Helyi hírek, események


Megnyílt a trófea kiállítás

2018.10.11

Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes trófeagyűjteményét nemrég felajánlotta Bóly város számára. No de ne rohanjunk ennyire előre az időben, nézzünk bele a krónikába.1947-ben Schmidt Emma és Müller Antal gyermekeként látta meg a napvilágot a németbólyi születésű Molnár Antal. Bizonyára kitaláltak, hogy neve magyarosított, az akkori törvényeknek megfelelően alakúlt át, Müllerből Molnárba. Hősünk a sportnak és csaladalapításának köszönhetően került Siklósra, ahol a gazdasági életben érvényesült. Hobbiját a vadászatot csaknem 30 éve űzi. A gyűjteményéből a napokban nyílt az Erzsébet Vigadóban kiállítás, amelyre, mint élete egyik jelentős szeletére tekint. Az átadó ceremóniára családja, barátai és vadásztársai is eljöttek, megadva számára a tiszteletet. Molnár Antal vadászsikereit bemutató trófeakiállítás az Erzsébet Vigadó emeletén tekinthető meg előzetes bejelentkezés alapján. Tisztelettel várják iskolai csoportok jelentkezését is, akik közelről szeretnék tanulmányozni hazánk, Afrika és Kanada vadállományát. Jöjjenek el és csodálkozzanak rá Önök is a természet csodáira.


Majális a -1. napon

2017.05.01

A babarciak ismét beelőzték a térséget. Majálisukat már április utolsó napján prolongálták. Ezzel is teret adva mindazok számára, akik őket választott...

Bővebben →

Megye l. bajnokság hétvégi eredményei

2017.05.01

Siklós-Szederkény 2-3 (2-2) Siklós. V.: Horváth György. Siklós: Tasselmájer - Hazenauer, Kósa, Szívós, Schmidt - Bozó, Teszárik (Sztojka, 58.), Árv...

Bővebben →

TrachTag, a hagyomány ápolás jegyében

2017.04.30

Harmadik éve rendezik meg, a német nemzetiségi hagyomány napot Bólyban. A TrachTag, azaz a népviselet felöltése és az abban való megjelenés, a rég múl...

Bővebben →

Tambura varázs Mohácson

2017.04.30

A Horvátországi Tamburaoktatók Szövetségének szervezésében érkezett a Duna-parti városba, az a különleges zenekar, amely nem rendelkezik mély gyökerek...

Bővebben →

Hazaért a vándorbatyu

2017.04.30

A sombereki kultúrház előtti sváb térzene jelezte a faluban élőknek és az ide igyekvőknek, hogy jelentős esemény készül a sváb községben. Ugyanis haza...

Bővebben →

Időhíd múlt és jelen között

2017.04.28

"Élet a falun, régen és ma" elnevezéssel, tartalmas kultúrtörténeti projektnapot rendeztek a lippóiak. A Gondozási Központ az iskolával és az óvodával...

Bővebben →

Átadták a mohácsi vágóhidat

2017.04.26

Több hónapos próbaüzem után, hivatalosan is átadásra került a Bonafarm cégcsoportjához tartozó, MCS VÁGÓHÍD ZRT. új mohácsi üzeme. Orbán Viktor minisz...

Bővebben →

Csökken a gyermeklétszám Szajkon

2017.04.24

Délután a napközi idején kíváncsiskodtunk, hogy vajon milyen az élet egy vidéki kisiskolában? 33 gyermek jár napjainkban, a Szajki Általános lskolába...

Bővebben →

Vidám hásságyi pincejárás

2017.04.19

Emmausz-járáskor benépesülnek a pincék, a szokottnál is kedvesebben fogadják az embereket, s még az idegeneket is behívják egy-egy pohár borra. Mindez...

Bővebben →

Emmausz a bólyi pincefaluban

2017.04.19

Húsvét hétfőn újra zsongott a bólyi pincefalu. A népszokás 2011 óta, hivatalosan is része a szellemi örökségünknek, s mitagadás, az utóbbi években ped...

Bővebben →

Megye l., 20. forduló:

2017.04.17

Szederkény-Szászvár 0-2 (0-2) G.: Bálint (6., - öngól), Makai (14.). Villány-PEAC 2-1 (1-0) G.: Czibere (24.), Tamás (74.), ill. László (89.). ...

Bővebben →

Húsvét a szeretet győzelme

2017.04.14

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162