Helyi hírek, események
Kaposvári Állattenyésztési Napok
Szent Mihály napi állatszemlére gyűltek össze 3 napra a régió állattenyésztői. A házigazda Kaposvári Egyetem, immáron tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. Hagyományosan minden év szeptemberében, a magyar állattenyésztés színe-java várja az érdeklődőket Kaposváron. Az elmúlt esztendőkben folyamatosan fejlődő kiállítás már bizonyította, hogy nemcsak a Dunántúlon, de országosan is meghatározó állattenyésztési rendezvénnyé vált. A számos szakmai- és közönségprogram évente, 200 kiállítót és több mint 30 ezer látogatót vonz a Pannon Lovasakadémia területére. Az ünnepi megnyitónak pedig minden esztendőben megadják a módját. A 12. Kaposvári Állattenyésztési Napok ismét bizonyította létjogosúltságát. A kiállítók és az érdeklődők egyként konstatálták, hogy mindig van új a nap alatt. A hagyományos állattenyésztési eljárások és a használtos eszközök mellett, a kutatás és fejlesztésnek köszönhetően, jelentős az innováció. Ennek felfedezése és megismerése érdekében is fontos az érintettek jelenléte a kaposvári seregszemlén. Mert köztudottan, aki kimarad, az bizony lemarad. Ezt pedig senki nem szeretné megélni.
Stifolder feszt Fekeden
A Fekedi Német Önkormányza, a Települési Önkormányzat és a Szülőföldünk Baráti Kör közös szervezése, a Dunamenti Svábok Stifolder Fesztiválja. Idén má...
Bővebben →Bajnok a PMFC, helytállt a Bóly
Gigászi küzdelmet hozott a szombaton megrendezett PMFC- Bóly rangadó a megye I. osztályban. A vendégek számára a tisztes helytállás, míg a hazaiaknak ...
Bővebben →Richter Flórián a cirkusz lovas hercege
A porond szabad, kezdődjék a show- hangzott el a porondmester szájából a Richter Flórián Cirkusz első pécsi műsorának kezdetén. A klasszikus és a mode...
Bővebben →Állattenyésztési napok Hódmezővásárhelyen
A XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár, idén egy Magyarországon rendezett állattenyésztési szakmai világtalálkozó...
Bővebben →Teltház Hargitai és Csókay fórumán
Dr.Csókay András idegsebész, agykutató volt vendége Hargitai János országgyűlési képviselő mohácsi lakossági fórumának. Közös témájuk, az Európán átsö...
Bővebben →Gazda szeme hízlalja a kalászt
Bóly határában sarjad a vetés. Az elmúlt hetek bőséges csapadéka, életerőtől duzzadó búzát növesztett ki a földből. Gondos gazda tekintette kémleli a ...
Bővebben →Borverseny a bólyi Kolpingban
24 éves múltra tekint vissza a bólyi Kolping Egyesület borversenye. Idén 97 mintát küldtek el bírálatra a helyi és környékbéli borászok, kiegészülve a...
Bővebben →Csarnokavató torna Bólyban
Amatőr csapatok részére rendeztek női kézilabda tornát a Bólyiak. A hazaiakon kívül, a Szeged melletti Algyőről, Véméndről és Pécsről érkeztek kiváló ...
Bővebben →Sátor alatt a bólyi pünkösdi fesztivál
A bólyi pünkösdi fesztiválnak még az eső sem árthatott. A nagysátor alatt, szél és csapadék ellen védett helyen szórakozhatta végig, a csaknem 3 órás ...
Bővebben →Hagyományőrző Bab Arc fesztivál
Az a fránya eső és hideg nem hiányzott pünkösdkor Babarcon, konstatálták az első alkalommal megrendezésre kerülő Bab Arc elnevezésű utcafesztivál szer...
Bővebben →Eredmények a megye I. osztályban
PEAC-Siklós 1-5 (0-3) Gólszerzők: Dargó ill. Pásztor (3), Vénosz, Reitz Mohács-Beremend 8-1 (2-1) gólszerzők: Spannenberger (4), Dávid (2), Fisch...
Bővebben →Pacskerok és sváb parádé Liptódon
A Liptódi Pünkösdi Fesztivált évről évre a helyi német önkormányzat szervezi. Idén délelötti túrával, délután pedig oldboys focival, szent misével és ...
Bővebben →