Helyi hírek, események
Katonai toborzó Pécsett
Az elmúlt hónapok migrációs válsága és az európai terrorcselekmények jelentősen felerősítették a lakosság érdeklődését és érzékenységét az említett témák kapcsán. A déli végeken, főként a határ közelében az egykori szerb-horvát harcok idején és legutóbb a menekültáradat megindulásakor, jelentős katonai jelenléthez is hozzá szokhattak az itt lakók. Nem úgy a pécsiek, akik tegnap igencsak meglepődtek a belvárosban közlekedő BTR típusú páncélozott katonai jármű láttán. Aggodalomra azonban semmi okuk nem volt a szemlélődőknek, hiszen a jármű és legénysége egy nagyszabású program szereplői voltak. Ugyanis április 13-a és május 20-a között rendezi meg az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a Toborzó Országfutást. 2016 kilométeres, több mint kétszáz település érintésével folyó futás során érintett településeken a katonák a helyi iskolák és intézmények bevonásával mozgósítják a lakosságot, hogy velük együtt fussanak, és így hangsúlyozzák az egészséges életmód fontosságát. A "Toborzó Országfutás 2016" alapvető célja a katonai hivatás népszerűsítése, a civil lakosság és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítése. Ennek keretében ma Pécsett a Kossuth téren felállított toborzó ponton a következők voltak láthatóak:
- Fegyverzeti bemutató (mesterlövész fegyverek, gránátvető, gépkarabély, géppuska, pisztoly)
- Statikus gépjármű-technikai bemutató (BTR 80 páncélozott csapatszállító, Mercedes terepjáró, stb..)
- Ruházati bemutató
- Vegyivédelmi bemutatató.
A Magyar Honvédség katonai hivatást népszerűsítő programja látványosnak s vélhetően hasznosnak bizonyult. A Kossuth nótát idézve: "most szép lenni katonának"...
Kalácsfeszt Borjádon
Harmadik alkalommal került sor Borjádon Pünkösdi Kalácsfesztiválra. A települési és a német önkormányzat közös szervezésében, idén igen színesre siker...
Bővebben →Kézilabda torna Bólyban
Amatőr női kézilabda teremtorna Helyszín: Bóly Abai Ferenc sportcsarnok (a kollégium épülete mögötti új csarnok) Résztvevő csapatok: - Algyő - P...
Bővebben →Világhírű kórusok a Bazilikában
A vatikáni Sixtus-kápolna kórusa adott lélekemelő koncertet a Pécsi Bazilikában, a Filharmónia által szervezett, 5 vidéki nagyvárosban zajló, Egyházze...
Bővebben →Az örökké fiatal Halász Judit
Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, ugyanazon lendü...
Bővebben →Rallye láz Bólyban
A hétvégén folytatódott a Siklósi Autó Motorsport Egyesület 8 versenyből álló minirallye bajnoksága. Összesen 67 autó állt rajthoz az 5 etapos bólyi s...
Bővebben →Hétvége a megye I-ben
Megye I-es összefoglaló: Beremend-Siklós 0-3 gólszerzők: Schmidt, Pöszmet, Sztojka Bóly-PEAC 2-0 gólszerzők: Sághy (2) Szederkény-Bogád...
Bővebben →Mentősnap Pécsváradon
Tavaly szeptember óta üzemel a pécsváradi mentőállomás, amely 2 autóval látja el mindennapi feladatait. Az állomány 14 fő, 7 gépkocsivezető és 7 mentő...
Bővebben →Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Pécsi Egyházmegye a máriagyűdi zarándoklatot. Az idei gyalogos menet fél nyolckor indult Pécsről, a FEMA parkolój...
Bővebben →Garamvári kapitány értékel
A tavalyi évet, plusz az idei esztendő első harmadát értékeljük, Garamvári Gábor mohácsi rendőrkapitány segítségével, a Bólyi Városi Televízíó követke...
Bővebben →Feketeország Mohácson
Lakatos László fazekas népi iparművész, az egykori mohácsi fazekasok és keramikusok rögös, de igen neves útját járja. A turisták és csoportok előtt mi...
Bővebben →Jövőtervezés Liptódon
Egy évvel ezelőtt neves vidékfejlesztési szakemberek keresték fel a dél-baranyai kis sváb falut, Liptódot. Számos alkalommal tartottak itt workshopoka...
Bővebben →Katonai toborzó Pécsett
Az elmúlt hónapok migrációs válsága és az európai terrorcselekmények jelentősen felerősítették a lakosság érdeklődését és érzékenységét az említett té...
Bővebben →