Helyi hírek, események
Ízkavalkád Nagynyárádon
A Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft. és a Nagynyárádi Önkormányzat közös szórakoztató napjára és gasztropartijára került a helyi kultúrházban. Köztudottan Nyárádon egy korábbi uniós projekt hozadékaként, évekkel ezelőtt, létrejött egy ugynevezett NEROK ház, ahol a német kulturális hagyományokat, illetve alkalmanként a roma hagyományokat is ápolják. A mostani rendezvényt Mintál Tibor polgármester nyitotta meg, köszöntve mindazokat, akik ennek a napnak szervezői és résztvevői voltak. Majd Szilas Miklós előadóművész szórakoztatta elsőként a jelenlévőket. Márton napi műsorát, interaktivitás jellemezte, jól átmozgatva ezzel a gyerekeket. A hagyományok megőrzése és bemutatása a gasztronómia területéről is képviseltette magát. Sváb, roma, sokac és magyar ételek készültek, a kiváló csapatok jóvoltából. A nyárádi gasztroparti szenzációsan sikerült. A cigány lecsó mellett a töltöttkáposztának, a sokac babnak és a sváb bablevesnek sem volt párja. Szó szerint, páratlanok voltak a maguk módján. Nem is maradt belőlük egy falat sem, ami persze az ételt és a szakácsokat is minősíti. Mégpedig pozitívan.
Javában tart a szüret
Zsongó méhkasra hasonlít a versendi és szajki domboldal. Javában folyik a szüret, a gazdák irányítása mellett szervezett csoportok szedik a termést. E...
Bővebben →18. Bólyi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál
Átlépte a nagykorúság küszöbét a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző fesztivál. A 18. alkalomra soha nem látott számú vendégsereg érkezett. Rengeteg bog...
Bővebben →35 éves tánccsoport Babarcon
Zsúfolásig megtelt a fesztiválsátor a babarci nemzetiségi ház udvarán. Születésnapra jött össze a sok száz vendég, akik a szívük mélyén szeretik a 35 ...
Bővebben →Old boys torna Bólyban
A tavaly elhunyt Vadas Ferenc emlékére rendeztek kispályás labdarúgó tornát a bólyiak. Az old-boys korosztály régióban meghatározó csapatait látták ve...
Bővebben →Szüreti vesszőfutás
Immáron a 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutásra érkeztek az egyéniben avagy váltóban induló amatőr futók. Baranyából és az ország más tájairól is eljöttek a ...
Bővebben →Agrárüzlet felett bábáskodik a kamara
Idén januárban keret-megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Horvát Gazdasági Kamara. A két fél között létrejött szerződés, immáron ...
Bővebben →Tanévkezdés Bólyban
Izgatott szülők és megfelelő hőfokon izzó leendő kis elsősők gyülekeztek a bólyi óvoda udvarán. A hátukon lévő, jókora iskolatáskák jelezték, hogy nag...
Bővebben →Piacvezető a Solar-Pécs a napelem fronton
A Solar-Pécs kft. magyarbólyi kis-erőműve, avagy referencia napelem parkja, éves szinten bruttó 26 millió forint árbevételt termel, összese 650 - 700 ...
Bővebben →Felavatták a Szent Erzsébet szobrot
A falu névadójának szerettek volna tárgyiasult emléket állítani az Ezsébetiek. A legkézenfekvőbb megoldásnak a kültéri szobor tűnt, melyhez sikerült f...
Bővebben →A nyitott szívek napja
"Nyitott kapu egymásért és az egészségért" címmel rendezett egész napos közösségi programot a szajki Fogadj El Alapítvány. Az általuk fenntartott, fog...
Bővebben →A Mohácsi csata 490. évfordulója
A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés sorozat kiemelt eseménye volt a Duna-parti város főterén bemutatott bíborosi sze...
Bővebben →25 éves az Intermelody Énekegyüttes
Negyed évszázad egy ember életében is meghatározó időtartam. Csakúgy mint egy éneklő közösség életében, amely már generációkon átívelő és generációkat...
Bővebben →