Helyi hírek, események
Hadik nyerte a Mecsek Rallye-t
A péntek délutáni Prológgal kezdődött az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye, a Pécs Plaza parkolójában. Hatalmas és egyben lelkes tömeg fogadta a versenyzőket, akik szombaton újabb nyolc gyorsaságin bizonyíthattak és még akkor sem volt vége hiszen vasárnap a Magyar Amatőr Rallye Bajnokság mezőnyével kiegészülve, további négy szakaszt teljesíttettek. A Mecsek Rallye az Országos Rallye Bajnokság utolsó előtti versenye, melyet az utóbbi időben rendre ősszel, októberben tartanak, s idén se volt ez másképp. A két versenynap igen izgalmasan alakult. Látványos etapok váltogatták egymást és folyamatosan változott az abszolult kategóriát vezető versenyző személye. Végül az ORB mezőnyének élcsoportjában, a papírforma érvényesült, az első helyeken olyanok végeztek, akik az egész éves versenyfutásban is, ott vannak a legjobbak között. Az abszolút bajnok végül Hadik András lett, megelőzve Turán Frigyeséket – az ötödik helyre pedig odaért a helyiek nagy kedvence, Ranga Péter is (képünkön ő latható).
Szól a rádió
Orion, Videoton, Tesla, Elprom, Resprom, Siemens, Philips, Grundig, csak néhány márkanév a régi idők rádió klasszikusaiból. A Lánycsóki Rádiómúzeumban...
Bővebben →Félévi bizonyítvány
Máris elrepült a tanév első fele, gyermekünk haza hozta a várva várt értesítőt. S hogy ebben van-e meglepetés, azonnal kiderült. A félévi bukás vagy a...
Bővebben →Vince-napi bormustra
A hagyományokhoz hűen megtartották Mohácson az immáron lX. Vince-napi Bormustrát. A szervezők minden 2017-es bort szívesen láttak a megmérettetésen. ...
Bővebben →15.Sombereki Gazdabál
A Somberek és Térsége Gazdakör 15. jubileumi Gazdabáljára került sor a sombereki Granáriumban. Az eseményt igen illusztris vendégek tisztelték meg jel...
Bővebben →A Megyei Svábbál patinája
A Baranya Megyei Közgyűlés díszterme a mögöttünk hagyott évtitedek alatt, sok tucat patinás bálnak adott már otthont. Így természetesen a megyében ige...
Bővebben →A Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepe
A magyar kultúra napját, 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le, a Himnusz kézirat...
Bővebben →Vince-napi pincejárás
A Vince-napi hagyományt több versike, rigmus is őrzi, melyek közül talán a következők a legismertebbek: ,,Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres...
Bővebben →A bálok bálja Szediben
A 27. Sváb bált rendezték meg zsinorban, a szederkényiek. Második éve a Diamant Kapelle a hangulatfelelős és mitagadás ismét remek buli hangulatot t...
Bővebben →Állami megemlékezés Bólyban
Magyarország Kormánya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Bóly Város Önkormányzata és a Bólyi Német Önkormányzat közös szervezésében kerü...
Bővebben →Az UnteRock muzsikájára ropták Olaszon
Brazilia és Finnország után Olaszon is fellépet a sváb muzsika hazai sztárcsapata, az UnteRock Együttes. A báliszezon számukra igazi kánoán, hiszen té...
Bővebben →Dittrich Tamás nyomdokain járnak
Dittrich Tamás egykori sikereire építkező bólyi atlétikai élet ma is tevékenyen létezik. Ez nagy dolog, hisz a megyében is számos szakosztály szünt me...
Bővebben →Országos német gála a Kodály Központban
Idén 22. alkalommal került sor, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén ünnepelnek. A szokásjog sz...
Bővebben →