Helyi hírek, események


Tejüzemet avattak Borjádon

2018.12.22

A borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására került sor az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. Az eseményre az agrár és kereskedelmi szektorok képviselői mellett polgármesterek és hivatali vezetők kaptak meghívást. Ez alkalomból, Tobias Schmalzbauer tulajdonos köszöntötte a megjelenteket. Szólt a beruházás hátteréről, forrásallokációjáról, az üzem paramétereiről, továbbá a borjádi Tobi termékskáláról. Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott kihangsúlyozta, hogy az élelmiszeripari feldolgozás újra kezd erőre kapni idehaza, ennek eklatáns példája ez a borjádi beruházás, amely a Széchenyi 2020 vidékfejlesztésre szánt forrásaiból lett másik 17 baranyai fejlesztéssel együtt finanszírozva. A most átadott tejüzem, összesen 500 millió forintba került, amelyből 342 milliót vállalt át az unió a magyar kormánnyal karöltve. A kormánymegbízott szerint a Borjádi Zrt.-t, köszönhetően tulajdonosának, mindig is a német precizitás és ígényesség jellemezte. Erre ékes példa az új tejüzem is, amely a cég büszkesége a mai naptól. A felszólalásokat követően az épület megáldására, a nemzeti színű szalag átvágására és üzembejárásra került sor.

Végezetül, mit is kívánhatnánk az új borjádi tejüzem üzemeltetőjének? Zökkenőmentes termelést, minőségi termékelőállítást és a fogyasztók részéről, jó étvágyat a finomságokhoz.


Szedi sportnap

2017.07.12

Szederkényben folytatódott a sportos eufória. A nemrég megszerzett, bajnoki ezüstérem és a 70 éves sportegyesületi jubileum mellé, a szokásos nyári sp...

Bővebben →

A Duna veszélyes üzem...

2017.07.10

A Duna veszélyes üzem, hirtelelen mélyülő medre, nagy sodrása és a lehúzó örvények, kiszámíthatatlanná teszik. Idén már 33 életet követelt, az esetek ...

Bővebben →

Aratják a búzát

2017.07.10

Javában tartanak a betakarítási munkálatok. Jelenleg 210 ha őszi árpa, 550 ha őszi búza, 30 ha facélia, 30 ha fűmag aratása folyik a Bóly - Töttösi Zr...

Bővebben →

Dunai mosás

2017.07.10

A nyár közepén, az egyik legrégebbi mohácsi sokác hagyomány elevenedett meg, a helyi horvátok jóvoltából. A Sokackör udvarán serényen készülődtek, az ...

Bővebben →

Nyári munkák a szőlőben

2017.07.10

A téli fagyok, a tavaszi esők, no és a nyári kánikula, gombabetegségekkel karöltve, igencsak odavágtak az idei, várható szőlőhozamnak. Serényen zöldmu...

Bővebben →

Sportos nap a kisvárosban

2017.07.10

A sport összeköt és közösséget kovácsol. Ennek lehettünk hiteles szemtanúi, a 3. Bólyi Sportnap jóvoltából. Itt aztán mindenféle mozgásformával megism...

Bővebben →

Úszótanfolyamok Bólyban

2017.07.10

Nagy áldás tud lenni egy kisvárosban, ha strandja vagy akar egy úszómedencéje van. Pláne, az elmúlt napok kánikulájában jelentett ez, igazi mentsvárat...

Bővebben →

Alkotótábor Szediben

2017.07.10

A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immár 17. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket. ...

Bővebben →

Német tábor Újpetrén

2017.07.10

Az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, ez év nyarán is megrendezte, német nyelvi táborát. 55 gyermek és 8 felnőtt vett részt a tartalm...

Bővebben →

Érettségi a Montenuovoban

2017.07.10

A Montenouvo végzősei, bizonyították érettségüket, az őket szóbeliztető bizottság előtt, így véget ért számukra a nagy menetelés. Az érettségi bizonyí...

Bővebben →

Fuvolavarázs és emlékezés

2017.07.10

54 fővel folyt Bólyban, egy héten át, a XXl. Országos Fuvolatábor. A megszokott helyszínek és program elemek mellett, egy igazán nagy hiányzója volt a...

Bővebben →

Népviseletben járták körbe falut

2017.07.06

Népes kompánia jött össze, a szajki tájház udvarára. Horvát, német és magyar népviseletbe öltözött táncosok és rengeteg érdeklődő készülődött itt, a f...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162