elkezdődött a méhészszezon

2016.04.26

Az idei méhész szezon kezdete a hűvösebb időjárás miatt kissé eltolódott. A méhek már nagyon várták a virágos növények nyílását, hiszen a virágpor nagyon fontos táplálékforrás számukra. A ’gyerek’ méhek legfőbb tápláléka. Ha kevés a virágpor, akkor nem megfelelően fejlődnek és sokkal rövidebb ideig élnek, ami amúgy 5-6 hónap is lehet. Virágpor hiányában az anya kevesebb petét rak, így a család sokkal lassabban fejlődik. Mostanra a korán érő gyümölcsök virágainak megporzásán túl vannak a gazdák méhei és a repcetáblákon szorgoskodnak a kis bogarak- tudtuk meg Beck Attilától a Bólyi Méhészek Egyesületének elnökétől. Méhészeti szempontból május elején az akác és a selyemfű, majd júniusban a hárs, míg a sor végén a napraforgó szerepel. Az enyhe tél miatt elszaporodott a kártevő varróatka, amely sok esetben megtizedelte az állományt. Remélhetően azonban az anyaméhek felduzzasztják a dolgos kis csapatot és gőzerővel folyik majd a termelés. Kiváló minőségű mézet kívánunk minden gazdának, no és a fogyasztóknak, merthogy a hazai termelői méznél nincs jobb a világon.


Múzeumok éjszakája

2017.07.06

Szent lván éjjelén, országosan 320 intézmény várta, 2000 programjával, a csaknem félmillió múzeumlátogatót. A program sikerének titka, misztikus jelle...

Bővebben →

A mi kis falunk

2017.07.06

A mi kis falunkban mindig történik valami - vallják a perekediek. Az aprócska baranyai faluban, nagy napra ébredtek, s ehhez "municióhoz" is jutottak,...

Bővebben →

Focitábor Bólyban

2017.07.06

Kicsik, akiknek meg sem kottyan a 35 fokos hőség. A bólyi nappalis focitábor 70 növendéke, dacolva a meleggel, szinte felszántotta a futballpályát lel...

Bővebben →

Minipálya ovisoknak

2017.07.06

A focit nem lehet elég korán kezdeni, akár már ovodás korban. Ennek szellemében épülnek országszerte a kicsik számára mini futballpályák, melyek több ...

Bővebben →

Megújult a szajki óvoda

2017.07.06

Jelentős renováláson, úgynevezett, nagy generálon esett át, a szajki óvoda. A helyi önkormányzat tulajdonában lévő épületre, már igencsak ráfért, a lá...

Bővebben →

Goldwing varázs Baranyában

2017.06.22

A GoldWing Club Hungary, az európai szövetséggel karöltve, minden második évben rendez, nagyszabású hazai motoros találkozót, ezúttal Dél-Baranyában. ...

Bővebben →

Indul a Magyarok Kenyere Program

2017.06.22

A püspökségi Magtár látogatóközpontjában került sor, a Magyarok Kenyere Program, idei nyitó sajtótájékoztatójára. Köztudottan, az ötletgazdának, azaz ...

Bővebben →

Bólyi motoros napok

2017.06.20

A Bólyi Motoros Napok a kisváros egyik legnagyobb létszámú rendezvénye, sok sok korosztályt megmozgat. A helyi motoros egyesület szervezésében, ilyen...

Bővebben →

Mohácsi Tamburafesztivál

2017.06.20

Immár 11. alkalommal rendezték meg, a Mohácsi Tamburafesztivált, amelyen idén is, jó pár mohácsi és vendégzenekar mutatta meg magát és kivételes tudás...

Bővebben →

Indul a vakáció Szediben

2017.06.20

Véget ért a 2016-17-es tanév, a Szederkényi Általános lskolában. Elballagtak Turi Zsófia osztályfőnök, 8.-os, végzős diákjai, összesen 18-an. Beérett ...

Bővebben →

Szívfacsaró bólyi ballagás

2017.06.20

Díszes pompában várta a ballagókat és vendégeiket a bólyi iskola. A ballagás, így a virágok, a tarisznya, a csokik hagyománya, csaknem két évszázadra ...

Bővebben →

Zarándoklat Máriakéméndre

2017.06.12

Szentháromság vasárnapi búcsúra és az ehhez kapcsolódó zarándoklatra került sor Mariakéménden. A környező településekről, százával érkeztek a katoliku...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162