Az újpetrei suliba látogatunk el, ahol az új tanévben, szigorú protokol szerint zajlik az oktatás. Nemrég boldog és ökoiskola is lettek, ennek részletekről is szót ejtünk.
- Hajduné Huszár Hajnalka igazgató, Újpetrei Általános Iskola
Ha a klasszikus fesztiválok el is maradtak Mohácson, azért a kézműves vásárok keretein belül megjelennek a szórakoztató programelemek is. A legutóbbi tematika a szüretre épült, mégpedig jó borokkal és bordalokkal.
- Fazekas Orsolya vezető, Mohácsi Programiroda
- Skobrek Tibor képviselő, Éberhardt Pince
- Bodnár Szabolcs, Szentgyörgyvári Károly
Barátságos, mindig mosolygós és vidám polgármestere volt Villánynak, a nemrég nyugdíjba vonult Takáts Gyula. 25 évig vezette a települést, amely 2000-ben lett várossá avatva. Otthona teraszán beszélgetünk múltról és jelenről.
- Takáts Gyula egykori polgármester, Villány
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Nagynyárádra látogatunk el, ahol a pécsi Lenau Egyesület tagjai vendégeskedtek. Íme beszámolónk, sok látványossággal és finomsággal.
- Sárdi János kékfestő, Nagynyárád
- Hábel János vezető, Nagynyárádi Művelődési Ház
- Krammné Mezei Anikó programkoordinátor, Lenau Ház, Pécs
- Zsifkovics Józsefné Nagynyárád
Montenuovos emlékei felidézésére kértük meg, Vajta László egykori igazgatóhelyettest. Csak a szépre emlékezünk, Bóly Város nemrég megszűnt középiskolája kapcsán.
- Vajta László
Műsorunk folytatásában mindennapi kenyerünkről esik majd szó. A bólyi Kovács pékségbe látogatunk el, ahol Kovács Péter tulajdonos lesz a vendéglátónk.
- Kovács Péter ügyvezető, Kovács Pékség
Új lelkipásztoruk lett az olaszi, szederkényi és máriakéméndi katolikus híveknek. Molnár Péter atya, Szabadszentkirályról érkezett és nagyon tetszik neki, az új környezet.
- Molnár Péter plébános
Mohács újvárosi lakótelepe is megpezsdült a roma önkormányzat jóvoltából. Gasztro és szórakoztató partit szerveztek a lakóközösség számára. Több bográcsban is rotyogott a halászlé és mindeközben, hangosan szólt a talpalávaló.
- Peter Sramek énekes
- Kovács István elnök, Mohácsi Roma Önkormányzat
- Androvics Julianna
Szigetváron újra megvívták csatájukat az oszmán török és a magyar hadak. Hagyományőrző csoportoknak köszönhetően, újjáéledt a Zrínyi kultusz, amelynek lelkes és kitartó őrzői élnek a baranyai városban.
- Németh Zoltán turi topotyánok, Nagykanizsa
- Salamon Ferenc várkapitány, Szigetvár
- dr. Vass Péter polgármester, Szigetvár
- Nagy Csaba országgyűlési képviselő, FIDESZ
- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ
Szüreti Gördülő Dűlők elnevezéssel, évek óta tart egy közkedvelt gasztroprogram, amely részben a sportos életet is hivatott propagálni. Gyalogosan avagy kerékpáron, irány a siklósi hegyoldal.
- Riczu Tamás borász
- Heltovics Gábor
- Mihalics Klaudia
A felújított Kölkedi Általános lskola átadó ünnepségével folytatódik műsorunk. Az eseményen részt vett a megyei közgyűlés elnöke és térségünk országgyűlési képviselője is.
- Csomor Tibor polgármester, Kölked
- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ
- dr. Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Dr. Hoppál Péter országyűlési képviselővel készült exkluzív beszélgetésünket tekinthetik meg.
- dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, FIDESZ
A vírus terjedése kapcsán, dr. Tóth Gábor babarci háziorvost kérdezzük meg. Itt a második hullám avagy csak az első utózöngéje, amivel találkozhatunk? Máris kiderül a válasz.
- dr. Tóth Gábor háziorvos, Babarc
Miután épp felújítják a nyárádi óvodát, a kicsik nevelőikkel együtt, átruccantak pár hétre egy másik épületbe. Különleges tanév ez, mert félidőben, nyugdíjazás okán, felbomlik majd egy több évtizede együtt dolgozó páros.
- Sándor Istvánné óvodavezető, Nagynyárád
Kint vannak, a két hetes karanténból a szederkényi futballisták. Vissza is tért az élet, az SE sportkomplexumába. Máris megmutatjuk, hogy milyen szinten.
- Kása Péter vezetőedző, Szederkényi SE
- Bálint Ádám csapatkapitány, Szederkényi SE
- Maml Balázs polgármester, Szederkény
Szíjas Zsolt a bólyi futball utánpótlás nevelés egyik doenje. Szeretik a gyerekek, akikből rendszeresen kihozza a maximumot. Az U16-os csapat edzőjeként, hosszú évek óta együtt dolgozik, mostani játékos keretével.
- Szíjas Zsolt edző, Bólyi SE
- Béládi Melinda intézményvezető, Művelődési Ház, Szederkény
- Pécsi Sándor polgármester, Babarc
Megkezdődött a tanév a Szederkényi Általános Iskolában. Beck László iskolaigazgató fogadta stábunkat a szigorú beléptetéssel megközelíthető intézményben.
- Beck László igazgató, Szederkényi Általános Iskola
Az Ormánság nagy multikulturális seregszemléje, a Bőköz Fesztivál. Ezúttal a Bólyi Televízió is ellátogatott, a sokkal több látogatóra érdemes seregszemlére.
- Nádas Tibor fotóművész, Siklós
- Szolykóné Pfeiffer Gabriella polgármester, Kémes
- Pintér Jenő Gábor látogató, Tab
Szüret a Belward pincészetnél. Hásságy határában javában szedik a zöldvertelínit a mezőgazdasági munkások. A szőlő területen látszik, hogy van gazdája, gyönyörű telt fürtök csüngenek a tőkéken, alig várják, hogy előbb musttá, majd pedig borrá válhassanak.
- Wilhelm Dávid ágazatvezető, Belward Pincészet
- Lacza Bálint szőlész, Belward Pincészet
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Az idei Megyenap alkalmával, a Baranyai Megyei Közgyűlés díjainak átadására is sor került. Ennek keretében, posztumusz díszpolgári címet adományoztak Szekó Józsefnek, Mohács város egykori polgármesterének.
- dr. Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés
- prof.dr.Jakab Ferenc virológus, PTE Szentágothai János Kutatóközpont
- Pávkovics Gábor alpolgármester, Mohács
Hárs József bólyi polgármestert arra kértük, hogy vessen számot a kisvárosban folyó beruházásokról. Szemmel láthatóan a kivitelezők, több fronton is harcban állnak a határidőkkel.
- Hárs József polgármester, Bóly
A koronavírus-járvány elkerülése érdekében, ismét hermetikusan bezárkóztak a hazai szociális otthonokat. Így Bólyban is mindent megtesznek a veszélyeztetett korosztály megóvása érdekében. A hogyan továbbról faggatjuk, az intézmény vezetőjét. Beszélgetésünk, az újabb szigorítások előtt készült.
- Krauszné Morvai Éva vezető, Bólyi Integrált Szociális Központ
Máriakéménden, az új tanévben, megújult környezetben fogadják az óvodásokat. Az önkormányzat és a fenntartó alapítvány, közös bejárást is szervezett.
- Bayer Éva óvodavezető, Máriakéménd
- dr. Barcsay István kuratóriumi elnök, Gyertyaláng Óvoda, Máriakéménd
- Görög Róbert polgármester, Máriakéménd
Komoly régész és antropológus csapat dolgozik a mohácsi tömegsírok feltárásán. Ebbe a munkába nyújt betekintést helyszíni tudósításunk. A Janus Pannonius Múzeum igazgatója tájékoztat bennünket elért eredményeikről.
- dr. Csornay Boldizsár igazgató, Janus Pannonius Múzeum, Pécs
A hagyományos Bólyi Szüreti Vesszőfutást sikerült idén is megrendezniük a helyi szervezőknek. Erőtől duzzadó sportolók vállalkoztak ismét a megmérettetésre. Egyénibe és váltóban futva, igazán szép eredmények születtek.
- Papp Ferenc elnök, FutaPécs Egyesület
- Schmidt Ferenc főszervező, Bólyi Szüreti Vesszőfutás
- Papp János sportoló, Dunaszekcső
- Kurucz Eszter sportoló, Bóly
- Schmidt Tamás sportoló, Bóly
A töttösi 3 kívánság tóhoz idén is sok százan zarándokoltak el hogy részesei legyenek az itteni, zenei és spirituális élménynek.
- Orf Tünde főszervező
- Kövi Szabolcs fuvolaművész
A szajki Fogadj el Alapítvány jóvoltából, nyílt napra és annak színes programjára invitálták mindazokat, akik betekintést szerettek volna nyerni, a napközi otthon mindennapjaiba. Az esemény összefoglalója következik.
- Schmidt Ferenc segítő
- dr. Scheich Mária kuratóriumi elnök, "Fogadj el!" Alapítvány, Szajk
- Stang Imréné alapító, "Fogadj el!" Alapítvány, Szajk
Pénz az élet sója, az Európai Union belül is. A következő 7 év uniós forrásairól és a megye fejlesztési prioritásairól beszélgetünk neves politikusokkal.
- Jakab István elnök, MAGOSZ
- dr. Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés
2020 nemcsak a válságról, hanem épp ellenkező előjellel, a fejlesztésekről és a kapacitás bővítésről is szól a Terrán Kft. életében. Minderről többet tudhatnak meg, Gódi Attila ügyvezető igazgatóval készült interjúnkból.
- Gódi Attila ügyvezető, Terrán Kft.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A Mohácsi csatára való megemlékezésre invitálom Önöket Sátorhelyre, Nemzeti Emlékhelyünkre.
- dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó
- Závodszky Szabolcs igazgató, Duna-Dráva Nemzeti Park
- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP
Elkezdődött az idei tanév. A Bólyi Óvodából elballagó nagycsoportosok, két elsős osztályba beosztva kezdték meg tanulmányaikat. Kameránkkal végig követtük első szárnybontogatásaikat, amit máris megnézhetnek.
- Far Jánosné Czinner Ágnes igazgató, Bólyi Általános Iskola
- Fürdős Marián Laura tanító, Bólyi Általános Iskola
Bemutatjuk Laufer Lászlót, a megye legismertebb fotóriporterét. A megyei lap munkatársaként, 1981-ben kezdte meg fotográfusi munkáját, amely rengeteg élményt és felejthetetlen emléket hozott számára.
- Laufer László fotóriporter
Baranya közkedvelt fürdővárosa Harkány. A pandémia kezdetekor, hónapokig zárva tartott az európai hírű gyógyfürdő. Nehéz volt az újra kezdés és sajnos még nincs vége, a kihívások sora vár még, az üzemeltető cég menedzsmentjére.
- Marosi András elnök-igazgató, Harkányi Gyógyfürdő Zrt.
- Far Jánosné Czinner Ágnes igazgató, Bólyi Általános Iskola
- Tok Ibolya
- Lőrinczi Attila Csabáné
Szent lstvánt ünnepelték a bólyi katolikus gyülekezetben is. A katedráról is jól ismert, dr. Takács Gábor Atyától, sok mindent megtudhatunk első szentünkről.
- dr. Takács Gábor plébános
Az új kenyér alapja, a frissen aratott búzából megőrölt liszt. A jó minőségről gondoskodik a mohácsi Garat malom is, amely a Bóly-Töttösi Zrt. tulajdonában áll.
- Nagy Lajos vezérigazgató, Bóly-Töttösi Zrt.
- Bányai Diána cégvezető, Garat Malom Kft.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Dr. Hargitai János országgyűlési képviselővel beszélgetünk, közéletünk aktuális dolgairól, így a közelgő mohácsi időközi választásról is.
- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP
Megkezdődött az idei szüret. A szajki domboldalban, Hárséknál javában szedik a szőlőt a szüretelők. Az idei terméskilátások nyomába eredtünk.
- Hárs Tibor borász
Az idei hektikus időjárás a méhek munkáját is akadályozta. Kevesebb a méz, több a gondjuk a méhészeknek. Minderről Beck Attila, a Bólyi Méhész Egyesület elnöke tájékoztatja nézőinket.
- Beck Attila elnök, Bólyi Méhészek Egyesülete
A Kozármislenyi SE Kézilabda Szakosztálya idén Bólyba szervezett korosztályos nyári tábort. A picurkák és a nagyobbak, kiváló körülmények között készülhettek, a kisváros sportcsarnokaiban.
- Markovics Diána edző
- Tatai Tamás edző
A Bakonya Rallye a megye egyik legrangosabb versenye. Hivatalos megmérettetés, az OB lll-as mezőnynek és klasszikus tesztelési lehetőség a nagymenőknek. Helyszíni beszámolónk következik.
- Kiss Ferenc autóversenyző, magyar rallye bajnok
- Selmeczi György MNASZ versenyzői összekötő
- Zsebe Gábor autóversenyző
A bólyi székhelyű Magonc Tanoda számos rendezvényéről beszámoltunk már televíziónkban. Ezúttal a nyár derekára szervezett Jampiknikre látogatunk el.
- Raymann Johanna vezető, Magonc Tanoda
Ha már a mohácsi és bajai nagy halfőző fesztiválok elmaradtak, Kölkeden "kicsiben" szerveztek egy tökéletes halfőző versenyt. Az egykori halászfaluban, számos mester akadt az ínyencség elkészítésére.
- Csomor Tibor polgármester, Kölked
- Balogh Sándor elnök, Kölkedi Roma Önkormányzat
- Óvári Lajosné elnök, Kölkedi Nyugdíjasok Egyesülete
- Schäffer Józsefné
1526 augusztus 29-én a Magyar Királyság serege, megsemmisítő vereséget szenvedett Mohácsnál, a túlerőben lévő Oszmán Birodalom hadától. Tudósok, a mai napig keresik s kutatják a csatatér pontos helyét. Erről az alapos szakmai munkáról nyílt kiállítás, a Kanizsai Dorottya Múzeumban Mohácson.
- dr. Hasanovic-Kolutácz Andrea igazgató, Kanizsai Dorottya Múzeum
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A szeptember elsején induló tanévre készülő Bólyi Óvodába és Bölcsödébe látogatunk el, ahol most még csak félházzal folyik az élet. Gáspárné Vörösváczki lldikó intézményvezető lesz a vendéglátónk.
- Gáspár Zoltánné Vörösváczki Ildikó óvodavezető, Bóly
Nyáresti dallamok címmel, közönségszórakoztató programmal várták a bólyiakat, a harmonika helyi virtuózai. Ladócki Aranka tanárnő, diák és felnőtt tanítványai a kamarazenélés legszebb arcát mutatták meg hallgatóságuknak.
- Ladócki Aranka vezető, Bólyi Harmonika Együttes
- Huba Gyula a Bólyi Harmonika Együttes tagja
Szent lstván napján, színvonalas programmal várták az ünneplőket a bólyi Batthyány térre. Ennek keretében adták át a város kitüntetéseit is.
- Trischler Ferenc Bóly díszpolgára
- Bayer Ferenc díjazott, Bóly
- Kosztolányi Dezső díjazott, Bóly
- Hárs József polgármester, Bóly
Szederkényben szinte állandó fellépő vendége az augusztus 20-ai nyugdíjas ünnepnek Sárkány Kázmér operaénekes. A kiváló tenor, ezúttal sem okozott csalódást.
- Tukacs András elnök, Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete
- Sárkány Kázmér operaénekes
- Orbán Tibor kórusvezető, Szederkény
Az augusztus 20-a Töttösön is igazi népünnepély, hiszen egyben ez a település falunapja is. Az új kenyér megáldása mellett, színvonalas programelemek sokaságát vonultatták fel a szervezők.
- Iváncsits Tamás
- Engert János polgármester, Szederkény
- Treitz Éva vezető, Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoport
A megyei agrár és vadászkamara jóvoltából, szarvas stifoldert és vadpörköltet is kóstolhattak, az idei vadhúspromóción résztvevők, mégpedig Pécs centrumában. A finomságok gyorsan fogytak, jelezve a szervezőknek, hogy telitalálat volt kezdeményezésük.
- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara
- dr. Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés
- Agyaki Gábor elnök, Baranya Megyei Vadászkamara
Összejöttek a Monyoródiak egy hamisítatlan gasztropiknikre. A menüben, minden főzésre vállalkozó csapat esetében, babgulyás szerepelt. Kiváló hangulat és jó idő fogadta a hozzájuk ellátogatókat.
- riportos összeállítás
A kölkedi pótgyermeknap, a karantén időszak utáni, első közösségi megmozdulás volt a kis dunamenti faluban. Imádták is a gyerkőcök, hiszen egy izgalmas játékpark költözött egy nap erejéig hozzájuk.
- Csomor Tibor polgármester, Kölked
- Fodorné Virág Brigitta alelnök, Kölkedi Roma Önkormányzat
- Balogh Sándor elnök, Kölkedi Roma Önkormányzat
Bár elég hektikus az idei nyár időjárása, azért jócskán akadnak meleg, sőt, forró napok is. Ilyenkor praktikus és olcsó megoldás a strandok közül a bólyit választani.
- Balatinácz Mihály strandvezető, Bóly
- Welner Gyula, Lengyel István
Ezidáig minden bólyi Mol kutas nyílt nap, szenzációsan sikerült. Így volt ez a legutóbbi rendezvényükön is, ahol több mint 100 autót varázsoltak újjá, a mosóban és az ezt követő polírozás során.
- Rétházi Csaba társtulajdonos, Bólyi Mol Benzinkút és Pihenő
- Kapócs Ferenc marketing munkatárs, Lotus Cleaning
- Klippel József vállalkozó, Bóly
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A tanévkezdésre készülő Bólyi Általános és Alapfokú Művészeti lskolába látogatunk el, ahol javában tartanak még a renoválási munkálatok.
- Far Jánosné Czinner Ágnes igazgató, Bólyi Általános Iskola
Liptód egy jó évtizede híres falusi turizmusáról. A Markesz család egy kisebb csodát tett a faluban ezen a téren, éves szinten több száz gyereket üdültetnek, ifjúsági szállásukon.
- Markesz István vezető, Jómadár Ifjúsági Szálló
- Zsifkovics Niki vezető, Babarci Magyar-Német Baráti Kör Tánccsoportja
Számos elmaradt rendezvény, jelentős visszaesés a turizmus terén, ez a jellemző kép manapság Villányban. A programszervezők és a borászok mindent megpróbálnak, ugyanakkor a létszámkorlátok határt szabnak elképzeléseiknek.
- Bock-Báthory Emese rendezvényszervező, Villányi Rendezvénytér
- Günzer Tamá borász, Villány
100 éves fennállását ünnepli idén az Eötvös Cirkusz, s ez alkalomból, országos turnén vesznek részt. Mohácsi vendégszereplésükkor szólaltattuk meg, a manézs sztárjait és persze forgattunk műsoruk alatt is.
- Eötvös Krisztofer artista, Eötvös Cirkusz
- Picard Lili artista, Eötvös Cirkusz
Hazafiság és honvédelem, ezek voltak a Szentlőrincen megrendezett országos MATASZ konferencia hívószavai. A két napos rendezvényen, félszáz tartalékos tiszt tanácskozott, a Magyar Honvédelemről és a tartalékosság szerepéről.
- Széles Ernő dandártábornok, elnök, MATASZ
- Tóth Lajos alelnök, MATASZ, Pest Megye
- Szabó Zoltán alezredes, szakmai referenc, MATASZ
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A három napon át vigadalomban élő Kiskassára látogatunk el. Az Anna nap alkalmával, a helyi németség igazi népünnepélyt rendezett, a pár száz főt számláló faluban.
- Matkovits Kretz Eleonóra elnök, Kiskassai Német Önkormányzat
- Millichné Werner Anikó énekes
- Tetz Ferenc vezető, Borjádi Német Nemzetiségi Tánccsoport
Portyán járt stábunk a mohácsi vizirendőrökkel. Motoros csónakkal szelték kollégáim a habokat, a Cigány zátony melleti Duna szakaszon. A hajó parancsnoka és egyben vendéglátójuk, Szabó György őrsparancsnok volt.
- Szabó György a mohácsi vízirendészeti rendőrőrs parancsnoka
21 év közszolgálat után, megkezdte jól megérdemelt nyugdíjas éveit, Hergenrőder János, Szederkény egykori polgármestere. Az ő otthonába látogatunk el, műsorunk folytatásában.
- Hergenrőder János egykori polgármester, Szederkény
Oldtimer börzét rendeztek a pécsi klub tagjai. Jöttek is rá az ország minden szegletéből, gyönyörű matuzsálemekkel és nagy kedvencekkel. Egy kis időutazás következik, a 70-es, 80-as és 90-es évek gépjárműveinek világába.
- Mott János elnök, Oldtimer Klub, Pécs
- Németh Kornél Szeged
- Heringer Zsolt Pécs
- Keszthelyi Tibor Pécs
A karantén alatt teljes leállás avagy az online térben való muzsikálás jellemezte, a baranyai zenekarok tevékenységét. Azóta sem rózsás a helyzetük, mivel a létszámkorlátok, igencsak gúzsba kötik őket. Jövünk a részletekkel.
- Wenczel Gábor
- Apaceller Gergely
A Hímesháza együttesét fogadta edzőmérkőzésen a Bólyi SE, megye l -es csapata. A találkozót 2-1 arányban nyerték a hazaiak. A találkozó előtt faggattuk a bólyiakat, az idei szezon kapcsán.
- Keibl Ede a labdarúgó szakosztály vezetője, Bólyi SE
- Fürdős Balázs kapus, Bólyi SE
- Zsebe Gábor csapatkapitány, Bólyi SE
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Somberekre látogatunk el, ahol a Magyarok Kenyere Program, megyei " búza begyűjtő" napjára került sor.
- Jakab István elnök, MAGOSZ
- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara
- dr. Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés
Szépen érik a szőlő a villányi dombokon és lankákon fekvő ültetvényeken. Polgár Zoltán neves borásszal beszélgetünk, az idei kilátásokról.
- Polgár Zoltán borász, Villány
Ismét sátorhelyi néptánctábor. Igaz kicsit másképp, mint korábban, de a helyszín és a hangulat, a régi időket idézte.
- Vass Oszkár koreográfus
- Frank István elnök, Sátorhelyi Néptáncegyesület
A karantén időszak után, ismét színpadon a szederkényi nyugdíjas színjátszók. Vidám darabok gyakorlásával, már a közelgő falunapokra készülnek. A kulisszák mögé invitálom nézőinket.
- Tukacs András elnök, Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete
- Noll Valter rendező, NYUSZIK
- Hahner János tag, NYUSZIK
2008-ban 25 éves múltra tekintett vissza a bólyi két nyelvű oktatás. A jubileum kapcsán, akkor egy szép megemlékezésre került sor az iskolában.
- Győriné Meiszter Katalin tagozatvezető, Bólyi Általános Iskola
- Puskás Bálint egykori igazgató, Bólyi Általános Iskola
- Klobucsnik Imréné egykori osztályfőnök
- Schummer Ferenc egykori igazgatóhelyettes, Bólyi Általános Iskola
- Bischofné Blandl Mária igazgató, Bólyi Általános Iskola
- Schmidt Zoltán titkár, Baranya Megyei Német Önkormányzat
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Három szereplős együttműködési megállapodás hivatalos átadójára látogatunk el a Megyeházára.
- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara
- prof.dr. Miseta Attila rektor, PTE
- prof.dr. Szécsi Gábor dékán, PTE
- dr. Őri László elnök, Baranya Megyei Önkormányzat
A Borjádi Zrt. arató gárdája, jól szervezetten végezte feladatát a napperzselte határban. Mindeközben a tulajdonos tekintete hízlalta a termést. Elégedettségét velünk is megosztja, tudósításunk keretében.
- Tobias Schmalzbauer vezérigazgató, Borjádi Zrt.
Egy hónap van hátra a szüretig. Ennek apropóján látogattunk el, Neuperger Balázs szőlész és borász versendi birtokára. Mustránk során, az idei kilátásokra voltunk kíváncsiak, vajon milyen lesz a terméshozam és a minőség?
- Neuperger Balázs bortermelő, Bóly
A bólyi kántort nagyon szeretik a hívek. Bariton hangja és a bólyi orgona hangja, betöltik a templom belső terét. Iváncsits Tamás csaknem két évtizede szolgálja a helyi katolikus gyülekezetet. Ismerkedjünk meg vele és munkájával közelebbről.
- Iváncsits Tamás kántor