Helyi hírek, események


Repülőgépgyártás Baranyában

2018.10.29

Elkészült a Magnus Aircraft Pécs-pogányi repülőgépgyára, s a többmilliárdos fejlesztést be is mutatták a sajtó munkatársainak. Mind az elhangzott, komoly mérföldkő ez a cég életében, most már minden hazai és külföldi megrendelést el tudnak látni. A gyárban évente 100 repülőgépet tudnak gyártani, azonban ha a második ütem, a kompozitüzem is megépül, ezt a számot megduplázhatják. A most elkészült 1900 négyzetméteres üzem és a 300 négyzetméteres irodaépület, mintegy 3 milliárd forintba került. A kompozitüzem, amely várhatóan 2019 tavaszára készülhet el, további 5000 négyzetméteres lesz, így összesen csaknem 8000 négyzetméter gyáregység jön létre, míg a beruházás értéke meghaladja majd az 5 milliárd forintot. Pécsett nemcsak a gyártás folyik a hónap végétől, hanem a fejlesztés-tervezés is, többek között a Siemensszel közösen végzett elektromosrepülő-fejlesztést is innen irányítják majd. A pécsi üzemben elsősorban a benzinmotoros kisrepülőgépeket kezdik el gyártani. A gépek iránt nagy a nemzetközi érdeklődés, többek között Amerikából és Kínából is. Az összesen 5,1 milliárdos beruházáshoz az állam 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott. A gyártók legfontosabb feladatuk egyikének tekintik, hogy az innovatív magyar megoldásokat itthon tartsák, így sorozatgyártásuk is Magyarországon történjen meg. No persze a puding próbája az evés, így hamarosan minden még nyitott kérdésre választ kaphatunk. Kiváltképp, ha az első gépek legördülnek a gyártósorról.


Hétvégi megye l-es eredmények

2016.08.29

PEAC-Boda 4-1 gólszerzők: Szijártó, Grósz, László, Németh ill. Bánkövi Szászvár-Beremend 6-2 gólszerzők: Lauer (4), Besenyi, Bozó Sellye-Ócsá...

Bővebben →

Hazatértek olimpikonjaink

2016.08.25

Olimpikonokat ünnepeltek és jutalmaztak a pécsi városházán. Dr. Páva Zsolt polgármester és Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok, a PSN Zrt. vezérigaz...

Bővebben →

Táncművészet felsőfokon

2016.08.25

Jöttek, táncoltak és sikert arattak. Eképpen summázhatjuk az idei XX. Mohácsi Nemzetközi Néptánc találkozót, melyet szép hagyományok szerint évről évr...

Bővebben →

Berkesdi Kakasfőző Fesztivál

2016.08.24

A 13. Berkesdi Kakasfőző Fesztiválra 18 csapat nevezett. Az önkormányzat gondoskodott a jó minőségű hús beszerzéséről, mivel még Berkesden sem volt fe...

Bővebben →

Varázslatos nyárádi falunap

2016.08.24

Az augusztus 20- a, Nagynyárádon dupla ünnep, mivel ekkor tartják az állami ünnep mellett a falunapot is. A gyerekeket trambulin és bűvészműsor várta,...

Bővebben →

Rendszerváltó szerelmesek

2016.08.24

A nyárádi művészetisek táncosai és amatőr színészei aktív munkával töltik a nyár utolsó napjait. Sőt már hetekkel ezelőtt turbó fokozatra kapcsoltak, ...

Bővebben →

Opera a templomban

2016.08.24

Dalnokok találkozójára került sor Szent István ünnepén a szederkényi katolikus templomban. A kiváló akusztikájáról híres helyi vallási centrumban, töb...

Bővebben →

Kisállat parádé az ünnepen

2016.08.24

Galamb és kisállat bemutatóra invitálták augusztus 20-án a bólyi állatbarátokat. A helyi Galamb és Kisállattartó Egyesület 1965 óta alkot közösséget B...

Bővebben →

24 órás horgászverseny

2016.08.24

A Borza-völgye Horgászegyesület augusztus 20-án kezdődő 24 órás versenyére, 17 csapat nevezett. A reggeli start előtt sorsolással döntötték el kinek m...

Bővebben →

Kenyéráldás a Szent István szobornál

2016.08.23

Augusztus 20-án az istentiszteletet követően a bólyi hívek a Szent István szobor elé vonultak. Hárs József polgármester és dr. Takács Gábor plébános k...

Bővebben →

Felújítják a bólyi suli tornatermét

2016.08.15

A jelenleg is folyó bólyi beruházások helyszíni bejárására kísérte el a Bólyi TV Hárs József polgármestert. Még a napokban is az iskola tornatermének...

Bővebben →

Szentlőrinci Gazdanapok

2016.08.15

Idén 23. alkalommal rendezték meg a dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát. A Szentlőrinci Gazdanapok...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162