Helyi hírek, események
Márton napi lampionos vonulás
A zimankós idő ellenére, idén is sokan elfogadták a nyárádi óvoda invitálását a Márton napi lampionos felvonulásra és az ezt követő programra. Hagyományosan az intézmény elöl indult a pislákoló fényekkel felvértezett társaság a közel 1 kilómeteres "öröm vonulásra". A házak ablakaiban mécsesek jelezték az útvonalat, no és a közösség együtt ünneplését, ezen jeles napon. Az óvónénik ösztönzésére a gyerekek mindvégig énekeltek, kiváló hangulatban haladt a menet végcélja felé.
Körülbelül az út felénél egy megálló is akadt, ugyanis lelkes "kézműveseknek" köszönhetően Márton napi installáció és a faragott "tökfejek" megcsodálása ösztönözte rövid kitérőre a csapatot. Ezután a korábbi lendülettel ment tovább a nyárádiak lampionos menete, míg nem az utca végén lévő kultúrházig el nem értek, ahol is fűtött helyiség várta a betérőket.
Itt aztán kezdetét vette az ovisok szivet melengető műsora, amellyel elvarázsolták a szülöket és a nagyszülöket egyaránt.
Mókás Márton napi totóval tesztelték a szülők felkészültségét. Persze a többség vette az akadályt, hisz sokat tudtak az egykori Márton püspökről. Látszott, hogy figyeltek a műsor közben is és ragadt rájuk friss ismeret...A szervezők elégedettek lehettek, hisz sokan fogadták el meghívasukat, sőt a rengetek zsiroskenyér, aprósütemény és a meleg tea is, mind mind elfogyott. Nem hiába, pótolni kellett a "túrázással" elégett energiákat. A hagyományosan megrendezett nyárádi lampionos felvonulás és záróprogram, ezúttal is megmozgatta a falu lakosságát. Ilyen és ehhez hasonló közösség összetartó rendezvények kellenek falvainkba és kisvárosainkban, no és akkor biztos hogy vidámak és kiegyensúlyozottak lesznek az emberek. A sok mosolygós gyermekről nem is beszélve, hisz valójában minden róluk szól. Értük pedig jó áldozni, bármilyen szinten és mértékben.
Szajk tartalékai és idei tervei
Szajk 870 lakója, mégcsak most tapasztalja a falu 115 milliós költségvetésének áldásos hatásait. Az óvoda szerkezetfelújítása és szigetelése, a térkam...
Bővebben →Olcsóbb élelmiszerek jönnek?
Rájár a rúd a kereskedelmi láncokra, igencsak kipécizte őket az elmúlt időszakban a kormány. Különadókkal és megszorításokkal sújtott övezett, nyugodt...
Bővebben →Nemzetiségi hét a Bólyi Óvodában
Mozgalmas tavaszi időszakát éli a Bólyi Óvoda, mondhatni program programot követ, nincs leállás. A gyerekek pedig nagyon élvezik ezt a pörgést, mertho...
Bővebben →Óvoda a község szívében
Szép múlttal rendelkező, patinás oktatási és nevelési intézmény, a Szederkényi Óvoda. Német nemzetiségi voltát büszkén vállaló, a gyerekek érdekeit pr...
Bővebben →Harsona koncert a Vigadóban
Az Erzsébet Vigadó mozitermében tartott nagy sikerű koncertet a PTE Harsona Kvintettje. A komolyzene szerelmesei, többek között Bruchner, Lully és Ped...
Bővebben →Jöhet a csarnok és az óvoda építése?
Ismerve Bóly város lakóit, minden bizonnyal valamennyien egy élhető, konfortos település polgárai szeretnének lenni. Egy olyan kisvárosé, ahol zökkenő...
Bővebben →Olaszi álmok és elképzelések
Olasz község 622 lakója örömmel konstatálhatja, hogy bizony 2017-re vonatkozóan is van már elfogadott költségvetése a falunak. Megközeliteg 100 millió...
Bővebben →Gorcső alatt Európa - Zeller professzor a Bóly TV-ben
Felpörög vagy leszakad a magyar gazdaság? Egybe marad-e hosszú távon az Európai Unió? Többek között ezekkel a központi kérdésekkel kerestük fel dr.Zel...
Bővebben →Aktuálpolitika Hargitai képviselővel
A vidéki március 15-ei ünnepségek nyugalmat és a hősök iránti tiszteletet sugároztak, szemben a fővárosi megemlékezésekkel, ahol még a sípok is megszó...
Bővebben →Tisztelet a hősöknek
Bóly Város Önkormányzata méltó megemlékezésre invitálta a bólyiakat 2017. március 15-ére, a Hősök terén lévő Kopjafákhoz, az 1848/49-es Forradalom és ...
Bővebben →Mester Feri bácsi, a tanító
A Bólyi Televízió stábját vendégül látó kiváló tanító, Máriakéménd főutcáján lakik, itt fogadott minket otthonában. A pécs-somogyi születésű, idén 81 ...
Bővebben →Jöhet a 9 évfolyamos iskola?
Az elsősök most a legkisebbek a bólyi iskolában. Hamarossan változhat a helyzet, ugyanis bővülhet az évfolyamok száma, mégpedig a nulladikkal. A kormá...
Bővebben →