Helyi hírek, események
Átadó ünnepség Kölkeden
A Védőnöi szolgálat és a nyugdíjas klub felújított épületegységének átadására került sor Kölkeden. A kiemelt eseményt illusztris politikusok tisztelték meg jelenlétükkel. A térség országgyűlési képviselője mellett, a megyei közgyűlés elnöke is eljött avatni, mivelhogy a kezelésükben lévő.TOP forrásokból is allokáltak az épület felújításához. A 32 millió forintos bekerülési összegből 19 milliót álltak, a különbözetet pedig a helyi költségvetés biztosította a Kölkedi Önkormányzat döntése alapján. Mindemellett 1,4 millió forint nagyságban eszközbeszerzés is megvalósult. A beszédek mellett, műsorral is kedveskedtek a jelenlévőknek, ezzel is ünnepivé varázsolva a kivételes alkalmat. Emlékplakettek átadására is sor került, majd a politikusok és a helyi nyugdíjasklub vezetője átvágták a nemzeti színű szalagot, s ezzel hivatalosan is átadásra került az épületegység. Büszkék lehetnek a kölkediek a felújított komplexumra. A falu kismamái és újszülöttjeinek szakszerű ellátása mellett, a szépkorúak találhatják meg itt a közösségi programokban rejlő örömöket. Az uniós és a megyei források, ismét jó helyre kerültek. Két kiváló célt szolgálnak, megerősítve az emberi kapcsolatokat, védve az életet, s a gyermekek egészségét.
Lippói suli vizit
4 éve vezeti a Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolát Kállai Csilla igazgató nő, aki szaktanárként történelmet, no és etikát is tanít diákjainak. Büsz...
Bővebben →Trigo téli partnertalálkozók
A téli terminus 3. partnertalálkozóját rendezte meg a Trigo Kft. Ezúttal is a Roth pincészetbe jöttek össze a térség gazdái, hogy hasznos információka...
Bővebben →Picurkák a tankonyhában
Finom sajtos pogácsa és fánk illata keveredet a bólyi suli folyosóján. Az illatok a tankonyha felöl szűrödtek ki. A finomságok elkészítéséről, óvónéni...
Bővebben →Villányi Vince nap sok sok finomsággal
Két patinás villányi borászatnál teszteltük, a Vince nap különleges hangulatát, amely ilyenkor pincejárással egybekötött, ígényessen összeállított vac...
Bővebben →Nívódíjak a kultúra őreinek
A Magyar Kultúra Napja, Baranya Megyei Ünnepére került sor a Pécsváradi Kultúrházban. A kitüntetett esemény, két főszervezővel is büszkélkedhet. Így a...
Bővebben →Babarci vincellérek borkóstolója
A babarci borászok avagy vincellérek, évről évre megemlékeznek a Vince napról. Teszik ezt abból a megfontolásból, mivelhogy Szent Vince a vincellérek ...
Bővebben →Szederkényi Sváb bál a tradíciók útján
A 28. Szederkényi Sváb bál hangulatát nehéz szavakkal leírni. Mindenképpen segítségünkre van a képi és a hangrögzítés, amely valamelyest hitelesíti a ...
Bővebben →Kölkedi boldog iskola
Meglátogattunk, egy úgynevezett Boldog iskolát. Az országos boldog iskola program lényege és fókusza, hogy miként lehet a negatív gondolkodásmódon vál...
Bővebben →Unesco listán a kékfestészet
Felkerült a kékfestés hagyománya, az Unesco szellemi kulturális világörökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és ...
Bővebben →Poklade a Hagyományok Házában
Poklade avagy a Mohácsi Busójárás megújuló hagyománya címmel rendeztek alkalmi kiállítást Budapesten, a Hagyományok Házában. A széles merítésű tárlat ...
Bővebben →Országos német gála
Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kéte...
Bővebben →Babarcon indult az idei báli szezon
A báliszezon első sváb bálját hagyományosan Babarcon rendezték, közvetlen Vízkereszt környékén. A helyiek mitagadás szeretnek elsők lenni a sorban. En...
Bővebben →