Helyi hírek, események
Országos német gála
Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kétezren fogadták el az invitálást a német önkormányzatok napjára, amelyet 23. alkalommal rendeztek meg, ezúttal a fővárosban. Régi ismerősök köszöntötték egymást a folyosón összefutva, ismét összejött a hazai németség
nagy közössége. Ki népviseltben, ki pedig alkalmi ruhájában érkezett vidám mosolygós arccal a kitüntetett eseményre. Az általunk megszólaltatott jeles vendégek örömüket fejezték ki, hogy ismét itt lehetnek, a magyarországi németség nagy ünnepén.
Schubert Olivia elnök asszony és a német kormányt képviselő, Bernd Fabritius köszöntője után, kiváló együttesek és díjnyertes kultúrcsoportok léptek színpadra és arattak nagy elismerést, főként népzenei, néptánc- és népdal-produkcióikkal. A gálán hárman vehették át a „Magyarországi Németségért Arany Dísztűt”, a német nemzetiség legrangosabb kitüntetését, valamint példamutató.hagyományápoló tevékenységükért diákokat jutalmaztak a Koch Valéria díjakkal. Mindez fennkölt és bensőséges hangulatban zajlott. Az idei német gála résztvevői mindemellett megémlekezetek az országos német önkormányzat.tavaly augusztusban elhunyt elnökére, Heinek Ottóra is, aki munkássága során oly sokat tett ezért a közösségért. A jövő esztendőben ismét Pécsre látogat el ez a rangos esemény, tekintettel a Dél-Dunántulón elő nagy számú hazai németségre.
Az ikonok különös világa
Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben talál...
Bővebben →Minőségi munka a sátorhelyi iskolában
Nincs nagy létszám a sátorhelyi iskolában, ellenben nagyon hatékony nevelői és pedagógiai munka folyik. 4 pedagógus oktat 16 gyermeket, összevonva az ...
Bővebben →Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek
A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló vers...
Bővebben →Kulturális est Lippón
A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola bemutatkozó kulturális estjére került sor a helyi ifjúsági házban. Az intézmény és tanulóinak sokszínűségét dí...
Bővebben →Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben
Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték...
Bővebben →Nyárád a legsportosabb falu
A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos v...
Bővebben →Tehenekkel a Parlament előtt
Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója, egyben a TESZÖV baranya megyei elnöke érkezett a mai nap folyamán a Bólyi VTV stúdiójába, hogy b...
Bővebben →Gyermeknap a bólyi óvodában
Pindúr és Pandúr, a két utca manó szórakoztatta a bólyi kisóvodásokat az idei gyermeknapon. Interaktív, bohókas műsorukba folyamatosan bevonták a kics...
Bővebben →Dísznövény kiállítás az egyetemen
Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás i...
Bővebben →35 éves a Lippói Fúvós zenekar
Jubileumi fúvós fesztivált és gyermeknapot szerveztek a lippóiak, zenekaruk fennállásának 35. évfordulója alkalmából. A zenekar 1980-ban alakult, repe...
Bővebben →70 éves a Lippói SE
Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból t...
Bővebben →Nagy Feró a sörgyárban koncertezett
Mintha a sörgyári capriccioban lettünk volna. A történet, esetünkben a fergeteges buli, a pécsi sörgyár udvarán zajlott. Itt koncertezett a 80-as ...
Bővebben →