Helyi hírek, események


Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn

2018.10.02

Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító Lugioban már rómaiak is szőlőt termesztettek és bort készítettek. Így hát a helyi általános iskola szervezésében, idén sem maradhatott el a vígasság. Táncba hívták a Duna-Gyöngye Néptánccsoportot, míg a zenéről a szekcsői fúvószenekar gondoskodott. Több megállót közbeiktatva, végig vonultak a falun és táncba csalogatták a szekcsőieket is. Gyönyörű népviseletben pompáztak kicsik és nagyok egyaránt, ígényesség és jókedv sugárzott a szüreti menetet kívülről csodálók felé. Legutolsó állomásnak a szüreti mulatozás helyszínének szánt kultúrház és annak udvara maradt. Itt egy kisebb performanszra, körtáncra és közös fotózásra is sor került. A felvonulás záróaktusaként, a kultúrház nagytermében mulathatták ki magukat a szüreti felvonulás résztvevői. Jó kis vígasság volt ez, profi szervezés és kivitelezés mellett zajlott.


Múzeumok éjszakája

2017.07.06

Szent lván éjjelén, országosan 320 intézmény várta, 2000 programjával, a csaknem félmillió múzeumlátogatót. A program sikerének titka, misztikus jelle...

Bővebben →

A mi kis falunk

2017.07.06

A mi kis falunkban mindig történik valami - vallják a perekediek. Az aprócska baranyai faluban, nagy napra ébredtek, s ehhez "municióhoz" is jutottak,...

Bővebben →

Focitábor Bólyban

2017.07.06

Kicsik, akiknek meg sem kottyan a 35 fokos hőség. A bólyi nappalis focitábor 70 növendéke, dacolva a meleggel, szinte felszántotta a futballpályát lel...

Bővebben →

Minipálya ovisoknak

2017.07.06

A focit nem lehet elég korán kezdeni, akár már ovodás korban. Ennek szellemében épülnek országszerte a kicsik számára mini futballpályák, melyek több ...

Bővebben →

Megújult a szajki óvoda

2017.07.06

Jelentős renováláson, úgynevezett, nagy generálon esett át, a szajki óvoda. A helyi önkormányzat tulajdonában lévő épületre, már igencsak ráfért, a lá...

Bővebben →

Goldwing varázs Baranyában

2017.06.22

A GoldWing Club Hungary, az európai szövetséggel karöltve, minden második évben rendez, nagyszabású hazai motoros találkozót, ezúttal Dél-Baranyában. ...

Bővebben →

Indul a Magyarok Kenyere Program

2017.06.22

A püspökségi Magtár látogatóközpontjában került sor, a Magyarok Kenyere Program, idei nyitó sajtótájékoztatójára. Köztudottan, az ötletgazdának, azaz ...

Bővebben →

Bólyi motoros napok

2017.06.20

A Bólyi Motoros Napok a kisváros egyik legnagyobb létszámú rendezvénye, sok sok korosztályt megmozgat. A helyi motoros egyesület szervezésében, ilyen...

Bővebben →

Mohácsi Tamburafesztivál

2017.06.20

Immár 11. alkalommal rendezték meg, a Mohácsi Tamburafesztivált, amelyen idén is, jó pár mohácsi és vendégzenekar mutatta meg magát és kivételes tudás...

Bővebben →

Indul a vakáció Szediben

2017.06.20

Véget ért a 2016-17-es tanév, a Szederkényi Általános lskolában. Elballagtak Turi Zsófia osztályfőnök, 8.-os, végzős diákjai, összesen 18-an. Beérett ...

Bővebben →

Szívfacsaró bólyi ballagás

2017.06.20

Díszes pompában várta a ballagókat és vendégeiket a bólyi iskola. A ballagás, így a virágok, a tarisznya, a csokik hagyománya, csaknem két évszázadra ...

Bővebben →

Zarándoklat Máriakéméndre

2017.06.12

Szentháromság vasárnapi búcsúra és az ehhez kapcsolódó zarándoklatra került sor Mariakéménden. A környező településekről, százával érkeztek a katoliku...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162