Helyi hírek, események
Mohácsi pályaavató olimpiai bajnokkal
A bólyi műfüves pálya avató után, a mohácsiak sem akartak lemaradni. Az 1888-ban alapított MTE sporttelepén, az egykori bitumines pálya helyén, impozáns és korszerű küzdőteret építettek s adtak át a sportszerető közönségnek, ünnepi ceremónia keretében. A billiárd asztal simaságú boritásnak, a palánkoknak és a labdafogó hálóknak köszönhetően, gyors és pörgő focira alkalmas focipályával büszkélkedhetnek a mohácsiak. Szekó József polgármester további terveiket is felvázolta a sportfejlesztések kapcsán, így megtudhattuk, hogy hamarosan sportcsarnokot is építenek a helyi gimnázium számára. Bánki Erik országgyűlési képviselő örömét fejezte ki a most átadott pálya kapcsán. Köztudottan a Parlament elé egykoron ő terjesztette be, a sportegyesületek TAO támogatásáról szóló törvényjavaslatot. Ennek köszönhetően, sok 100 hasonló műfüves pálya épült és épülhet még az országban. A pályaavató ünnepséget az MLSZ képviseletében megtisztelte jelenlétével egy igazi futball legenda. Dunai Antal olimpiai bajnokunk, örömmel vett részt a mohácsi átadón. Kedves gyerekek és persze felnőttek, mostantól szabad a pálya, mehet a futball. Az új mohácsi műfüves, sok sok parázs meccsnek adhat otthont és talán itt nevelődhet majd fel a jövőben a mohácsi Messi avagy Ronaldo.
Vasutasok muzsikáltak a Bazilikában
A 15. Pécsi Advent szakrális programjai javarészt a Bazilikában kerülnek megrendezésre. A nyitó koncertre, a megyeszékhely egyik legismertebb és legsi...
Bővebben →Kislippói Fény ünnep
A ll. Fény Ünnepre invitálta kislippó önkormányzata a falu lakót, akik éltek is a meghívással és az utolsó széket is elfoglalva, helyet foglaltak a he...
Bővebben →Karitász est színházi produkcióval és rózsával
A Brenner János emlékév jegyében zajlott a Bólyi Katolikus Karitász idei jótékonysági estje. A köszöntökkel és az Erzsébet Rózsája díj átadójával nyit...
Bővebben →Játszani kell...
Játszani kell, vallják a bólyi suli amatőr diák színészei, akik gyermek musicallel örvendeztették meg nézőiket. Egy vidám hangulatú, igen impúlzív szí...
Bővebben →Mohácsi pályaavató olimpiai bajnokkal
A bólyi műfüves pálya avató után, a mohácsiak sem akartak lemaradni. Az 1888-ban alapított MTE sporttelepén, az egykori bitumines pálya helyén, impozá...
Bővebben →Tisztújítás a megyei agrár kamaránál
A november 3-i kamarai választások eredménye alapján, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (azaz a Magosz) és 17 támogató szervezetén...
Bővebben →Szakmai nap a Terránnál
Építész Nyílt Napot rendezett a Terrán Betoncserépgyártó Kft. Ennek keretében, a Pécsi Tudományegyetem építész hallgatói vehettek részt szakmai meatin...
Bővebben →Emléktáblát és horvát szobát avattak
Több hónap előkészület és gyűjtőmunka után, eljött a várva várt nap Kátolyban. Emléktábla avatására és a mostanra kialakított, horvát hagyományőrző em...
Bővebben →Postagalambász sikerek
Postagalambászok sokasága jött össze, a 20-as tagszövetség, azaz a dél -dunántúli kerület évzáró és évértékelő rendezvényére. A kiemelt eseményt idén ...
Bővebben →40 éve dalol a dunaparti kórus
Fergeteges születésnapi koncertet adott, a fenállásának 40. évfordulóját ünneplő, Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar. A neves énekegyüttes 1977 őszén alaku...
Bővebben →A Nagy Napra hangolva
A nagy napra hangolódó, ifjú párok sokasága lepte el a Zsolnay Negyed E78-as csarnokát. A várva várt Esküvőnap és Divatshow a Zsolnay Negyedben, 2017...
Bővebben →Német nap Máriakéménden
A sokadik alkalommal megtartott, máriakéméndi Német Nemzetiségi Nap, ma már hagyományosnak nevezhető, így hát kiemelt esemény a falu életében. Idén ...
Bővebben →