Helyi hírek, események


Drónok hozzáértő "pilótával"

2019.02.18

A drónok titokzatos, ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó világába kalauzolja el nézőit a Bólyi Televízió. Az égen feltűnő, zümmögő hangú repülő szerkentyűk egyre elterjedtebbek lesznek a világban. Megjelennek rendezvények helyszínein, nem egy esetben ép ingatlanunk felett húznak el. Hallani, hogy több esetben veszélyeztetik a légiközlekedést, persze csak akkor, ha az irányítás nincs jó kezekben. Egyik legfontosabb tulajdonságuk, hogy kameráik által képrögzítésre is alkalmasak. No persze ezzel lehet élni, de ugyanakkor visszaélni is. Fontos tehát ezen a területen a közérthető szabályozás, sőt a szigorú és tárgyszerű törvényalkotás. Többek között ezeket a kérdéseket boncolgatjuk, Vajta Lászlóval készített interjúnkban, aki egyben térségünk legmodernebb drónparkjával rendelkezik. Amíg Őrtilosnál a hajóvonták találkozása volt tilos, addig az égen a drónok és más repülő tárgyak összeütközése avagy koccanása okozhat balesetet. Ennél fogva csak hozzáértő, a drónja felett az irányítást mindvégig megőrizni képes " pilóta" reptessen csak ilyen eszközt. Egyrészt óvjuk az emberek épségét, másrészt se magunknak, sem pedig másoknak ne okozzunk anyagi kárt. Ezt is, mint az életben oly sok mindent, inkább bízzuk a profikra.


A szajki farsangi fánk mind elfogyott

2019.03.10

A Szajki Német Önkormányzat 8. Fánk Kavalkádja, ismét megmozgatta a fánksütésben otthonossan mozgó nagyikat. A helyi kultúrházban "randevúztak" egym...

Bővebben →

Teremátadó a Bólyi Cápáknál

2019.03.10

Ezt jól kisütötték, már mint hogy, egykori pékségből alakítsanak ki edzőtermet a bólyi Küzdősport Szakosztály számára. A végeredmény pedig önmagáért b...

Bővebben →

Ökosuli Olaszon

2019.03.10

Az Olaszi Általános lskola minősítéseit tekintve, ökosuli és boldog iskola, amely egy gyönyörű park közepén található. Öt településről így Olaszról, H...

Bővebben →

Terrán tetőfedő képzés az új központban

2019.03.10

Három Dél-dunantúli megye ácsai és tetőfedő mesterei, összesen 30-an vettek részt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. két napos pécsi és bólyi képzési pro...

Bővebben →

Évet értékeltek a Bólyi SE szakosztályai

2019.03.10

Idén 100 éves a Bólyi Sportegyesület. 1919. májusában alakult, Manninger Gusztáv Adolf elnökletével. 1930, -ban a tenisz szakosztály, 1934. júniusáb...

Bővebben →

Csokoládé karnevál édesszájúaknak

2019.02.18

Hetedik alkalommal rendezték meg Pécsett az édesszájúak és a gyerekek mekkájának is nevezhető, Csokoládé Karnevált. Ezen a hazai kézműves csokoládékés...

Bővebben →

Kátolyi Asszony farsang tűztánccal

2019.02.18

A farsang avagy a pokláde időszaka, megannyi hagyományt őríz Baranya sokacok lakta településein. Míg Mohácson a Busójárás a legősibb rítus, addig Káto...

Bővebben →

A megyei rendőrfőkapitány Bólyban vizitált

2019.02.18

Közrend és közbiztonság, ezek voltak a kulcsszavai a bólyi prevenciós fórumnak, amelyre a kollégium épületében került sor. A rendezvényt a bólyi polg...

Bővebben →

Drónok hozzáértő "pilótával"

2019.02.18

A drónok titokzatos, ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó világába kalauzolja el nézőit a Bólyi Televízió. Az égen feltűnő, zümmögő hangú repülő sz...

Bővebben →

Lippói suli vizit

2019.02.07

4 éve vezeti a Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolát Kállai Csilla igazgató nő, aki szaktanárként történelmet, no és etikát is tanít diákjainak. Büsz...

Bővebben →

Trigo téli partnertalálkozók

2019.02.07

A téli terminus 3. partnertalálkozóját rendezte meg a Trigo Kft. Ezúttal is a Roth pincészetbe jöttek össze a térség gazdái, hogy hasznos információka...

Bővebben →

Picurkák a tankonyhában

2019.02.07

Finom sajtos pogácsa és fánk illata keveredet a bólyi suli folyosóján. Az illatok a tankonyha felöl szűrödtek ki. A finomságok elkészítéséről, óvónéni...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162