Helyi hírek, események
Szezonzáró motoros gurulás
A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület Vll. Szezonzáró gurulására és családi napjára került sor Pécsett. A gyülekező helyszíne, a Pláza parkolója volt.
Több mint ezren jöttek össze, érkeztek kétkerekű vasparipák az ország más tájáról is. A délelőtt hangulatfokozó táncbemutatóval, szériamotorok tesztjével és persze szakmai disputákkal telt. A szervező Dél-Dunántúli Motoros Egyesület játékra hívta a résztvevőket, s ennek keretében kiválasztották a legfiatalabb, a legidősebb és a legtávolabbról érkezett motorost. A legfiatalabb 15 éves volt, a legtávolabbi kétkerekű Hódmezővásárhelyről gurult be, de ugyanakkor a legidősebb mocis címre, érthető okokból nem jelentkezett senki. Így hát elmondható, mindenki fiatalnak érezhette magát ezen a benzingőzös napon. Ismerkedjünk meg a főszereplőkkel, egy kicsit közelebbről. A szezonzáró gurulás résztvevői a jóhangulatú délelőtti trécsparti és motormustra után, később a vasak nyergégbe pattantak és a Széchenyi térig meg sem álltak Ugyanakkor a végső állomás koraeste Villány volt, ahol jelképesen a szezont is lezárták.
Tojáskút Bóly főterén
Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...
Bővebben →Pécsi diákok a Terrán gyárában
A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...
Bővebben →Lövészklub a város szélén
Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...
Bővebben →Oscar-díjas rendező Pécsett
Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...
Bővebben →Sörbarátok a Fülemülében
A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...
Bővebben →Növényvédős bál a Vigadóban
Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...
Bővebben →Német könyv bemutatója
Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...
Bővebben →