Helyi hírek, események
Találkoztak a Karasica mentiek
Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar részről is eljött minden érintett, jelezve, hogy egy közösségbe tartozásukat, megadva a tiszteletet egymásnak és az esemény méltán kiérdemelt rangjának. A Szederkényi Kultúrház udvarán állították fel a rendezvénysátrat a színes programok számára, míg a fákkal körülvett ligetben, kézművesek árulták portékáikat. Ugyanitt népi játékok és kutyabemutató is várta a különböző korosztályok képviselőit, akik kiélvezhették a délután minden pillanatát.
A fekediek nemcsak ígényes sváb táncaikat mutatták be a publikumnak, hanem polgármesterük jóvoltából a stafétabotot is átvették. Mivelhogy náluk rendezik meg jövőre, a soron következő fesztivált. Lesz majd ott is dinom dánom, mint ahogy Szederkényben is volt. A Karasica Fesztivál, ma már a szüreti időszak egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát, itt a déli végeken, a Karasica völgyében. Hihetetlennek tűnik, de igaz, pár év elég volt hozzá, hogy patinát szerezzen magának és elfogadják létét az érintett településeken. Az idei szederkényi fesztivált, ami nagyszerűen sikerült, jövőre a fekediek szeretnék majd űberelni. Nem kis kihívás lesz ez, de őket ismerve, igencsak bele fognak húzni. Egy biztos, náluk a stifoldernek nem lesz híja, étlen szomjan senki nem fog maradni.
Tartásjavító ovis torna
Fejlesztő gyermek tornákon vesznek részt a 3 és 6 éves kor közötti gyerkőcök, Bólyban és további 3 településen. Ennek keretében a szakember játékos, ...
Bővebben →Televíziós portré Ahmann Györgyről
Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Buda...
Bővebben →Nyelvspeciális osztályok a Kisfaludyban
Közkedvelt gimnázium, kimelt továbbtanulási célpont az általános iskolák végzősei számára, a mohácsi Kisfaludy. A patinás suli színvonala, nyelv speci...
Bővebben →Sátorhely humán kincse az iskola
Sárorhely szívében található a helyi kisiskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestülete, mosolyg...
Bővebben →Busójárásra hangolva
Közeleg Magyarország legősibb, legrégebbi télűző farsangi karneválja. Február végén a busóbundákat öltő felnőttek, faragott álarcokban, jellegzetes ke...
Bővebben →Kiállítás az oszmán értékekből
Mohács város önkormányzata 2008-ban testvérvárosi szerződést írt alá Isztambul Bejkoz városrészének önkormányzatával. Később civil kezdeményezésre, ...
Bővebben →Babarciak az első bálozók...
A Babarci Magyar - Német Baráti Kör Tánccsoportjai, a Szivárvány Kórus és a Dorfmusikanten Zenekar adta meg az alaphangot és a jó hangulatot az idei b...
Bővebben →Országos német gála kitüntetésekkel
Január 9-e a magyarországi német önkormányzatok napja. Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a ...
Bővebben →Fülemüle Talk Show a Bóly TV-ben
Fülemüle Talk Show a Bóly TV hétközi magazinjában. Közismert sztárok, borászok, cégvezetők lesznek vendégei beszélgetős, gasztroshownknak. Két héten á...
Bővebben →Téli partnertalálkozók
A téli mezőgazdasági munkáktól mentes időszakot kihasználva, megkezdődtek a Trigo partnertalálkozói. Január és február hónapokban, összesen 5 alkalomm...
Bővebben →Megjött a hó és a zimankó
Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a köve...
Bővebben →Bejgli kupa Bólyban
Egyeseknek laza foci, míg másoknak "erőltetett menet" volt a bólyi karácsonyi teremfutball torna. Pár nappal az ünnep után bizony ráfért minden foci k...
Bővebben →