Helyi hírek, események
Sulibörze a Tudásközpontban
Novemberben a megye több városában várták és várják az általános, valamint a középiskolák végzős osztályaiba járó fiataljait, szüleiket és tanáraikat a Baranya Megyei Kormányhivatal által szervezett pályaválasztási rendezvényeken. Így máris, az első, több napos börzére a pécsi Tudásközpontban került sor.
A kormányhivatal pályaválasztási kiállításán, egy helyen volt elérhető, minden információ, a továbbtanulással és a pályaorientációval kapcsolatosan. Mind az általános, mind pedig a középiskolás tanulók a 2. napon, megismerkedhettek a továbblépési lehetőségekkel, a megyében elérhető színes oktatási és képzési kínálattal. A résztvevők emellett találkozhattak a térség jelentősebb vállalatainak képviselőivel, hogy tőlük tudják meg, hogy az adott cégnél milyen munkakörhöz, milyen végzettség szükséges. 36 színpompás stand, magukat ajánló iskolák és sok ezer érdeklődő a több napos megyei sulibörze mérlege. A pécs pályaválasztási rendezvényen, nemcsak rengeteg képzési, oktatási, munkaerőpiaci információ, hanem különböző szolgáltatások - pl. pályaorientációs tanácsadás, érdeklődésvizsgálat - is várta a fiatalokat. A döntés februárig az ő kezükben van, ekkorra kell kiválasztaniuk leendő iskolájukat. No és persze még a felvételivel is meg kell majd bírkózniuk, a végső siker érdekében. Egy biztos, hogy a pályaválasztási kiállítás elérte célját, sok hezitálót sikerült, valamilyen irányba terelniük.
Múzeumok éjszakája
Szent lván éjjelén, országosan 320 intézmény várta, 2000 programjával, a csaknem félmillió múzeumlátogatót. A program sikerének titka, misztikus jelle...
Bővebben →A mi kis falunk
A mi kis falunkban mindig történik valami - vallják a perekediek. Az aprócska baranyai faluban, nagy napra ébredtek, s ehhez "municióhoz" is jutottak,...
Bővebben →Focitábor Bólyban
Kicsik, akiknek meg sem kottyan a 35 fokos hőség. A bólyi nappalis focitábor 70 növendéke, dacolva a meleggel, szinte felszántotta a futballpályát lel...
Bővebben →Minipálya ovisoknak
A focit nem lehet elég korán kezdeni, akár már ovodás korban. Ennek szellemében épülnek országszerte a kicsik számára mini futballpályák, melyek több ...
Bővebben →Megújult a szajki óvoda
Jelentős renováláson, úgynevezett, nagy generálon esett át, a szajki óvoda. A helyi önkormányzat tulajdonában lévő épületre, már igencsak ráfért, a lá...
Bővebben →Goldwing varázs Baranyában
A GoldWing Club Hungary, az európai szövetséggel karöltve, minden második évben rendez, nagyszabású hazai motoros találkozót, ezúttal Dél-Baranyában. ...
Bővebben →Indul a Magyarok Kenyere Program
A püspökségi Magtár látogatóközpontjában került sor, a Magyarok Kenyere Program, idei nyitó sajtótájékoztatójára. Köztudottan, az ötletgazdának, azaz ...
Bővebben →Bólyi motoros napok
A Bólyi Motoros Napok a kisváros egyik legnagyobb létszámú rendezvénye, sok sok korosztályt megmozgat. A helyi motoros egyesület szervezésében, ilyen...
Bővebben →Mohácsi Tamburafesztivál
Immár 11. alkalommal rendezték meg, a Mohácsi Tamburafesztivált, amelyen idén is, jó pár mohácsi és vendégzenekar mutatta meg magát és kivételes tudás...
Bővebben →Indul a vakáció Szediben
Véget ért a 2016-17-es tanév, a Szederkényi Általános lskolában. Elballagtak Turi Zsófia osztályfőnök, 8.-os, végzős diákjai, összesen 18-an. Beérett ...
Bővebben →Szívfacsaró bólyi ballagás
Díszes pompában várta a ballagókat és vendégeiket a bólyi iskola. A ballagás, így a virágok, a tarisznya, a csokik hagyománya, csaknem két évszázadra ...
Bővebben →Zarándoklat Máriakéméndre
Szentháromság vasárnapi búcsúra és az ehhez kapcsolódó zarándoklatra került sor Mariakéménden. A környező településekről, százával érkeztek a katoliku...
Bővebben →