Pécsi civil egyesület szervezte az idei zarándoklatot és búcsút Máriakéméndre. Az eseményen sok százan vettek részt, a környező falvakból.
- riportos összeállítás
Magyar néptánc és népdal kincsek bemutatása, egy közös gála keretében. Ez volt a Sátorhelyi Néptáncegyüttes vezetésének elképzelése.
- Treitz Éva vezető, Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoport
- Vass Oszkár koreográfus, Sátorhelyi Néptánccsoport
- Frank István vezető, Sátorhelyi Néptáncegyesület
- Horváthy Lenke tanár, Schneider Lajos Művészeti Iskola
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
107 polgárőr bevonásával tartottak közös bólyi képzést, a megye polgárőr szövetség szervezésében. A hasznos disputa célja, a hatékonyság és a tervszerűség növelése volt.
- Cseh László elnök, BM-i Polgárőr Egyesületek
- Tóth Tibor korábbi elnök, BM-i Polgárőr Egyesületek
- Fuksa Ágnes elnökhelyettes, BM-i Polgárőr Egyesületek
- Peti József elnök, Bólyi Polgárőr Egyesület
- Szilágyi Omer főtörzszászlós
Indul a vakáció a bólyi suliban, elballagtak a végzős 8.-osok. Jó időben, rengeteg szülő jelenlétében zárta le a tanévet Bischofné Blandl Mária igazgató, aki szintén távozik imádott iskolájából.
- Bischofné Blandl Mária igazgató, Általános Iskola, Bóly
- Varjaskéri Henriett osztályfőnök
- Békési Ádám végzős diák
- Tárnoki Anna végzős diák
Véget ért a 2016-17-es tanév. Elballagtak a szederkényi iskola végzős diákjai, új élet kezdődik számukra. Az utolsó napon kiosztott bizonyítványok, jól tükrözik a gyerekek egy éves munkáját. A befektetett munka pedig meghozta gyümölcsét.
- Beck László igazgató, Általános Iskola, Szederkény
- Turi Zsófia osztályfőnök
- Kablár Viktória végzős diák
- Szakállas Luca végzős diák
Pohl Róbert sportköri elnök lesz vendégünk a folytatásban. Megtudhatjuk tőle, miként képzelik a Bólyi SE labdarúgóinál, az új szakmai irányítását. Emellett, az előző szezon is mérlegre kerül.
- Pohl Róbert elnök, Bólyi SE
Takács Gábor bólyi katolikus plébános, a megyéspüspök üzenetével érkezik stúdiónkban. Emellett szó lesz még, az egyre feszítőbb paphiányról és a lelkipásztorok túlterheltségéről.
- dr. Takács Gábor plébános
A bólyi német önkormányzat hagyományőrző eseménye, a Pünkösdi fesztivál. Igazi kultúrparádé ez, amely keretében javarészt helyi és térségbeli értékeket mutattak be.
- Győriné Meiszter Katalin elnök, Bólyi Német Önkormányzat
- Erbné Merkler Csilla elnök, Nagynyárádi Német Önkormányzat
- Béládi Melinda vezető, Bólyi Tánccsoport
- Virth József elnök, Szuloki Német Nemzetiségi Egyesület
Szerb búcsút rendeztek a mohácsi szerb közösség összetartó tagjai. Nívós programmal és finomságokkal várták az érdeklődőket.
- Stepanov Slobodánné szervező, Mohácsi Szerb Önkormányzat
- Rosta Endre népi iparművész, Mohács
- Darazsacz István vezető, Zora Táncegyüttes
A tanév végéhez közeledve, nem árt mérleget vonni. A szederkényi suliban hosszú sikerlistával vártak bennünket. Amilyen versenyen avagy megmérettetésen elindultak, ott bizony díjakat hoztak el.
- Beck László igazgató, Általános Iskola, Szederkény
- Orbán Tibor tanár
Irány a határ, mutatjuk a Trigo által szervezett búza fajtabemutatót. Gyönyörű kalászok és hozzáértő szakemberek várnak ránk. Plusz egy kis kánikula.
- Schmidt Tamás területi képviselő, Trigo Kft.
- Bakos Károly gazdálkodó, Szederkény és környéke
- Szederkényi István gazdálkodó, Siklós és környéke
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Fantasztikus programözönnel várják idén az Országos Színházi Találkozó vendégeit, a kultúrparádé szervezői. A versenyprodukciók mellett, sok 150 kiegészítő program színesíti az ajánlatot. Mindez 10 napon keresztül.
- Páva Zsolt polgármester, Pécs
- Halász Judit színésznő
- Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár
A Pünkösd hétfőn megrendezett nyárádi kórustalálkozónak sok éves múltja van. Több vendégkórus is érkezik ilyenkor, hogy megvillantsák kivételes tudásukat. Nagy élmény ez, minden résztvevő számára.
- riportos összeállítás
A bólyi pedagógus nap, ezúttal a borjádi Szent Ambrus Vízimalom udvarán került megrendezésre. Az amúgy kötetlen programot, a zenesulisok meglepi programmal színesítették.
- Bischofné Blandl Mária igazgató, Átalános Iskola, Bóly
- Bagányné Máthé Márta tagozatvezető, Zeneiskola, Bóly
- Győriné Meiszter Katalin tanár
A nyárádiak ezúttal is oda tették magukat. A kihívás napja számukra nem egy kötelező elem, hanem egy önként vállalt feladat. Ők imádják a sportot és a mozgást, kitartóak, no és eredményesek is egyben.
- Mintál Tibor polgármester, Nagynyárád
- Cseh Barbara
A lippói iskola sokszínűségét bizonyítja, az a gálaműsor, amely hű tükre az itteni értékeknek. A gyerekek lelkesek és tehetségesek.
- Szugfil József vezető, Művelődési Ház, Lippó
- Lovas Miklós polgármester, Lippó
- Kállai Csilla igazgató, Általános Iskola, Lippó
- Király Balázs táncoktató, Diabelli Művészeti Alapítvány
Iváncsits Tamás művészete tiszteletet és elismerést érdemel. Hosszú évek kitartó munkája, megannyi saját szerzemény, évről évre önálló előadói esttel párosul.
- Iváncsits Tamás
A mohácsi Junior Art Alapítvány 25 év alatt csaknem 100 tehetséget fedezett fel és indított el a művészeti karrier útján. Negyed évszázad után, érdemes egy pillanatra megállni és értékelni az elvégzett munkát.
- Köveskuti Péter elnök, Junior Art Alapítvány
- Balázs Balázs szobrászművész
- dr. Nyul István támogató
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Bólyi gyermeknapra nemcsak a játszani vágyó gyerekek látogattak el, hanem azok is, akik klassz kis vásárfiára vágytak.
- riportos összeállítás
A Bólyban szakmát tanult szakácsok és pincérek, keresettek a vendéglátó helyek részéről. Az idén végzős, leendő vendéglátósok, elméleti és gyakorlati vizsgájába pillanthatunk be, magazinunk folytatásában.
- Frank Imre gyakorlatioktatás - vezető, Bóly
- Schmidt Ferenc manager, Crocus Bor Hotel & Resort
- Gyuricza Ákos a szakács vizsgabizottság elnöke
A szajki Harangvölgyi sétányra invitálom nézőinket. Ugyanis, itt került sor a falu gyermeknapjára, ahol a "palacsintás nagyik" sütötték a meglepetést.
- riportos összeállítás
A bólyi gyermekotthon a település szerves része. Az intézmény Bólyban lévő lakóotthonai által, méginkább nyitott a város felé. Erről mond el számunkra mégtöbbet, az intézmény igazgatója.
- Rumszauer Ferencné igazgató, Fogyatékos Személyek Otthona, Bóly
Ezüstérmes lett a Szederkény megye l-es labdarúgó csapata. Mi is ott voltunk a fiúk, utolsó hazai meccsén. Volt is nagy ünneplés.
- Hergenrőder János polgármester, Szederkény
- Baksa Zsolt elnök, Szederkényi SE
- Rumszauer Ferenc egykori edző, Szederkényi SE
- Zsebe Gábor játékos, Szederkényi SE
- Dr. Hergenrőder Tamás játékos, Szederkényi SE
- Tomin Milán edző, Szederkényi SE
A mohácsi Szent Miklós vízimalom majálissal, szakmai beszélgetésekkel és születésnappal egybekötött rendezvényre invitálom nézőinket.
- M Bugarszki Norbert
- Schindl József
- Ilijin Petár
A mohácsiak nem vizigótok, velencei kereskedők, netán világhódító vikingek. Mégis sokan közülük egykoron és ma is vízenjárók. Védőszentjük Nepomuki Szent János, kire évről évre megemlékeznek a tiszteletére megrendezett Nepomuki Napokkal.
- Ferkov Jakab igazgató, Kanizsai Dorottya Múzeum, Mohács
A Montenuovo Nándor Szakközépiskola végzősei számára mérföldkövet jelent a ballagásuk, amikor is a végső vizsgáik előtt, elbúcsúznak diáktársaiktól, tanáraiktól és sulijuktól. Fájó, de mégis felemelő érzés ez.
- Ballagás
Hamarosan elkezdődik a villányi turisztikai szezonhoz köthető kulturális programok sokasága. Ennek főbb állomásait mutatjuk be, Czincár Attila főszervezővel, aki a helyi kultúrház igazgatója is egyben.
- Czinczár Attila vezető, Művelődési Központ, Villány
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Pénzügyi tudatosság és fiskális szemlélet jellemzi Újpetre gazdálkodását. Ezt a szemléletet elsősorban polgármesterüknek köszönhetik.
- Gaszt Árminné polgármester, Újpetre
A berkesdi iskolában, tudatosan készítik fel a gyerekeket, a nyár veszélyeire. Legutóbb rendőrségi és polgárőr prevenciós előadáson tudhattak meg többet a srácok, a helyes és szabályos közlekedésről.
- Szilágyi Omer rendúr főtörzszászlós
- Fuksa Ágnes alelnök, BM-i Polgárőr Egyesület
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke lesz segítségünkre abban, hogy megértsük az agráriumban zajló folyamatokat. A magyar mezőgazdaság európai pozícióiról informálódunk, mégpedig az ország egyik legnagyobb szakvásárán.
- Győrffy Balázs elnök, NKA
Növendék hangversenyre került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. Sok tehetség nevelkedik a Bólyi Zeneiskolában, ezt bizonyítja összeállításunk is.
- Bagányné Máthé Márta tagozatvezető, Zeneiskola, Bóly
- Scheich Viktória a zongora tanszak vezetője
- Czepf József a fuvola tanszak vezetője
- Ladocki Aranka a harmonika tanszak vezetője
Német projektnapot rendeztek a berkesdiek. Az iskola és óvoda nebulói mutatták be kivételes német tudásukat, no és a gálára vendégfellépőket is invitáltak.
- Hermann-né Papp Ilona pedagógus, Általános Iskola, Berkesd
- Nagy Tünde igazgató, Általános Iskola, Berkesd
A sátorhelyi történelmi emlékhelyre invitálom önöket a folytatásban. Egy országos akció keretében, hagyományőrző csoportok mutattak be itt harci jeleneteket, a szép számú érdeklődő számára. A hely szelleme, mindenkitől tiszteletet követelt.
- riportos összeállítás
Az idei hódmezővásárhelyi agrár napokon a Trigo is képviseltette magát. Standjuknál, a 3 nap alatt sok ezren fordultak meg és építettek ki kapcsolatot, a bajai központú kereskedelmi céggel.
- Kárpáti László tulajdonos, Trigo Kft.
- Eisholtz László kereskedő, Trigo Kft.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Javában folyik idehaza a Nemzeti Konzultáció, kormányzati kérdőívek és fórumok színesítik ezt az időszakot. Brüsszel és Magyarország viszonyáról kérdezzük, Hargitai János országgyűlési képviselőt és Kiszelly Zoltán politológust.
- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP
- Kiszely Zoltán politológus
Finom sváb babos ételeket kóstolhattunk a térség legnagyobb utcafesztiválján. A BABarc feszt második éve került megrendezésre és egyre jobb lesz.
- riportos összeállítás
A gyűdi Mária kegyhelyhez zarándokoltak az egyházmegye hívei. Tették ezt a püspöki hívószóra, hitből és szabad elhatározásból. Nagyon sokan voltak és szemmel láthatóan jól érezték magukat, a végére pedig feltöltődtek lelkileg.
- Pavlekovics Ferenc pasztorális helynök
- dr. Udvardy György megyéspüspök
Idén Mohács adott otthont a megyei Vadász és horgász majálisnak. Igazi látványosságban lesz része nézőinknek.
- riportos összeállítás
A régmúlt közkedvelt és ma is csodált autóiból rendeztek kiállítást a pécsi Expo Centerben.
- Keszthelyi Tibor elnök, Oldtimer Klub
- Privalics Sándor
- Klippel József
Csaknem 4000 lelkes ember szaladt körbe, egy előre kijelölt szakaszon, Pécs belvárosában. Pedig higgyék el, senki nem kergette őket. A Vivicita mágnes hatása, ma már tagadhatatlan. A futás öröme és a sport szeretete pedig határtalan.
- riportos összeállítás
A felvidéki magyarság elűzetésének 70. évfordulója alkalmával, megemlékező szentmisét és koszorúzást tartottak Dunaszekcsőn.
- Győrffy Bálint lelkészi főjegyző
- Bóka András az egyházmegye nyugalmazott püspöke
- Gábor István
- Hergenrőder Józsefné
Egy Szakgimnázium számára is fontos, a népszerűség és leginkább a keresettség. A leendő tanulók érdeklődését szerették volna felcsigázni, a bólyi montenuovosok, a Szakmák éjszakája elnevezésű rendezvényükkel. Mindez nagy sikerrel zárult.
- Nyílt nap a szakmák éjszakájával
Hagyományosan, április végén rendezik a hegyközségi borversenyt. Erre neves szakemberekből álló zsűri érkezik és innentől kezdve a gazdák borai, gyűjtögethetik az értékes pontokat. A legjobb esetben pedig, a vége oklevél lehet.
- riportos összeállítás
A Borjádi SE új vezetése nyitott kapukkal várta május 1-jén a gyermekes családokat. A picik a légvárban, a fiúk a focipályán, míg a lányok egymás közt trécselve mulatták az időt.
- Öhlmüller Eszter
- Markovics Milán elnök, Borjádi SE
- Millich Balázs szakosztályvezető, Borjádi SE
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A lánglovagok és a biztonságunkat garantáló rendőrök és katasztrófa védők közös megyei majálisát rendezték Pécsett.
- dr. Lőrincz Gabriella alezredes, BM-i Katasztrófavédelem
- Ambrus Zoltán alezredes, BM-i Rendőrfőkapitányság
- Cseh László elnök, BM-i Polgárőr Szövetség
A versendi majális délelőttje, a küzdelmes fociról és a hangfalakból dübörgő roma muzsikáról szólt. Ottjártunkkor, már javában főtt a lakodalmas mennyiségű vegyespörkölt.
- riportos összeállítás
A Fogadj el! Alapítvány jótékonysági báljára került sor a Szajki Kultúrházban, a napközi otthon lakói, szüleik és támogatóik részvételével. A fogyatékkal elő gyerekek és nevelőik közös műsorral örvendeztették meg a jelenlévőket.
- Gál Enikő vezető, "Fogadj el!" Alapítvány, Szajk
- Stang Imréné alapítő, "Fogadj el!" Alapítvány, Szajk
- Kállai Csilla szülő
Május első vasárnapja, az édesanyák napja. Szív küldi szívnek, a Bólyi Városi Televízióval. Óvódások köszöntik anyukájukat.
- óvodások köszöntője
A székelyudvarhelyi, Alle Breve kórus, nagy sikerű koncertet tartott, a bólyi katolikus templomban.
- Kovács László karnagy, Alle Breve Kórus
Egyedül a Baranya Néptáncegyüttes érkezett a község határon kívülről. Amúgy a nyárádi nemzetiségi nap kulturális programját, helyi fellépők adták. Harmónia és barátság jellemezte a komplett programot.
- Erbné Merkler Csilla elnök, Nagynyárádi Német Önkormányzat
- Balatinácz András képviselő, Nagynyárádi Horvát Önkormányzat
- Mintál Tibor polgármester, Nagynyárád
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A felvidéki magyarság 70 évvel ezelőtti kitelepítésére emlékeztek meg, emlékmű avatással az egykori és mai negyediek. A megható esemény történéseit, a szervezés kulissza titkait tárja fel számunkra, Kovács Dezső főszervező, Negyed díszpolgára.
- Kovács Dezső
Még az USA-ból is érkezett vendég a villánykövesdi majálisra. A szomszédos Villányban pedig a borászválogatott vendégszerepelt, vörös és fehér boros csapatokra osztódva, s egymás ellen küzdve.
- riportos összeállítás
Pécsváradon tartott seregszemlét az ország 5 legjobb sváb hagyományokat őrző ifjúsági fúvószenekara. Térségünket a mohácsiak, a babarciak és a villányiak képviselték. Jöjjön beszámolónk a nívós programról.
- riportos összeállítás
Múltról és jelenről szólt az a lippói program, amely a generációk közti hídként mutatta be az egykori és mai használati tárgyakat, a résztvevők számára.
- Szugfil József elnök, BM-i Német Önkormányzat
- Balogh Zoltánné vezető, Lippói Nyugíjasklub
- Lovas Miklós polgármester, Lippó
- Lantos Tiborné
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által országjáró körútra indított vándorbatyu, visszatért Somberekre. A tiszteletteljes megemlékezésről számolunk be magazinunkban.
- riportos összeállítás
A magyarországi németeket elüldözték otthonukból, míg a felvidéki magyarokat áttelepítették Magyarországra. Két egykori felvidékivel, jelenleg Szederkényben élő nyugdíjassal, idézzük fel a történelem és saját sorsuk tragédiáját.
- Pereszlényi Gyula
- Molnosi János
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Mohácson átadták az ország második legnagyobb, ugyanakkor a legmodernebb vágóhídját. Az eseményen megjelent és felszólalt Magyarország Miniszterelnöke.
- riportos összeállítás
234 millió forint főösszeggel fogadták el Berkesd idei költségvetését. Jól prosperáló faluról beszélhetünk, ahol óvoda, iskola és nyugdíjasok napközi otthona is működik. A tavaszt már nagyon várták, máris kiderül, hogy miért is...
- Kapitány Zoltánné polgármester, Berkesd
A tambura hazájából, Horvátországból érkezett Mohácsra egy kiváló ifjúsági zenekar. A 100 tagú együttes, szó szerint ámulatba ejtette publikumát.
- riportos összeállítás
Bólyi futballmérleg következik, a tavaszi szezon közepén. A csapat eddigi eredményei igencsak felemásra sikeredtek. Ennek okait keressük a következő percekben.
- Juhos Ferenc vezetőedző, Bólyi SE
- Kiss Endre csapatkapitány, Bólyi SE
- Kukucska János a labdarúgó szakosztály vezetője, Bólyi SE
Az Alla Breve székelyudvarhelyi kórus, Kovács László karnagy vezetésével, a bólyi katolikus templomban koncertezett. Máris megmutatjuk Önöknek.
- műsoros összeállítás
Húsvét hétfőn a bólyi Mauzóleumban koncertezett a helyi Vegyeskar, továbbá a Zeneiskola tanárai és diákjai. Felejthetetlen élmény volt, melyet most Önökkel is megosztunk.
- Bischofné Blandl Mária igazgató, Általános Iskola, Bóly
- Ladócki Aranka a harmonika tanszak vezetője, Bóly
- Bagányné Máthé Márta kórusvezető, Bólyi Vegyeskar
Bóly valamennyi pincesorán akadt szórakoztató programja az emmauszozóknak. No persze a poharazgatást leszámítva...A Sátorhelyi Néptáncegyüttes visszajáró fellépő gárdája az eseménynek. Ahogy ők mondják, szórakozva szórakoztatnak...
- Frank István vezető, Sátorhelyi Néptáncegyüttes
Várnai Ferenc zeneszerző, a zeneművészet professzora volt előadó vendége, a bólyi Szabadegyetem legújabb kurzusának, soron következő etapján. A népzene születése kapcsán tudhatott meg hallgatósága többet, mit az átlagember arról tudhat.
- Dr. Várnai Ferenc zeneszerző, népzenekutató
A tanulók létszáma igen alacsony, mégis bízik a jövőben a szajki iskola igazgatója és település polgármestere. Sokat költöttek már a kisiskola épületére és udvarára, de minden pénzt meg ér nekik a gyerekek komfortérzete.
- Farkas Béla polgármester, Szajk
- Hoppár Judit vezető, Általános Iskola, Szajk
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A bólyi Emmausz több mint 100 éves hagyománnyal bír. Idén is csaknem ezer ember hömpölygött a pincefalu utcáin. Pazar népünnepély kerekedett mindebből húsvét hétfőjén.
- riportos összeállítás
Hásságyon is divatos népszokás a húsvét hétfői pincejárás. Itt távolabb vannak egymástól a pincék, de ezeket a távolságokat könnyedén áthidalják az "emmauszozók".
- riportos összeállítás
Negyed jelene és múltja kerül górcső alá a folytatásban. Jancsó István polgármester mellett megszólaltatjuk a falu egyik közismert szülöttjét és református lelkészét.
- Jancsó István polgármester, Negyed
- Csonthó Aranka református lelkipásztor, Negyed
- Dr. Izsák Lajos történész
Húsvéti koncertre került sor a bólyi Mauzóleumban. Jó felvezetőnek bizonyult ez a későbbi pincejárás előtt.
- Bólyi Zeneiskola
- Bólyi Vegyeskar
Német hagyományőrző percek következnek itt a Bólyi Városi Televízióban. Máris érkezik hozzánk Szugfil József megyei elnök, továbbá Beck László iskolaigazgató, hogy beszámoljanak szép sikereikről.
- Szugfil József elnök, BM-i Német Önkormányzat
- Beck László igazgató, Általános Iskola, Szederkény
A húsvéthoz köthető népi szokások tárháza szinte végtelen. Mindezt színesíti Baranya nemzetiségi sokszínűsége, hiszen ahány ház, annyi szokás. Burján lstván muzeológus lesz segítségünkre mindezek megismerésében.
- Burján István néprajzkutató
Tojáskutat díszítettek valamennyiünk örömére, a bólyi németek. A szép hagyomány az őshazából származik, idén csaknem 2000 tojás díszíti a remekművet.
- Győriné Meiszter Katalin elnök, Bólyi Német Önkormányzat
- Kőrösi Róbertné szervező
- Bozsér Lajosné
A berkesdi katolikus templomba ezúttal nem istentiszteletre, hanem egy zenés darabra ülhettek be a helybéliek. A János Passiót, a Koch Valéria Iskolaközpont diákjai hozták el számukra.
- Pappné Hermann Ilona elnök, Berkesdi Német Önkormányzat
- Nagy Tünde igazgató, Általános Iskola, Berkesd
- Halmi Gábor tanár, Koch Valéria Iskolaközpont
A Construma az ország legnagyobb otthonteremtési szakkiállítása. A bólyi Terrán Kft., mint a hazai betoncserépgyártás piacvezetője, ezúttal is kiemelt kiállítóként vett részt, a rangos seregszemlén.
- Gódi Attila ügyvezető, Terrrán Tetőcserép Gyártó Kft.
- Csomós Tibor ügyvezető, Profi Tető Kft.
- Takaró Gábor alkalmazástechnikai vezető
- Józsa Tibor ácsmester
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A 70 évvel ezelőtti kitelepítésekről és deportálásról emlékeztek meg a felvidéki Negyeden. Ebből az alkalomból emlékművet is avattak, mégpedig jelentős számú, érintett bólyi részvételével.
- riportos összeállítás
A magyarság egyik legrégebbi bölcsője a felvidéki Deáki. Szent István alapította és a történelem során még hercegprímást is adtak, az egykori Nagymagyarországnak. Ismerkedjenek meg Deáki legféltettebb kincseivel.
- Hajdú Irén sekrestyés, Deáki
- Édes Ákos református lelkész, Deáki
- Tok Gyula
Szímő szintén egy felvidéki magyar falu, amely a Vág partján fekszik, Negyeddel épp szemben. Innen származik egyik legnevesebb feltalálónk, mégpedig Jedlik Ányos. Tudják, ő volt a dinamó és a szódavíz megálmodója. Utazzunk hát Szímőre, ahol nagy becsben tartják a jó fröccsöt.
- Bób János polgármester, Szímő
Költészet napi műsorral kedveskedtek a bólyiaknak április 11-én. A verőfényes tavaszi napsütésben felkészült versmondók sorakoztatták fel, a magyar költészet remekeit.
- Rogányi Lászlóné igazgató helyettes, Montenuovo Nándor Szki.
- Szatmáriné Radics Ildikó tanár
- Rafa-Gyovai Dániel vezető, Erzsébet Vigadó, Bóly
János passió címmel mutatott be zenés darabot a Koch Valéria Iskolaközpont, a berkesdi templomban. Húsvéti valódi üzenetével kezdődik magazinunk.
- A Koch Valéria Iskolaközpont műsora
Televíziónk stábja húsvét előtt a felvidéki Negyeden forgatott. Itt a kitelepítettek és deportáltak emlékművének avatására került sor, mégpedig bólyiak részvételével. Mutatjuk az ünnepi megemlékezést és az ezt követő istentiszteletet.
- műsoros összeállítás