Helyi hírek, események


Malomnap a Csele völgyében

2019.05.30

2007 óta, sok víz lefolyt már a Csele patakon, amely mentén akkor még egy romos vizimalom torzójával találkozhattunk. Mára ez egy új külcsinnyel és tartalommal megtöltött turisztikai attrakcióként funkcionál, köszönhetően M. Bugarszki Norbert, lelkes és kitartó malomgazdának. A Szent Miklós Vizi és Taposómalom udvarán, évről évre összejönnek a barátok és a mohácsi lokálpatrióták, akik a Malomnapon ünneplik meg, ennek létét és közösségformáló erejét. Mind azt megszokhattuk.ezen alkalmak során mindig valami újat avatnak avagy mutatnak be, mint ahogy idén is. Persze emellett zajlik a megszokott hangulatú piknik sok finomsággal és baráti beszélgetésekkel.

A Csele menti Szent Miklós Vizimalom, a maga eleganciájával, vendégváró és fogadó tulajdonosával, az idejáró közösségével, valami különleges attitüdöt sugároz, a betérő idegen számára. Az itteni hangulat hamar átragad mindenkire. Egyszerűen jó itt lenni és persze jó itt enni, merthogynem általában van mit. Ez hozzá tartozik az itteni vendéglátáshoz. A Bugarszki család és baráti társaságuk pedig befogadó, mindenkit szívesen látnak. Nemcsak a finomságok ízvilágával, hanem a malom szellemiségének egy-egy kis szeletével is gazdagodhatunk, ha itt megfordulunk. Legalább egyszer egy évben, ilyenkor malomnapkor.


Kamarai tanácskozás

2018.03.29

Tanácskozásra invitálták a bólyi vállalkozókat. A házigazda Pécs-Baranyai Kereskedelmi és lparkamara szorosabbra szeretné szőni a hálót az önkéntes ta...

Bővebben →

Megújult a kölkedi hivatal

2018.03.23

Ünnepelni jöttek össze a kölkediek. Megújult Polgármesteri Hivataluk és Közösségi Házuk, csaknem 30 millió forintból. Ebből az építészet 27 milliót te...

Bővebben →

Horvátok foci tornája

2018.03.23

A nyárádi Horvát Önkormányzat szervezésében került sor arra a teremlabdarúgó tornára, amelynek egyre szebb patinája kezd kikerekedni az elmúlt évek tü...

Bővebben →

Évet értékeltek a postagalambászok

2018.03.23

Postagalambászok sokasága jött össze az L 7 Bólyi Egyesület évzáró és évértékelő rendezvényére. A kiemelt eseményt, idén is a bólyi Roth Pincészetben ...

Bővebben →

Kutya szépségverseny az Expo Centerben

2018.03.23

A hosszú hétvégén alig lehetett parkolóhelyet találni a pécsi Expo Center környékén, ahol háromnapos nemzetközi kutyakiállítást rendeztek. A teremben ...

Bővebben →

Az új óvoda alapkő letétele

2018.03.23

Bohler Kindergarten und Kinderkrippe, azaz a helyi német önkormányzat által fenntartott helyi óvodát és bölcsődet, mára kinőtték a kicsik. Ugyanis Bó...

Bővebben →

Húsvéti vásár és kiállítás

2018.03.23

A Bólyi Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről szuperlativuszokban lehet beszélni. Igen, ők azok a nagyik, akik hétről hétre a bólyi Kolping-...

Bővebben →

Bemutatkoztak a zongoristák

2018.03.23

A Scheich Viktória tanárnő nevével fémjelzett Zongora tanszak bemutatkozó hangversenyére került sor a közelmúltban az Erzsébet Vigadóban. A Bólyi Zene...

Bővebben →

A hölgyek tisztelete Szederkényben

2018.03.18

A nemzetközi nőnap a Szederkényi Nyugdíjas Egyesület életében is kitüntetett eseménynek számít. Ennek apropóján a legények megvendégelik a hölgyeket, ...

Bővebben →

Partnertalálkozó Klippeléknél

2018.03.18

A negyed évszázados múlttal rendelkező, kis és nagykereskedelemmel továbbá áru fuvarozással foglalkozó Klippel Kft. tüzéptelepére invitálta üzleti par...

Bővebben →

Edd egészségesre magad

2018.03.18

Az egészség kincs... Amit eszünk, azzá válunk... Egy csipet megelőzés többet ér, mint több mázsa gyógyítás...Az ismert bölcsességek sora végtelen. Iga...

Bővebben →

Nemzeti nevelés az óvodában

2018.03.18

Magyar nemzetiségi hetet rendezett a Bólyi Óvoda magyaros munkaközössége. Ezzel az izgalmas projektel készültek a március 15-ei Nemzeti Ünnepre. A nem...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162