Helyi hírek, események
Horvát-magyar bíró derbi
Ismét eljött az alkalom, hogy a térség futball bírói bizonyítsák: nemcsak vezetni tudnak egy mérkőzést, de labdarúgóként is megállják a helyüket. A mohácsi járás itészei, a szomszédos horvát pélmonostori járás játékvezetőivel mérték össze tudásukat, mégpedig Bólyban, a megyei l-es csapat sporpályáján. Ez egy különleges horvát- magyar derbi, melyet oda-visszavágós alapon évente megismételnek, pontosan 15 esztendeje. Sajnos szempontunkból nem valami hízelgő az örökmérleg, sokkal többször arattak sikert a piros-fehér-kékek. Épp itt volt az ideje a szépítésnek. Az ádáz küzdelem ellenére, ez alkalommal egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A magyar játékvezetők beleadtak apait-anyait, a végeredmény így lehetett 3-3. Ugyanakkor a futball bírái bebizonyították, hogy értik a játék csízióját s ha kell, nagyot és egyeneset is tudnak rúgni a labdába. Legközelebb Horvátországban találkoznak újra, a rendkívül ambíciózus csapatok. Addig pedig a térség mérkőzésein köszönthetjük viszont ismerősként, a most látott focistákat. Igaz akkor síp lesz a szájukba és alkalmankét, színes lapokat mutatnak fel, a meccsek hevében. De ezt már megszokhattuk tőlük.
Töltöttpaprika Fesztivál Birjánban
Magyar konyha, nem létezhet töltöttpaprika nélkül, mint ahogy étel sem só nélkül. Ebből kiindulva, immáron 4. alkalommal rendeztek a birjániak Nemzeti...
Bővebben →Magyarok Kenyere Program 2017
Sok millió búzaszem, egy nemzet. A tavalyi 38 tonna után, idén 42 tonna búzát ajánlottak fel a baranyai gazdák, a Magyarok Kenyere Program keretében- ...
Bővebben →Pokoli vihar sújtotta a térséget
Korona nélküli és derékba tört fák, megtépázott tetők jelezték útját, amerre áthaladt. Hétfő este kezdődött a pokoljárás. 11 felé söpört végig a vihar...
Bővebben →I. Dunamenti Halfőző Fesztivál
Megálmodták és megcsinálták. Nem cifrázták, szintisztán, gasztrokultúrálisra szabták a fazont. Mindezt német köntösben, a hagyományok tiszteletben tar...
Bővebben →A családok fürdője Siklóson
A siklósi termálfürdő a családok és a fiatalok fürdője. Modern, kényelmes és nyugalmat sugároz. Festői környezetben, közvetlen a vár alatt terül el. A...
Bővebben →Harkányi Fürdőfesztivál
Ez már a 24. Harkányi Fürdőfesztivál volt, sok szórakoztató és néhol a testet is megmozgató programokkal. A nyári kánikulában, özönlött a tömeg, a te...
Bővebben →Politikai uborkaszezon?
A nyári időszakot szokás a politikában uborka szezonnak nevezni. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a politikusok is szabadságra mennek és elcsendes...
Bővebben →Új vezetőedző Szederkényben
A szederkényi ezüstcsapat megkezdte felkészülését a következő idényre. Két jelentős vérveszteség érte a gárdát, hiszen Mohácsra távozott Tomin Milán v...
Bővebben →Falunap a gólyák földjén
Júius közepén rendezték meg a kölkedi falunapot. Az egykori halászfaluban, nagy ünnepe ez, hisz amellett hogy a helybéliek összejönnek, az innen elszá...
Bővebben →A belvárdi "Üvegtigris"
Borvidéken élve, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy kánikulában egy hosszúlépésnél, nincs jobb szomjoltó. Egy jó rozé fröccsért, egy nyári fesztiv...
Bővebben →Terápia lovakkal
A Kaposvári Egyetem Lovasterápia és a Gyógypedagógia Tanszékének hallgatói, vidám napokat csempésztek a Bólyi Gyermekotthon lakóinak életébe. Mindezt ...
Bővebben →Arató ünnep
A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Az Aratónap kezdő akkordjaként, az Olvasókör szék...
Bővebben →