Helyi hírek, események
Zsíroskenyér a lampionos "túra" utánra
Márton napi lampionos felvonulásra gyülekeztek a kultúrház előtt a szajki gyerekek és szüleik. Jó kis családi és közösségi program volt ez, a hagyományok útját járva. Mivelhogy hosszú évek óta divik már ez Szajkon, szivesen vesznek részt rajta pár százan. Hol többen hol pedig kevesebben, attól függően milyen az idő és egyáltalán mennyi a gyerek a faluban. A ledlámpás világítás mellett, mi tagadás, nem ártott ez a pár mécses, amelyek igen fényesen ragyogtak a félhomályban. Közel 3 kilóméteres túrára vállalkozott, aki ezt bevállalta. A biztonságról a helyi polgárőrök gondoskodtak, mindvégig biztosítva a vonulás útvonalát. Jó háromnegyed óra, ismerd meg Szajkot program volt ez, a végére a csapat java elfáradt. No de a forró tea és a finom hagymás zsiroskenyér, kárpótolta a lámpás légió kitartó igyekezetét. Jó kis eszem-iszom kerekedett, aztán mindebből. Temérdek mennyiségű lilahagymás kenyér fogyott a program végére és a hőmérséklet csökkenésével, a forró tea keletje is megnőtt. Egy biztos, a hosszú túra és az utánna következő szaladgálás, jól kihúzta az energiát a srácokból. Így minden bizonnyal senkit nem kellett altatni, a lefekvés után.
Megnyílt a trófea kiállítás
Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes...
Bővebben →Babarci szüreti mulatság
A babarci Szüreti Mulatság, igen mély gyökerekkel rendelkezik. A település több mint ezer éves múltjából kiindulva, jó pár szüreten túl vannak már az ...
Bővebben →Gőzgombócban ők a legjobbak
Tizenkettedikre sem tudtak hibázni, sőt ismét tökéleteset alkottak. Mármint a geresdlakiak a sváb eledelnek számító gőzgombócokból és a hozzá köthető ...
Bővebben →Átadták a rendelőt Márokon
A kistelepülések korfája nem a legkedvezőbben alakul manapság. Idősödnek falvaink, emellett az elvándorlás is sújtja őket, arról nem is beszélve, hogy...
Bővebben →Kihívások a Montenuovo előtt
A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gaz...
Bővebben →Borban a vígasság, férfikórusok Baranyában
,,A borban öröm, barátság és dal van" - szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente Európa jeles férfikórusai, zenei együttes...
Bővebben →Találkoztak a Karasica mentiek
Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar ...
Bővebben →Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn
Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító ...
Bővebben →Hétköznapok az alkotás öröméért
Az alkotás iránti vágy az ember veleszületett tulajdonsága. Ki a zenében, ki a sportban, s van aki például a képzőművészetekben találja meg saját maga...
Bővebben →Móka és kacagás Lippón
Változatos programokkal színesítik a diákéletet a lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Szinte minden hónapra akad egy-egy jó program, ami ideig-ó...
Bővebben →Országos könyvtári hét Bólyban is
Író-olvasó találkozó, rajzpályázat, könyvbemutató, könyvtári vakrandi és családi barkácsdélután is szerepel a Bólyi Könyvtár október eleji, tematikus ...
Bővebben →Kicsi ovi hatékony módszerekkel
A kis dolgolgokat is nagyon meg kell becsülni. Igy vannak ezzel a nagynyárádiak, létszámát tekintve picurka óvodájukkal. Két óvónénire és egy dadára i...
Bővebben →