Helyi hírek, események


Új helyen a megyei agrárkamara

2016.04.27

Új helyre költözött Pécsett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága. Mostantól, a Siklósi út 38. szám alatt találják meg a hivatalt a gazdák és az őstermelők. Az igazgagatóság teendőiről és termelők számára is fontos aktualitásokról tudhatunk meg többet a következőkben:

Kalapáti Csaba főfalugazdász az egységes kérelmek mielöbbi beadását szorgalmazza a gazdák részéről, ennek végső határideje május 17. Ez alapján kapják meg idén is a támogatásokat, igy elsősorban a földalapú támogatást is. Turós Izabella, megyei igazgató szakmailag indokoltnak tartotta az új helyre való költözést. Elmondása szerint, most minden egy helyen intézhető, nagyobb ügyféltérrel, tágasabb irodákkal állnak rendelkezésre. Partnereik folyamatossan keresik fel őket, épp a mai nap folyamán, dr.Kurucz Sándor a megyei kormányhivatal nővényvédelmi főosztályvezetője, aktuális növényvédelmi feladatokról tájékoztatta a kamara munkatársait. Rittlinger József megyei elnök, eddigi 3 éves regnálása alatt, 10-ből 7 helyen költöztek jobb munkakörülmények közé a területen kint dolgozó falugazdászok.  Ugyanakkor a megyei igazgatóság is az új helyén, méghatékonyabb s méginkább megközelíthető lesz. Ne feledjék, a kamara új központja a Biokomtól mindössze 100 méterre lévő, Siklósi út 38.szám alatt található. Gyors és szakszerű tanácsokkal várják itt önöket, a nemzeti agrárgazdasági kamara munkatársai.


"A Mari nem olyan..."

2017.03.01

A Szederkényi Nyugdíjas Egyesület vidám farsangi műsorára került sor a kultúrházban. Két napon át, két előadással szórakoztatták a szépkorúakat s mind...

Bővebben →

Versendi Kovács és barátai

2017.03.01

A mohácsi kultúrális élet évszázadok óta a tambura muzsikáról is szól. Ennek emlékére Versendi Kovács József és barátai, a busójárás kisérő programjak...

Bővebben →

Híd a múlt és a jelen között

2017.02.28

Régi felöltők, bocskrok, bütykös harisnyák mellett, a ma is tevékenykedő 22 busómaszkfaragó alkotásai, valamint az előző évszázadban keletkezett, busó...

Bővebben →

A jövő futballistáit nevelik

2017.02.28

Picurkák terlgetik a labdát a bólyi suli tornacsarnokában. Ök a Bólyi SE U7-es csapata, edzőjük pedig az utánpótlás nevelés egyik doenjének számító, P...

Bővebben →

Busójárás Szediben

2017.02.28

Idén is Szederkényben kezdődött a busójárás, igaz nem így nevezik, de ez mit sem változtat a tényeken. A botos csoport a helyi óvoda udvarára idézte m...

Bővebben →

Farsangi fánk a nagyiktól

2017.02.28

A farsangi fánksütésnek régi hagyománya van kis hazánkban. A szederkényi nagyik még ismerik az ősrégi receptúrát, szinte a génjeikben van a finom süte...

Bővebben →

Gálával zárt a Trigo

2017.02.28

A Trigo ideiglenesen "birtokba vette" a bólyi Vigadó épületét, a téli partnertalálkozó sorozatának záró rendezvényére. A szakmai tanácskozásra a mozit...

Bővebben →

Nyertek a tanulás rabjai

2017.02.21

Pantomimtól a lakodalmas meneten át, a tanulás rabjaiig, széles palettán mozogtak az ötletgyáros felsős osztályok a bólyi suli karneválján. A farsang ...

Bővebben →

Kortás festő Szederkényben

2017.02.16

Czigler János szederkényi kortárs festőművész, leginkább csendéleteket és tájakat szeret reprodukálni, egyedi, kifinomult stílusában. Képei évtizedek ...

Bővebben →

Tetőfedők képzése a Terránnál

2017.02.14

A korábban megszokott lendülettel kezdte az újévet a betoncserépgyártás hazai piacvezetőjének számító Terrán kft. Minderről a cég marketing igazgatója...

Bővebben →

Évértékelő és jutamazás a Bólyi Sportegyesületnél

2017.02.14

Előbb értékeltek, majd örömükben táncra is perdültek a Bólyi SE vezetői és sportolói. Az elnöki értékelés után a szakosztályvezetők külön is megtették...

Bővebben →

Lippói jelmezparádé

2017.02.14

Míg a színpadon a Juice zenekar szolgáltatta a bevonuló zenét, addig a lippói iskolások az általuk avagy szüleik által megálmodott jelmezben fogad...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162