Helyi hírek, események
Megyenapi elismerések
Baranya megye története, az államalapítás koráig nyúlik vissza. Elnevezését illetően megoszlanak a vélemények, de a kutatók többsége a szláv eredet mellett foglalt állást. Elsősorban a honfoglalás idején létező Baranyavár településsel.megvonva a kapcsolatot. A csendesebb és viharosabb évszázadok.nem múltak el felhalmozott értékek nélkül, van mire büszkének lennünk. 1996 óta ünnepljük rendszeresen a megye napját, évről évre más és más baranyai településen. A Baranya Megyei Közgyűlés díszterme adott otthont az idei rendezvénynek. Politikusok, diplomaták, közéleti és gazdasági szereplők és az idei kitüntetettek tisztelték meg jelenlétükkel, a kiemelkedő eseményt. Elsőként a közgyűlés elnöke köszöntötte a vendégeket, majd beszélt a megye jelenéről, gazdasági és társadalmi jövőjéről. Egy olyan reális jövőképet vázolt fel, amely Baranya pozícióinak javulását is előre vetítik a megyék versenyében. Baranya Megye 301 településének kívánt élhetőbb és eredményesebb időszakot, amely elérésében, elmodása szerint, számíthatnak a megyei közgyűlés támogatására is. A köszöntőket követően került sor az idei megyei kitüntetések átadására. Összesen, 11 baranyai kiválóság részesült elismerésben: a gazdaság, a tudományok és művészetek széles spektrumáról. Így többek között dr. Bíró Ferenc is (a Bóly TV korábbi rendszeres vendége), aki elnöki elismerésben részesült.
Az idei megyenap méltó folytatása volt a 96 óta tartó, szakadatlan folyamatnak. Baranya megye büszke kitüntetettjeire. Gratulálunk mi is az elismerésükhöz.
Kamarai tanácskozás
Tanácskozásra invitálták a bólyi vállalkozókat. A házigazda Pécs-Baranyai Kereskedelmi és lparkamara szorosabbra szeretné szőni a hálót az önkéntes ta...
Bővebben →Megújult a kölkedi hivatal
Ünnepelni jöttek össze a kölkediek. Megújult Polgármesteri Hivataluk és Közösségi Házuk, csaknem 30 millió forintból. Ebből az építészet 27 milliót te...
Bővebben →Horvátok foci tornája
A nyárádi Horvát Önkormányzat szervezésében került sor arra a teremlabdarúgó tornára, amelynek egyre szebb patinája kezd kikerekedni az elmúlt évek tü...
Bővebben →Évet értékeltek a postagalambászok
Postagalambászok sokasága jött össze az L 7 Bólyi Egyesület évzáró és évértékelő rendezvényére. A kiemelt eseményt, idén is a bólyi Roth Pincészetben ...
Bővebben →Kutya szépségverseny az Expo Centerben
A hosszú hétvégén alig lehetett parkolóhelyet találni a pécsi Expo Center környékén, ahol háromnapos nemzetközi kutyakiállítást rendeztek. A teremben ...
Bővebben →Az új óvoda alapkő letétele
Bohler Kindergarten und Kinderkrippe, azaz a helyi német önkormányzat által fenntartott helyi óvodát és bölcsődet, mára kinőtték a kicsik. Ugyanis Bó...
Bővebben →Húsvéti vásár és kiállítás
A Bólyi Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről szuperlativuszokban lehet beszélni. Igen, ők azok a nagyik, akik hétről hétre a bólyi Kolping-...
Bővebben →Bemutatkoztak a zongoristák
A Scheich Viktória tanárnő nevével fémjelzett Zongora tanszak bemutatkozó hangversenyére került sor a közelmúltban az Erzsébet Vigadóban. A Bólyi Zene...
Bővebben →A hölgyek tisztelete Szederkényben
A nemzetközi nőnap a Szederkényi Nyugdíjas Egyesület életében is kitüntetett eseménynek számít. Ennek apropóján a legények megvendégelik a hölgyeket, ...
Bővebben →Partnertalálkozó Klippeléknél
A negyed évszázados múlttal rendelkező, kis és nagykereskedelemmel továbbá áru fuvarozással foglalkozó Klippel Kft. tüzéptelepére invitálta üzleti par...
Bővebben →Edd egészségesre magad
Az egészség kincs... Amit eszünk, azzá válunk... Egy csipet megelőzés többet ér, mint több mázsa gyógyítás...Az ismert bölcsességek sora végtelen. Iga...
Bővebben →Nemzeti nevelés az óvodában
Magyar nemzetiségi hetet rendezett a Bólyi Óvoda magyaros munkaközössége. Ezzel az izgalmas projektel készültek a március 15-ei Nemzeti Ünnepre. A nem...
Bővebben →