Helyi hírek, események
Könyv a szerb megszállásról
Könyvbemutatóra jöttek össze a mohácsiak, a helyi Kanizsai Dorottya Múzeumban. Itt ismerkedhetett meg a nagyközönség Nagy Kálmán és Lőrincz Árpád szerzőpáros, gyűjtő és szerkesztői munkájával és vehették kézbe az általuk alkotott művet. A mohácsi történelem egy olyan szeletét dolgozták fel, amely ezidáig fehér foltként létezett a dunaparti város történetében. Nemigen beszéltek róla, nem tárták fel az események sorozatát és hátterét, kicsit tabuként is kezelték hosszú évtizedeken át. Legálábbis eddig a napig. Mohács szerb megszállását bemutató kötet, ennél fogva, nevezhető hiánypótló műnek, melyet nagyon várt már a lokálpatrióta.a helytörténeti krónika iránt elkötelezett, hozzáértő törzsközönség. Nekik ezt a napot mindenképpen meg kellett élniük, hiszen sokkal gazdagabbak lettek általa. A 3 évig tartó szerb megszállás krónikája, immáron írott formában is létezik. Az l. Világháború utáni évek, a trianoni sokk, az idegen csapatok megszállása egyaránt mély sebet ejtettek a mohácsiak szívében. A valós tények feltárása által közelebb kerültünk ezen időszak megismeréséhez. Köszönet, mindezért a kitűnő szerzőpárosnak, akik időt és energiát nem sajnálva, a közösség tudásgyarapodását és javát szolgálták.
Nemzetiségek háza nyílt Töttösön
Szerbek, rácok, svábok, majd a felvidéki magyarok és horvátok települtek be a történelem során Töttösre. A sokszínű falu múltját ma már egy különleges...
Bővebben →Oberkrájner muzsika és bordalok a kékfestő feszten
Az Országos Kékfestő Fesztivál második napjának szervezéséről és lebonyolításáról a nyárádi német önkormányzat, továbbá a Nagynyárád-Grossnarad Német ...
Bővebben →Kékfestő seregszemle, nívós kiállítással
Hogy repül az idő. Már a XVll. Országos Kékfestő Fesztivált rendezték meg a nagynyárádiak. Az ünnepélyes megnyitón Mintál Tibor polgármester köszöntöt...
Bővebben →Veterán autók gurultak Nyárád utcáin
A pécsi Veterán Autó-és Motorbarátok Egyesülete, veterán s klasszikus járművekből és retró tárgyakból tartott kiállítást Nagynyárádon. Szó szerint cso...
Bővebben →Birjánban sörrel locsolták a töltöttpaprikát
Az elmúlt hétvégén immáron a 3. Nemzeti Töltött paprika Fesztiválra invitálták vendégeiket a birjániak. Mindezt összekötötték egy szomjoltó sörfesztte...
Bővebben →Grillparty az árnyas fák alatt
A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével kész...
Bővebben →Adakozó gazdák Sombereken
2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze ...
Bővebben →Köszönjük Kriszta!
Kerner Krisztina nagyon szép és tartalmas 22 esztendőt töltött a Bólyi Városi Televízió kamerái előtt. A népszerű és közkedvelt műsorvezető, több mint...
Bővebben →Szoceg biofarm Szederkényben
A Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgáltatója...
Bővebben →Ismerős Arcok a Kiskastélyban
Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évr...
Bővebben →Népszerű a Krisna-völgyi búcsú
A Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének egyik legjelentősebb eseménye, a nyár közepén megrendezésre kerülő Krisna-völgyi búcsú. A három nap ...
Bővebben →Kapolcs, avagy csobbanás a nyárba
A Balaton és a nyár legizgalmasabb fesztiválja, a Művészetek Völgye idén ünnepli 26. születésnapját. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja id...
Bővebben →