Helyi hírek, események


Lendületben a szederkényi építkezések

2018.10.11

Óriási a fejlesztési potenciál a térségben. Mélyépítő vállalkozások teszik a dolgukat a települések javán. Szederkényben több helyszínen is feltüntek a munkások, az elmúlt időszakban. Van ahol szennyvízvezetékeket fektetnek, s emellett az iskola és az óvoda épületeinél is jelentős renoválások folynak. Ugyanakkor új épületszárnnyal bővül a Szederkényi Nyugdíjas Otthon is. A fejlesztési helyszíneken jártunk a település polgármesterével, aki készséggel mutatta be büszkeségeiket. Ha a források koncentráltan jó helyre vannak allokálva, akkor a Szederkényhez hasonló dinamikus fejlődés figyelhető meg. Ehhez tudatos tervezés, kellő mértékű lobbi tevékenység és némi nemű szerencse is szükségeltetik. A szederkényiek ebbe a sorba tartoznak, persze ezért sokat tettek, hogy ez így legyen. No és lassan, ennek be is érik a gyümölcse.


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162