Helyi hírek, események


Leányvásár több tízezer érdeklődővel

2018.10.29

Egykori feljegyzések szerint: a leányok legszebb ruháikban sétáltak fel s alá az utcákon, nótáztak, karikába „léptek”, „futottak” és „ugrottak”, szállt a rőzsetűz füstje és a serpenyőkben piruló gesztenye illata. Ifjúsági találkozó volt ez már a múltban is, ismerkedő, batátságkötő, szerelemébresztő alkalom. A maga fajtájából való párt találhatott magának minden fiatal… Mint ahogy manapság is így van ez, merthogynem, a Pécsváradi Leányvásár a maga forgatagával, varázslatos hangulatával, alkalmas a szerelem pislákoló parazsának felízzítására. Felhozatal pedig akadt jócskán a 3 napos fesztiválon tizezrek fordultak meg, s ha leányt nem is, de vásárfiát mindenképp vittek haza magukkal. A fesztiválok sokaságából kimagaslik Baranyából a pécsváradiak leányvására, mai kifejezéssel élve, brand lett ez a javából. Egy jó kis márkanév, melyet hetedhét határon túl is ismernek kicsiny hazánkban. A megye színe-java 3 napon át Pécsráradon mulatta az időt, volt itt minden, mint a búcsúban. Nem hiába, a legújabb kori leányvásárok, több mint 50 éves múltra tekintenek vissza. A helyiek büszkék múltjuk örökségére, az ide látogatók pedig, legalább egy mezeskalács szívvel és szép emlékekkel térnek innen haza. A Pécsváradi Leányvásárra, csakis jószivvel lehet visszagondolni.


Újabb Zsolnay kincsekre leltek

2018.03.09

Újabb egyedi és értékes Zsolnay alkotásokkal gazdagodott a pécsi gyűjtemény a Zsolnay Negyedben. Köztudott, hogy Dr. Gyugyi László műgyűjtő közel 700 ...

Bővebben →

Juice és kólózók sokasága Szederkényben

2018.03.09

A Juice zenekar tagjainak többsége a magyar mellett délszláv vérvonallal is rendelezik. Nem hiába, mindez zenei stílusválasztásukra is mély hatással v...

Bővebben →

A birkózás ünnepe Pécsett

2018.03.09

A PEAC birkózó szakosztálya, a Baranya Megyei Birkózó Szövetség és a Regionális Életmód, Egészség Alapítvány közös szervezésében U23-as szabadfogású é...

Bővebben →

Uniós képzési program Versenden

2018.03.09

Ekesthanasztarász, avagy az összefogás hívószóra a helyi kultúrházba gyűltek össze a versendi emberek. Köztudott, hogy a szegregáció felszámolását kom...

Bővebben →

Néptáncosok összefogása egy nemes célért

2018.03.09

A Muharai Elemér Népművészeti Szövetség, a Csoóri Sándor Alprogram támogatásával, baranya megyei tánccsoportok számára regonális továbbképzést tartott...

Bővebben →

Töttösi nemzetiségek háza

2018.03.09

Ünnepelni jöttek össze a töttösiek és a jó barátok. A pont két éve átadott nemzetiségek háza, újabb berendezett épület egységgel bővült. Az egykori Vo...

Bővebben →

Jubileumi táncgála Borjádon

2018.03.09

247 fellépés 10 év alatt, no és 9 pazarul előadott tánc, persze kiváló korreográfiával a jubileumi gálán. Ezekkel a karakteres számokkal, egy évtized...

Bővebben →

Az alkotás öröme

2018.03.02

A festészet a hobbija, ami a rögös életútján talált rá. 20 éve ragadott először ecsetet a kezébe, azóta szépen ível karrier pályája. Csendéldetei és t...

Bővebben →

Megyei német verseny Bólyban

2018.03.02

Az idén Bólyban megrendezett Baranya Megyei Német Vers- és Prózamondó Versenyt az iskola tornacsarnokában nyitották meg, autentikus német dalokkal és ...

Bővebben →

Harmonika gála a Vigadóban

2018.03.02

Harmonika est keretében mutatkozott be a Bólyi Zeneiskola egyre közkedveltebb tanszaka. 20 éve Ladócki Aranka tanár nő a szakmai vezetője a sváb kultú...

Bővebben →

Farsang Kukorica Jancsival

2018.03.02

Tréfás s egyben jó hangulatú farsangi mulatságon vannak túl a szederkényi nyugdíjasok. Idén is vendégül látták a pécsi BM nyugdíjasokat, akik éltek is...

Bővebben →

Kávé varázs a Kiskastélyban

2018.03.02

A kávé a világon a legtöbbet fogyasztott italok egyike, mégis kevesen ismerik történetét, fajtáit, kultúráját, elkészítésének módjait. Reggel ha feléb...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162