Helyi hírek, események
Munkásszálló épül Bólyban
Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, a dinamikusan fejlődő településre. Bóly városa ugyanis, több mint 300 millió forint támogatást nyert el munkásszállás létrehozására, annak a központi munkaerőpiaci programnak a keretében, melyet 2018-ban hirdetett meg a Pénzügyminisztérium. A mobilitás elősegítését célzó kormányzati programban, a település mindössze húsz százalékos önerővel alakíthat ki munkásszállásokat. A fennmaradó összeget pedig az állam finanszírozza. A támogatásról szóló szerződés ünnepélyes aláírására került sor a régi Malom épület Kőnig termében, ahol a város vezetője, illetve a kormánymegbízott, a beruházás és a pályázat részleteiről adott tájékoztatást a jelenlévő vállalkozóknak és cégvezetőknek. A 3810 lakosú a város, méretéhez képest ipari nagyhatalomnak számít, elég ha az 1400 főt foglalkoztató ipari parkjára gondolunk. A most megépítésre kerülő munkásszállás pedig
83 fő befogadására lesz alkalmas.
Vasutasok muzsikáltak a Bazilikában
A 15. Pécsi Advent szakrális programjai javarészt a Bazilikában kerülnek megrendezésre. A nyitó koncertre, a megyeszékhely egyik legismertebb és legsi...
Bővebben →Kislippói Fény ünnep
A ll. Fény Ünnepre invitálta kislippó önkormányzata a falu lakót, akik éltek is a meghívással és az utolsó széket is elfoglalva, helyet foglaltak a he...
Bővebben →Karitász est színházi produkcióval és rózsával
A Brenner János emlékév jegyében zajlott a Bólyi Katolikus Karitász idei jótékonysági estje. A köszöntökkel és az Erzsébet Rózsája díj átadójával nyit...
Bővebben →Játszani kell...
Játszani kell, vallják a bólyi suli amatőr diák színészei, akik gyermek musicallel örvendeztették meg nézőiket. Egy vidám hangulatú, igen impúlzív szí...
Bővebben →Mohácsi pályaavató olimpiai bajnokkal
A bólyi műfüves pálya avató után, a mohácsiak sem akartak lemaradni. Az 1888-ban alapított MTE sporttelepén, az egykori bitumines pálya helyén, impozá...
Bővebben →Tisztújítás a megyei agrár kamaránál
A november 3-i kamarai választások eredménye alapján, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (azaz a Magosz) és 17 támogató szervezetén...
Bővebben →Szakmai nap a Terránnál
Építész Nyílt Napot rendezett a Terrán Betoncserépgyártó Kft. Ennek keretében, a Pécsi Tudományegyetem építész hallgatói vehettek részt szakmai meatin...
Bővebben →Emléktáblát és horvát szobát avattak
Több hónap előkészület és gyűjtőmunka után, eljött a várva várt nap Kátolyban. Emléktábla avatására és a mostanra kialakított, horvát hagyományőrző em...
Bővebben →Postagalambász sikerek
Postagalambászok sokasága jött össze, a 20-as tagszövetség, azaz a dél -dunántúli kerület évzáró és évértékelő rendezvényére. A kiemelt eseményt idén ...
Bővebben →40 éve dalol a dunaparti kórus
Fergeteges születésnapi koncertet adott, a fenállásának 40. évfordulóját ünneplő, Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar. A neves énekegyüttes 1977 őszén alaku...
Bővebben →A Nagy Napra hangolva
A nagy napra hangolódó, ifjú párok sokasága lepte el a Zsolnay Negyed E78-as csarnokát. A várva várt Esküvőnap és Divatshow a Zsolnay Negyedben, 2017...
Bővebben →Német nap Máriakéménden
A sokadik alkalommal megtartott, máriakéméndi Német Nemzetiségi Nap, ma már hagyományosnak nevezhető, így hát kiemelt esemény a falu életében. Idén ...
Bővebben →