Helyi hírek, események


Dísznövény kiállítás az egyetemen

2016.05.23

Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás is volt, hiszen ezon részt vettek az Iriszkedvelők Magyarországi Egyesületének tagjai is, mégpedig gyönyörű kreációkkal, az íriszek színpompás kavalkádjával. A kiállításon az üvegházi gyűjtemények mellett a közel 30 kiállító mutatta be különleges növényét. Így lehetet látni ragadozó növényt, orchideát, broméliát, egyéb trópusi és mediterrán növényeket, kaktuszokat és pozsgásokat, egynyári és évelő dísznövényeket, fűszernövényeket, cserjéket és fákat, vízinövényeket és biotermékeket. Mint azt Babayné Boronkai Erzsébet, kertvezető, kertészmérnöktől megtudhattuk, két évente rendeznek regionális szintű kiállítást és bemutatót. A pécsi botanikus kert pedig Közép-Európa egy kis csodája, igazi földi paradicsom. A park kezdetben a jezsuita Pius gimnázium kertje volt. Botanikus kertté való fejlesztése 1952-ben kezdődött el az akkori Pedagógiai Főiskola Biológia Tanszékének megalapítását követően. A 6,85 hektáros kert gyűjteményeiben jelenleg 7000 féle növény található, ebből a szabadföldi gyűjteményekben kb. 4500, az üvegházakban kb. 2500. Az egyedek száma több mint 100.000 db. Az előforduló védett, vagy fokozottan védett fajok száma: 350. A kertben megfigyelt 66 állatfajból 60 védett. 2011-ben KEOP pályázat keretében megújultak a bemutató üvegházak, a kerti tó, valamint korszerűsítettük a vízhálózatot. Érdemes ide betérni a szürke hétköznapokon is, egyrészt gyönyörködni, másrészt hazára válogatni, a földi paradicsom szépségeiből. Az itt készült felvételeket a Bóly TV-ben láthatják.


Az ikonok különös világa

2016.06.01

Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben talál...

Bővebben →

Minőségi munka a sátorhelyi iskolában

2016.05.31

Nincs nagy létszám a sátorhelyi iskolában, ellenben nagyon hatékony nevelői és pedagógiai munka folyik. 4 pedagógus oktat 16 gyermeket, összevonva az ...

Bővebben →

Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek

2016.05.29

A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló vers...

Bővebben →

Kulturális est Lippón

2016.05.28

A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola bemutatkozó kulturális estjére került sor a helyi ifjúsági házban. Az intézmény és tanulóinak sokszínűségét dí...

Bővebben →

Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben

2016.05.27

Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték...

Bővebben →

Nyárád a legsportosabb falu

2016.05.26

A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos v...

Bővebben →

Tehenekkel a Parlament előtt

2016.05.25

Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója, egyben a TESZÖV baranya megyei elnöke érkezett a mai nap folyamán a Bólyi VTV stúdiójába, hogy b...

Bővebben →

Gyermeknap a bólyi óvodában

2016.05.24

Pindúr és Pandúr, a két utca manó szórakoztatta a bólyi kisóvodásokat az idei gyermeknapon. Interaktív, bohókas műsorukba folyamatosan bevonták a kics...

Bővebben →

Dísznövény kiállítás az egyetemen

2016.05.23

Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás i...

Bővebben →

35 éves a Lippói Fúvós zenekar

2016.05.23

Jubileumi fúvós fesztivált és gyermeknapot szerveztek a lippóiak, zenekaruk fennállásának 35. évfordulója alkalmából. A zenekar 1980-ban alakult, repe...

Bővebben →

70 éves a Lippói SE

2016.05.22

Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból t...

Bővebben →

Nagy Feró a sörgyárban koncertezett

2016.05.22

Mintha a sörgyári capriccioban lettünk volna. A történet, esetünkben a fergeteges buli, a pécsi sörgyár udvarán zajlott. Itt koncertezett a 80-as ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162