Helyi hírek, események


Mohácsi barangolás helyi kincsekkel

2018.10.22

Az októberi napsütést és szép időt kihasználva, mohácsi barangolásra került sor a pécsi székhelyű, Tájak Korok Múzeumok Klub szervezésében.

A helytörténeti sétát, számos nevezetessség felfedezésével és megismerésével egybekötve, Tillai Gábor történész vezette, szakmai tudását és ismereteit, maximálisan latba vetve a siker érdekében. A program, a Kanizsai Dorottya múzeummal partnerségben valósult meg, részükről Ferkov Jakab múzeumigazgató adott át rengeteg információt. Tárlatvezetés és vendéglátás volt ez egyszerre, kettő az egyben programcsomag keretében. A klubtagok, egytől- egyig, kíváncsi és befogadó múzeum fanok, akiket minden kiállítás és érdekesség érdekel. Szinte szomjazzák az újat és az információk sokaságát. A zsúfolt rogramban, többek között helyet kapott a Fogadalmi templom és a szerb templom bemutatása, baboskáposzta látványfőzése és kínálása és a mohácsi Sokac Kör busómaszkfaragójának bemutatója is. Nem hiába ez a választás, ugyanis Mohács igencsak gazdag épített és tárgyiasult kincsekben, melyek a mostani látogatáshoz hasonlóan, kincskeresőkre és kíváncsiskodó felfedezőkre várnak. A Tájak Korok Múzeumok Klub tagjai, élményekkel és felfedezésekkel gazdag mohácsi barangoláson vannak túl. Megnézték, megismerték és magukban elraktározták az újat, melyet ezúttal Mohács jelentett számukra.


A főrabbinál és a zsinagógában jártunk

2019.05.16

A pécsi zsinagóga Pécs egyetlen izraelita vallású zsinagógája, ami 1868 és 1869 között épült Feszl Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót tervei alap...

Bővebben →

Miniszteri vizit a Terránnál - a cég megkezdte kunszentmiklósi bővítését

2019.05.07

A bólyi székhelyű Terrán Kft. mára már, Közép-Európa vezető betontetőcserép gyártója, 100%-os magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat, amely t...

Bővebben →

Jávorka kiállítása az opera dallamaira

2019.05.07

Végtelen dallam címmel Pécsett a Művészetek és lrodalom Házában különleges tárlatmegnyitóra került sor a művészetpártolók nagy örömére. Jávorka Csaba ...

Bővebben →

Foci nélkül nincs május elseje

2019.05.07

Hatalmas futball -labdalégvár várta a kicsiket a Borjádi Sportegyesület majálisán. Emellett lehetett kézműveskedni és kisebb méretű labdát terelget a ...

Bővebben →

Babarci sportmajális

2019.05.07

Szorgos csapatok sokasága készítette a finom ételeket a babarci önkormányzat és a sportegyesület közös majálisán. A séfek minden mozdulatán látni lehe...

Bővebben →

Traktorfelvonulás és gyermekkacaj

2019.05.07

Szajkon nincs majális traktorok nélkül, mint ahogy éjszaka sincs hold és csillagok nélkül. John Deerok, Zetorok, Deutzok mellett négy kerekű qaudok és...

Bővebben →

Felújított lakásba költözhettek

2019.05.07

Ekethanásztarász - Összefogunk az otthonért elnevezéssel zajlik uniós program Versenden. A szegregált élethelyzeteket felszámolni hivatott akció keret...

Bővebben →

Landreszrat minősítő Pécsváradon

2019.05.07

A Landeszrát, avagy a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa idén is megtartotta a magyarországi német ifjúsági fúvószenekarok...

Bővebben →

Felújították a Szederkényi Iskolát

2019.05.07

Az elmúlt hónapok szorgos munkájának beérett a gyümölcse Szederkényben. A munkások letették a szerszámokat, így ma már egy úgynevezett "csili vili" su...

Bővebben →

Földi paradicsom a Botanikában

2019.04.15

Egy kis földi paradicsom a Pécsi Tudományegyetem Botanikus kertje. A csaknem 7 hektáros kert gyűjteményeiben, jelenleg 7000 féle növény található, ebb...

Bővebben →

Csendes kisváros lesz Harkány

2019.04.15

Husqvarna projekt nap, avagy a csendes város jövőképének felvázolása Harkányban címmel került sor az önkormányzat és a helyi Városgazdálkodási Zrt. ál...

Bővebben →

Nagyüzem a tejüzemben...

2019.04.15

Csak emlékeztetőül, a tavalyi év végén került sor a borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. A...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162