Helyi hírek, események


A büszke 1000 év

2016.04.29

110 önkéntest, segítőt és támogatót látott vendégül a Szajki Önkormányzat a tavalyi jubileumi év kapcsán. Ezzel is megköszönve önzetlenségüket és áldozatkészségüket. Volt aki az 1000 éves múltra emlékeztető könyv megírásában segédkezett vagy éppen a tájház kialakításában és berendezésében szorgoskodott. Sokan voltak s épp elegen, hogy tökéletesre sikerüljön a megemlékezés éve. A jubileum kezdő és záróéveit kőbe vésték, könyvet adtak ki és filmet készítettek. Egyszóval mindent megtettek, hogy emlékezetes maradjon a falu nagy ünnepe. Sőt, a közreműködők ez alkalommal tekinthették meg  az " Ezer éves múlt" című kisfilmet, melyet minden jelenlévő egy prendriven is haza vihetett. Farkas Béla polgármester nem győzte kihangsúlyozni, hogy az önkéntesek nélkül ezt a programsorozatot nem tudták volna végig csinálni. Örök hála az összefogó és kitartó szajkiaknak, akik méltó módon ünnepelték 1000 éves múltjuk minden egyes momentumát. Büszkék lehetnek magukra és egymásra.


Cseppnyi egészséget Karácsonyra

2016.11.29

Az előzetes jelentkezések alapján, szép számú érdeklődőre lehetett számítani a bólyi Harmónia Ház egészségmegőrző fóruma kapcsán. Az Ifjúsági Ház emel...

Bővebben →

Gulág emléktábla Babarcon

2016.11.29

Az Oroszországba 1944 és '45 között kényszermunkára elhurcoltak emlékére avattak emléktáblát Babarcon. Mindezt a Gulág Emlékbizottság támogatásával, a...

Bővebben →

Márton napi újbor mustra

2016.11.29

Egymás újborait jóízüen kóstolgató, vidám bortermelők jöttek össze a Szederkényi Hegyközség ez évi Márton napi vígasságára. Minderre a Szederkényi Kul...

Bővebben →

Baranya legújabb díszpolgárai

2016.11.29

A megye illusztris vezetőinek részvételével került sor Baranya díszpolgári címeinek átadására. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Udv...

Bővebben →

25. Pécsi Vasútmodell Parádé

2016.11.23

A vasútmánia általában a fiúk vérében van. Ki ne szeretett volna gyermekkorában mozdonyvezető lenni? Van aki felnőtként is imádja a vasútak világát, i...

Bővebben →

A bólyi Karitász jótékonysági estje

2016.11.23

"Minnél törékenyebbek és sebezhetőek az emberek, annál inkább fel kell ismernünk az értékeiket. Méltóságuk megőrzése érdekében segíteni, védeni, szere...

Bővebben →

Fiatal világjáró a kurdok földjén

2016.11.23

A Vagabond világjáró klub - több mint tíz éve kétheti rendszerességgel tartja előadásait őszi-tavaszi ciklusban a világ természeti és társadalmi érték...

Bővebben →

Márton napi vigadalom Lippón

2016.11.23

A Gárdonyi nap keretében idén is Mártonoztak a lippói suliban. Ide várták az óvodásokat és a nyugdíjas klub aktív nagymamáit is, hogy együtt vegyék ki...

Bővebben →

Zsírral is lehet fogyni

2016.11.23

Fogyni és karcsusodni vágyó hölgyek és urak gyűltek össze a mohácsi Ifjúsági Centrumban, hogy szem és fülltanúi legyenek egy sokat sejtető bemutató el...

Bővebben →

Hétvégi megye l-es eredmények

2016.11.20

Ócsárd-Szászvár 0-4 Boda-Villány 3-1 Sellye-Siklós 0-1 Mohács-Bóly 4-0 Pécsvárad-Szederkény 1-0 Beremend-PEAC 2-0 PVSK-Harkány 4-0 ...

Bővebben →

Őszi növendék hangverseny

2016.11.17

Szeptember óta sokat tanultak és fejlődtek a bólyi zeneiskola tanítványai. Az őszi növendék hangverseny jó alkalom az erőfelmérésre, a szülők előtti b...

Bővebben →

Finisében a nyugdíjas szabadegyetem

2016.11.17

Lassan finiséhez ér a bólyi nyugdíjas szabadegyetem két éves kurzusa. Ez alkalommal, Lantosné dr.Imre Mária főiskolai tanár vendégszerepelt, az Erzséb...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162