Helyi hírek, események


Jól hasít a Szendrő gárda

2018.12.09

Elkapta az idei szezonban a fonalat, a megyebajnokságban szereplő Bólyi SE U19-es csapata. Jelenlegi 3. helyezésük igencsak tiszteletet érdemel. Az egykori ifi korosztály, közvetlen utánpótlását jelenti a felnőtt gárdának, így folyamatossan gorcső alatt vannak az itt szereplő játékosok. Többen részt vettek már a nagyok edzésein, sőt egyik másik játékos már be is mutatkozhatott a fenőttek között. Úgy tartják, ez az időszak meghatározó a focisták életében, ekkor dől el, hogy valakiből lesz futballista vagy sem. Megmarad számára a sportág, netán abbahagyja. Bízzunk benne, hogy a sikerélmények, pozitív irányba hatnak a bólyi ifisták lelkében. Szendrő Zoltán mester szerint is, sok lehetőség és potenciál van a Bólyi SE U19-es gárdájában. Ő személy szerint, ezidáig büszkei fiaira. Csakis remélni tudja, hogy az idény hátralévő felében is megmarad a lendület és a sikeresség. Akkor pedig dobogón végezhetnek a végelszámoláskor.


Trigo téli partnertalálkozók

2019.02.07

A téli terminus 3. partnertalálkozóját rendezte meg a Trigo Kft. Ezúttal is a Roth pincészetbe jöttek össze a térség gazdái, hogy hasznos információka...

Bővebben →

Picurkák a tankonyhában

2019.02.07

Finom sajtos pogácsa és fánk illata keveredet a bólyi suli folyosóján. Az illatok a tankonyha felöl szűrödtek ki. A finomságok elkészítéséről, óvónéni...

Bővebben →

Villányi Vince nap sok sok finomsággal

2019.02.07

Két patinás villányi borászatnál teszteltük, a Vince nap különleges hangulatát, amely ilyenkor pincejárással egybekötött, ígényessen összeállított vac...

Bővebben →

Nívódíjak a kultúra őreinek

2019.02.07

A Magyar Kultúra Napja, Baranya Megyei Ünnepére került sor a Pécsváradi Kultúrházban. A kitüntetett esemény, két főszervezővel is büszkélkedhet. Így a...

Bővebben →

Babarci vincellérek borkóstolója

2019.02.07

A babarci borászok avagy vincellérek, évről évre megemlékeznek a Vince napról. Teszik ezt abból a megfontolásból, mivelhogy Szent Vince a vincellérek ...

Bővebben →

Szederkényi Sváb bál a tradíciók útján

2019.01.30

A 28. Szederkényi Sváb bál hangulatát nehéz szavakkal leírni. Mindenképpen segítségünkre van a képi és a hangrögzítés, amely valamelyest hitelesíti a ...

Bővebben →

Kölkedi boldog iskola

2019.01.30

Meglátogattunk, egy úgynevezett Boldog iskolát. Az országos boldog iskola program lényege és fókusza, hogy miként lehet a negatív gondolkodásmódon vál...

Bővebben →

Unesco listán a kékfestészet

2019.01.30

Felkerült a kékfestés hagyománya, az Unesco szellemi kulturális világörökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és ...

Bővebben →

Poklade a Hagyományok Házában

2019.01.30

Poklade avagy a Mohácsi Busójárás megújuló hagyománya címmel rendeztek alkalmi kiállítást Budapesten, a Hagyományok Házában. A széles merítésű tárlat ...

Bővebben →

Országos német gála

2019.01.30

Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kéte...

Bővebben →

Babarcon indult az idei báli szezon

2019.01.17

A báliszezon első sváb bálját hagyományosan Babarcon rendezték, közvetlen Vízkereszt környékén. A helyiek mitagadás szeretnek elsők lenni a sorban. En...

Bővebben →

Újévi örömzenélés Lippón

2019.01.17

Január elsején, immáron 2. alkalommal nyitotta az új esztendőt nívós koncerttel a Lippói Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Az együttes1980-ban alakult, ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162