Helyi hírek, események
Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Pécsi Egyházmegye a máriagyűdi zarándoklatot. Az idei gyalogos menet fél nyolckor indult Pécsről, a FEMA parkolójából. A 25 kilométeres útvonal a szokásos volt, az 58-as főúton végig a deltáig, ahol Máriagyűd felé fordultak az egyházmegye megannyi szegletéből érkező hívek. A közel kétezer zarándok között, hagyományosan ott voltak a bólyiak, a márokiak és a szederkényiek is. Mint az elmúlt években, a zarándoklaton idén is gyalogosan vagy kerékpárral, de akár autóbusszal vagy kocsival is részt lehetett venni. A 25 kilóméteres út leküzdése után, a kegyhelyen különböző programok várták a zarándokokat, a záró ünnepi szentmisét pedig fél 3-kor a szabadtéri oltárnál Udvardy György pécsi megyés püspök mutatta be. A korabeli feljegyzések szerint Szűz Mária 1687-ben jelent meg fényözönben az akkor még apró templom ablakában egy Tamás nevű katolikus gazdának. Máriagyűdöt hivatalosan VII. Pius pápa ismerte el zarándokhelynek 1805-ben. A zarándokhelyet tavaly fél milliárd forint nagyságrendű uniós forrásból felújították, nagy örömére az éves szinten itt megforduló csaknem félmillió zarándoknak. Legközelebb pünkösdkor várják ide nagy létszámban a híveket. A Bólyi VTV szerdai, hétközi magazinjában beszámolunk a jeles eseményről.
Vasutasok muzsikáltak a Bazilikában
A 15. Pécsi Advent szakrális programjai javarészt a Bazilikában kerülnek megrendezésre. A nyitó koncertre, a megyeszékhely egyik legismertebb és legsi...
Bővebben →Kislippói Fény ünnep
A ll. Fény Ünnepre invitálta kislippó önkormányzata a falu lakót, akik éltek is a meghívással és az utolsó széket is elfoglalva, helyet foglaltak a he...
Bővebben →Karitász est színházi produkcióval és rózsával
A Brenner János emlékév jegyében zajlott a Bólyi Katolikus Karitász idei jótékonysági estje. A köszöntökkel és az Erzsébet Rózsája díj átadójával nyit...
Bővebben →Játszani kell...
Játszani kell, vallják a bólyi suli amatőr diák színészei, akik gyermek musicallel örvendeztették meg nézőiket. Egy vidám hangulatú, igen impúlzív szí...
Bővebben →Mohácsi pályaavató olimpiai bajnokkal
A bólyi műfüves pálya avató után, a mohácsiak sem akartak lemaradni. Az 1888-ban alapított MTE sporttelepén, az egykori bitumines pálya helyén, impozá...
Bővebben →Tisztújítás a megyei agrár kamaránál
A november 3-i kamarai választások eredménye alapján, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (azaz a Magosz) és 17 támogató szervezetén...
Bővebben →Szakmai nap a Terránnál
Építész Nyílt Napot rendezett a Terrán Betoncserépgyártó Kft. Ennek keretében, a Pécsi Tudományegyetem építész hallgatói vehettek részt szakmai meatin...
Bővebben →Emléktáblát és horvát szobát avattak
Több hónap előkészület és gyűjtőmunka után, eljött a várva várt nap Kátolyban. Emléktábla avatására és a mostanra kialakított, horvát hagyományőrző em...
Bővebben →Postagalambász sikerek
Postagalambászok sokasága jött össze, a 20-as tagszövetség, azaz a dél -dunántúli kerület évzáró és évértékelő rendezvényére. A kiemelt eseményt idén ...
Bővebben →40 éve dalol a dunaparti kórus
Fergeteges születésnapi koncertet adott, a fenállásának 40. évfordulóját ünneplő, Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar. A neves énekegyüttes 1977 őszén alaku...
Bővebben →A Nagy Napra hangolva
A nagy napra hangolódó, ifjú párok sokasága lepte el a Zsolnay Negyed E78-as csarnokát. A várva várt Esküvőnap és Divatshow a Zsolnay Negyedben, 2017...
Bővebben →Német nap Máriakéménden
A sokadik alkalommal megtartott, máriakéméndi Német Nemzetiségi Nap, ma már hagyományosnak nevezhető, így hát kiemelt esemény a falu életében. Idén ...
Bővebben →