Helyi hírek, események


Feederesek megmérettetése az Olaszi tavon

2018.11.10

Idén már a 11. Feeder Horgászversenyre került sor a festői környezetben elterülő Olaszi tavon. A víz körül serénykedő horgászok nagy tapasztalattal tették a dolgukat, a könnyűszerelékes verseny alkalmával. De nézzük az alapokat, mit is jelent ez a különleges horgászmódszer. A feederezés egy olyan - rövid idejű, többnyire csupán néhány órás - finomszerelékes horgásztechnika, amely során, a fő célkitűzés a halfogás. A kiszemelt halak lehetnek keszegek, kárászok és persze pontyok is. A horgász számára a kapást, a meggörbülő, érzékeny, botspicc jelzi, amelyre a bot mögött ülő horgász azonnal bevágással válaszol. A feederes horgászat, elsöprő fejlődéséhez az is hozzájárult, hogy lényegesen kisebb az eszközigénye és jóval kevesebb pénzből is eredményesen művelhető, mint a bojlizás. A pár órás verseny alatt, azért akadt hal bőven a horogra. A szákban lévő fogást, időszakonként lemérték és a halak máris visszakerültek a tóba. Halbarát sport ez, ahol mindenki jól jár. Az Olaszi tavon pedig, a mindennapokban is pezseg a horgászélet


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162