Helyi hírek, események
Kihívások a Montenuovo előtt
A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gazdaságot kell szolgálnia, s a szakgimnáziumi képzés, akkor tölti be megfelelően a szerepét, ha a diákok a szakma megszerzése után fejezik csak be tanulmányaikat. Az idei tanévben, Szociális gondozó és ápoló, szakács és pincer szakmákban folyik az oktatás Bólyban, mégpedig 12 pedagógus és 120 diák közreműködésével. Nem könnyű feladat a pályaorientáció, évről évre kihívás az iskolák számára. A tanévkezdés hatékonyságát pedig, még a jó idő is befolyásolja - tudtuk meg a Montenuovo igazgatójától. A szakiskolák, a nemzeti szakképzési és felnőttképzési hivatal, valamint a szakképzési centrumok stratégiai szerepe, a mai kihívások közt, megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor rugalmasnak kell lennie a középiskolai oktatás rendszerének, mint ahogy ezt a gazdasági környezet változása, folyamatosan elvárja. „A Z generációt ennek értelmében, úgy kell oktatni, hogy egyrészt a kívánt szakmákra legyenek alkalmasak a tanulók, másrészt képességeik és készségeik a folyamatos megújulást is lehetővé tegyék. Persze ez nem könnyű feladat, de törekedni kell rá.
Berkesd rétes készítésben is élen jár
Nemzedekek értéke - értekes nemzedékek címmel került sor Berkesden egy komplex hagyományápoló programra. A Berkesdi Fekete István Általános Iskola aul...
Bővebben →Szépkorúak ünnepeltek Lippón
Nem csak a 20 éveseké a világ, tudják ezt jól a lippói nyugdíjasok és a falu többi lakója is. A községben nagy becsben tartott korosztályt, ezúttal is...
Bővebben →Indul az 5,4 milliárdos beruházás
A kormány által kiemelt projektként aposztrofált, ugyanakkor uniós és hazai forrásokból finanszírozott, giga beruházás a " Bóly agglomerációjában megv...
Bővebben →A pacsker reneszánszát éljük
Újra divatba jön a pacsker? Látva a napokban megrendezett bólyi pacskernapok iránti érdeklődés élénkségét, bizony még ez is elképzelhető. Ugyanis a ke...
Bővebben →A 30. Villányi Vörösbor Fesztivál
Rekordszámú, több mint 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várta a résztvevőket, a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet immáro...
Bővebben →Borrendi lovagok és az ínyencek
Egy pohár villányi borban, benne van a gazda verejtékes munkája, a nap szőlőt érlelő energiája és a rómaiakig visszanyúló történelem. Ezt a varázslato...
Bővebben →Szüreti vigadalom és a jó olaszi pálinka...
Szüreti mulatságra invitálta a falu lakosságát, Olasz község önkormányzata. A vidám őszi kavalkádra, sokan voltak kíváncsiak. Itt az újbor mellett, a ...
Bővebben →Magyar szívvel, tárogatót fújnak
A Rákóczi Tárogató Egyesület kiválóságai, 20 országos és 5 világtalálkozó megrendezése után, immáron Baranya megyébe is eljutottak, mégpedig a Kárpát-...
Bővebben →Egészségőrök az alapítványnál
A Fogadj El Alapítvány Fogyatékosok Napközi Otthona mindig is természetbarát szemléletéről volt híres. A Gyógyító természet címet viselő programjuk i...
Bővebben →Szárnyaikat bontogató kis táncosok
A magyar néptánhagyományok méltó örököse, a Sátorhelyi Néptáncegyesület. Az ősi magyar táncok újra felfedezése, koreográfiájuk betanulása és színpadra...
Bővebben →Mackófalva lakói
1120 mackó vette birtokba a Sátorhelyi Kultúrházat. A helyi Banyaklub lelkes tagjai idén sem tétlenkedtek. A faluban fellelhető összes plüs macit becs...
Bővebben →Mulatozó nagyik
Az ldősek Világnapja, illetve az októberi nyugdíjas hónap kapcsán, összesen 120 vendég részvételével zajlott a bólyi térségi nyugdíjas találkozó. A Ma...
Bővebben →