- Klippel József szervező
- Bajai Róbert szervező
- Mike Zsolt vezetőedző, Szentlászlói SE
- Burai Szabolcs szakosztályvezető, Bólyi SE
- Ropoli Zoltán játékvezető
- Burai József vezetőedző, Bólyi SE
- Kunya Éva játékos, Bólyi SE
- szurkolók
MVR Programiroda néven, új turizmus és fesztiválszervező központ kezdte meg működését Mohácson. M Bugarszki Norbert, a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. ügyvezetője avat be minket a részletekbe.
- M. Bugarszki Norbert elnök, Mohácsi Városvédő Egyesület
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Dr. Rózsás Józsefre emlékezünk meg, aki Bóly díszpolgáraként, évtizedeken át szolgálta a közösséget. A Tanár Urat, több százan, kísérték utolsó útjára.
- Hárs József polgármester, Bóly
- Varga Tamás a Bólyi Teniszklub tagja
- Rafa-Gyovai Dániel intézményvezető, Erszébet Vigadó, Bóly
- Máy Péter fotográfus, Bóly
Bemutatkozik Kisnyárád. Az aprócska baranyai település is túl van a vírus elleni védekezés javán. Reményeik szerint, a következő időszak már a gazdasági kilábalásról szól majd.
- Boros Katalin polgármester, Kisnyárád
- Hárs József polgármester, Bóly
- Schäffer Józsefné vezető, Gondozási Központ, Bóly
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő máris érkezik televíziónk stúdiójába. Témáink köze a gazdaságvédelmi program és a vírus elleni védekezés aktualitásai is felkerülnek.
- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP
Gőzerővel folynak a bólyi beruházások. Hárs József polgármester közreműködésével, négy jelentős fejlesztési helyszínre látogatunk el.
- Hárs József polgármester, Bóly
Május 4-el elhárult minden jogi akadály a hazai fürdők nyitása elől. A Harkányi Gyógyfürdő, a városvezetés és a menedzsment döntése alapján, vélhetően július elején nyitja meg kapuit, a fürdőzni vágyók előtt.
- Marosi András elnök-igazgató, Harkányi Gyógyfürdő Zrt.
Országos koronavírus szűrésre került sor a magyar kormány megbízásából. Régiónkban a Pécsi Klinikai Központ is kivette ebből a részét, konkrétan ők végzik el a minta vételezését térségünk vonatkozásában, így Mohácson is.
- dr. Sebestyén Andor elnök-igazgató, PTE Klinikai Központ
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A 30 évvel ezelőtt megalakult, szadadon választott Országgyűlésre emlékezünk meg, és pedig dr. Bíró Ferenc hajdani parlamenti képviselő közreműködésével.
- dr. Bíró Ferenc egykori országgyűlési képviselő, MDF
Védőfelszerelést vehettek át baranya polgárőrei, a megyei közgyűlés elnökétől. Minderre Pécsett, a megyeháza előtt került sor.
- dr. Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés
- Cseh László elnök, Polgárőr Egyesületek Szövetsége
Sok otthonmaradó számára jelent és jelentett áthidaló megoldást, a Bólyi Óvoda konyhájának szolgáltatása. Egyre többen helyezik bizalmukat a közétkeztetésbe. Lássuk be, nem ok nélkül, hisz a minőségi és az egészséges étrend, ez esetben párban járnak.
- Finok László élelmezésvezető
A szőlészet és borászat ágazatát sem kíméli a válság. A nagyvásárlónak számító éttermek és szállodák egyelőre zárva tartanak, no és a fesztiválok is elmaradnak, az ismert okok miatt. Minderről máris Wilhelm Dávid, a Belward pincészet szakmai vezetője fejti ki véleményét.
- Wilhelm Dávid ágazatvezető, Belward Pincészet
- Rózsa József üzletvezető, Halászcsárda, Mohács
- Havasi István vendéglátó, Mohács
- Brutyó István borász, Bóly
- Hárs József borász, Bóly
- Manczinger Tibor borász, Mohács
- Tárnoky Lajos mézeskalácskészítő, Bóly
- Antal Károly kézműves, Szajk
- Környei Béla borszakértő
- Alackerné Vincze Katalin főszervező
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Távoktatás, és digitális tanrend. Merőben új kifejezések, amelyek meghatározzák manapság a diákok mindennapjait. Témánk kapcsán, a Mohácsi Tankerület igazgatójával készült aktuális interjúnkat láthatják.
- Käszné Lebő Zsuzsanna igazgató, Mohácsi Tankerület
A bólyi székhelyű Terrán Kft. közismerten a hazai betoncserépgyártás piacvezető cége. A koronavírus-járvánnyal járó gazdasági válság szele, sajnálatos módon őket is utolérte. A társaság ügyvezető igazgatójával beszélgetünk, a kialakúlt helyzetről.
- Gódi Attila ügyvezető, Terrán Kft.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Szinte a veszélyhelyzet kihirdetésével egy időben, a bólyi Montenuovo Szakközépiskola tanárai és diákjai is átálltak, a digitális oktatásra. Tapasztalataikkal ismerkedhetünk meg, magazinunk folytatásában.
- Kedves Ferencné igazgató, Montenuovo Nándor Szakközépiskola
- Dankóné Mohos Judit német szakos tanár
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
- Körtési Károly polgármester, Versend
- Vrancsics Istvánné
- Lovas Anasztázia
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
Hábel János személyében, új művelődésszervezője van Nagynyárádnak. Ott ahol országos kékfestőfesztivált és más jelentős kulturális eseményt kell precízen és alaposan megszervezni, bizony rátermett szakember dukál.
- Hábel János közművelődési szervező, Nagynyárád
- Trubicsné Csibi Nóra polgármester, Kátoly
- Trubics Tamás
- Jerány György vezető, Baranya Táncegyüttes
- Ivánkovicsné Kovácsevics Rozália elnök, Kátolyi Horvát Önk.
- Horváth Antalné
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
A Koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett vészhelyzet keretében, számos intézkedés történt és történik most is, közvetlen pátriánkban. Íme a legfrissebb összeállításunk.
- dr. Csótó Mihályné tulajdonos, Panacea Gyógyszertár, Bóly
- Erb László tulajdonos, Bólyi Malom CBA
- dr. Kosztolányi Zsolt jegyző, Bóly
- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP
Korunk egyik legnevesebb hazai szobrászművésze, a németbólyi születésű Trischler Ferenc. Nemrég avatták fel, Mohács keleti kapujában felállított, Busócsoport szoborkompozícióját. A művész, Pécs-Somogyi otthonában fogadta stábunkat.
- Trischler Ferenc szobrászművész
A tavalyi szép sportsikerek után, a koronavírus elleni védekezés, a Bólyi SE kereteiben folyó edzéseket és mérkőzéseket is megakasztotta. Pohl Róbert sportköri elnökkel beszélgetünk a kialakult vis major helyzetről és a mielőbbi folytatás reményéről.
- Pohl Róbert elnök, Bólyi SE
- Nienhaus Rózsa tulajdonos, Zengővárkonyi Tojásmúzeum
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.
- Far Jánosné Czinner Ágnes igazgató Bólyi Általános Iskola
- Gáspár Zoltánné Vörösváczki Ildikó óvodavezető, Bóly
- Krauszné Morvai Éva intézményvezető, Bólyi Integrált Szociális Központ
- Balogh Zoltánné vezető, Lippói Gondozási Központ
- Szalai Roland elnök, Bólyi Polgárőr Egyesület
- Hárs József polgármester, Bóly
- dr. Tóth Gábor háziorvos