Helyi hírek, események
Kölkedi boldog iskola
Meglátogattunk, egy úgynevezett Boldog iskolát. Az országos boldog iskola program lényege és fókusza, hogy miként lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani, a diákok körében. A 3 évig egyházi fenntartásban működő Kölkedi Általános lskola, ma már a Mohács Tankerület fennhatósága alá tartozik. Voltak persze előnyei a baptista éveknek, ám mostani.az igazán felhőtlen és vidám időszak. Ugyanis energetikai felújítás előtt állnak és informatikai téren is nagyon sokat fejlődtek. Minden feltétel adott hát a minőségi pedagógiai és nevelői munkához, a gyerekek pedig, jó kezekben vannak, hiszen kiváló pedagógusok tanítanak Kölkeden. A kistelepülési iskolák közül.Kölkeden a létszámra sem lehet panasz, jelenleg 61 tanulójuk van. A helyi óvodából felkerülő gyerekek jelentik az utánpótlást, a prognózis szerin itt sem lesz gond a jövőben. Az iskola eredményei bizakodásra adhatnak okot, a minőségi nevelői munka pedig meghozza gyümölcsét. A jelen példa is jól bizonyítja, hogy van létjogosúltságuk a vidéki avagy más szóval, a falusi kisiskoláknak. A helybéliek is emellett törnek lándzsát.
Vasutasok muzsikáltak a Bazilikában
A 15. Pécsi Advent szakrális programjai javarészt a Bazilikában kerülnek megrendezésre. A nyitó koncertre, a megyeszékhely egyik legismertebb és legsi...
Bővebben →Kislippói Fény ünnep
A ll. Fény Ünnepre invitálta kislippó önkormányzata a falu lakót, akik éltek is a meghívással és az utolsó széket is elfoglalva, helyet foglaltak a he...
Bővebben →Karitász est színházi produkcióval és rózsával
A Brenner János emlékév jegyében zajlott a Bólyi Katolikus Karitász idei jótékonysági estje. A köszöntökkel és az Erzsébet Rózsája díj átadójával nyit...
Bővebben →Játszani kell...
Játszani kell, vallják a bólyi suli amatőr diák színészei, akik gyermek musicallel örvendeztették meg nézőiket. Egy vidám hangulatú, igen impúlzív szí...
Bővebben →Mohácsi pályaavató olimpiai bajnokkal
A bólyi műfüves pálya avató után, a mohácsiak sem akartak lemaradni. Az 1888-ban alapított MTE sporttelepén, az egykori bitumines pálya helyén, impozá...
Bővebben →Tisztújítás a megyei agrár kamaránál
A november 3-i kamarai választások eredménye alapján, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (azaz a Magosz) és 17 támogató szervezetén...
Bővebben →Szakmai nap a Terránnál
Építész Nyílt Napot rendezett a Terrán Betoncserépgyártó Kft. Ennek keretében, a Pécsi Tudományegyetem építész hallgatói vehettek részt szakmai meatin...
Bővebben →Emléktáblát és horvát szobát avattak
Több hónap előkészület és gyűjtőmunka után, eljött a várva várt nap Kátolyban. Emléktábla avatására és a mostanra kialakított, horvát hagyományőrző em...
Bővebben →Postagalambász sikerek
Postagalambászok sokasága jött össze, a 20-as tagszövetség, azaz a dél -dunántúli kerület évzáró és évértékelő rendezvényére. A kiemelt eseményt idén ...
Bővebben →40 éve dalol a dunaparti kórus
Fergeteges születésnapi koncertet adott, a fenállásának 40. évfordulóját ünneplő, Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar. A neves énekegyüttes 1977 őszén alaku...
Bővebben →A Nagy Napra hangolva
A nagy napra hangolódó, ifjú párok sokasága lepte el a Zsolnay Negyed E78-as csarnokát. A várva várt Esküvőnap és Divatshow a Zsolnay Negyedben, 2017...
Bővebben →Német nap Máriakéménden
A sokadik alkalommal megtartott, máriakéméndi Német Nemzetiségi Nap, ma már hagyományosnak nevezhető, így hát kiemelt esemény a falu életében. Idén ...
Bővebben →