Helyi hírek, események
Új egészségügyi centrum Újpetrén
A Napsugár Egészségközpont átadójára jöttek össze Újpetre lakói. Az egykori vendéglő épületét vásárolta meg korábban az önkormányzat, s itt lett kialakítva az egészségügyi alapellátás új központja.
Mindehhez az is kellett, hogy a TOP megyei keretéből 134 millió forint forrás érkezzen a most befejezett és átadott épület komplexumra és a működéshez szükséges eszközbeszerzésre. Ma Újpetre sokkal gazdagabb lett, mondta el köszöntőjében Gaszt Árminné polgármester. Továbbá tőle azt is megtudhattuk, hogy Kiskassa, Peterd, Pécsdevecser és Újpetre lakóinak egészségmegőrzést hivatott majd szolgálni az új centrum. Hargitai János országgyűlési képviselő beszédében kihangsúlyozta, a kormány kedvező irányt vett családpolitikáját, a kedvezmények rendszerét és az egészségügyi intézmények fejlesztéseit is. Üdvözölte a Napsugár Egészségközpont elkészültét, no és persze jó egészséget kívánt az itt élőknek. Madaras Zoltán közgyűlési elnök a falvak megtartó erejét emelte ki, így a most átadott letesítmény is.a helyiek komfortérzetét hivatott majd szolgálni. A falu háziorvosa és védőnője szintén szólt az egybegyültekhez. Majd ezt követően,
Darnai Ágoston plébános megáldotta az épületet. A szalag átvágását, a politikusok vállalták magukra, s végül az intézmény bejárására is sor került. A újpetreiek büszkék lehetnek új egészségcentrumukra, ahol szakszerű prevenciós és gyógyító munka folyhat majd a jövőben. Gratulálunk a befejezett és birtokbavett beruházáshoz.
Javában tart a szüret
Zsongó méhkasra hasonlít a versendi és szajki domboldal. Javában folyik a szüret, a gazdák irányítása mellett szervezett csoportok szedik a termést. E...
Bővebben →18. Bólyi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál
Átlépte a nagykorúság küszöbét a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző fesztivál. A 18. alkalomra soha nem látott számú vendégsereg érkezett. Rengeteg bog...
Bővebben →35 éves tánccsoport Babarcon
Zsúfolásig megtelt a fesztiválsátor a babarci nemzetiségi ház udvarán. Születésnapra jött össze a sok száz vendég, akik a szívük mélyén szeretik a 35 ...
Bővebben →Old boys torna Bólyban
A tavaly elhunyt Vadas Ferenc emlékére rendeztek kispályás labdarúgó tornát a bólyiak. Az old-boys korosztály régióban meghatározó csapatait látták ve...
Bővebben →Szüreti vesszőfutás
Immáron a 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutásra érkeztek az egyéniben avagy váltóban induló amatőr futók. Baranyából és az ország más tájairól is eljöttek a ...
Bővebben →Agrárüzlet felett bábáskodik a kamara
Idén januárban keret-megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Horvát Gazdasági Kamara. A két fél között létrejött szerződés, immáron ...
Bővebben →Tanévkezdés Bólyban
Izgatott szülők és megfelelő hőfokon izzó leendő kis elsősők gyülekeztek a bólyi óvoda udvarán. A hátukon lévő, jókora iskolatáskák jelezték, hogy nag...
Bővebben →Piacvezető a Solar-Pécs a napelem fronton
A Solar-Pécs kft. magyarbólyi kis-erőműve, avagy referencia napelem parkja, éves szinten bruttó 26 millió forint árbevételt termel, összese 650 - 700 ...
Bővebben →Felavatták a Szent Erzsébet szobrot
A falu névadójának szerettek volna tárgyiasult emléket állítani az Ezsébetiek. A legkézenfekvőbb megoldásnak a kültéri szobor tűnt, melyhez sikerült f...
Bővebben →A nyitott szívek napja
"Nyitott kapu egymásért és az egészségért" címmel rendezett egész napos közösségi programot a szajki Fogadj El Alapítvány. Az általuk fenntartott, fog...
Bővebben →A Mohácsi csata 490. évfordulója
A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés sorozat kiemelt eseménye volt a Duna-parti város főterén bemutatott bíborosi sze...
Bővebben →25 éves az Intermelody Énekegyüttes
Negyed évszázad egy ember életében is meghatározó időtartam. Csakúgy mint egy éneklő közösség életében, amely már generációkon átívelő és generációkat...
Bővebben →