Helyi hírek, események
Sátor alatt a bólyi pünkösdi fesztivál
A bólyi pünkösdi fesztiválnak még az eső sem árthatott. A nagysátor alatt, szél és csapadék ellen védett helyen szórakozhatta végig, a csaknem 3 órás programot a nagyérdemű publikum. Mindenekelőtt, az Ipartestület által meghírdetett rajzverseny eredményhirdetésére került sor. Dr.Zubor Éva adta át a gyerekeknek megérdemelt jutalmaikat, melyek tartalmáról a helyi vállalkozók gondoskodtak. A pályázat során a gyerekeknek a nekik tetsző szakmák életképeit kellett megalkotniuk. Ezt követően helyi csoportok léptek fel, így többek között a német hagyományőrző gyermek tánccsoport, az óvoda táncosai, a Gondozási Központ kórusa. A folytatásban Branauer Stimmungsparade hozta lázba a sváb muzsika szerelmeseit. Háner Robi és csapata, ezúttal sem keltett csalódást, közel két órán át kisebb sztárparádét varázsoltak a színpadra. Nem hiába, a bólyi német önkormányzat mindent elkövet a hagyományápolás és a szórakoztatás érdekében. Arról nem is beszélve, hogy Bólyban iskolát és óvodát is fenntartanak. Úgy tartják, így kerek a világ. Az eseményről a Bólyi VTV is beszámol.
Az ikonok különös világa
Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben talál...
Bővebben →Minőségi munka a sátorhelyi iskolában
Nincs nagy létszám a sátorhelyi iskolában, ellenben nagyon hatékony nevelői és pedagógiai munka folyik. 4 pedagógus oktat 16 gyermeket, összevonva az ...
Bővebben →Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek
A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló vers...
Bővebben →Kulturális est Lippón
A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola bemutatkozó kulturális estjére került sor a helyi ifjúsági házban. Az intézmény és tanulóinak sokszínűségét dí...
Bővebben →Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben
Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték...
Bővebben →Nyárád a legsportosabb falu
A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos v...
Bővebben →Tehenekkel a Parlament előtt
Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója, egyben a TESZÖV baranya megyei elnöke érkezett a mai nap folyamán a Bólyi VTV stúdiójába, hogy b...
Bővebben →Gyermeknap a bólyi óvodában
Pindúr és Pandúr, a két utca manó szórakoztatta a bólyi kisóvodásokat az idei gyermeknapon. Interaktív, bohókas műsorukba folyamatosan bevonták a kics...
Bővebben →Dísznövény kiállítás az egyetemen
Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás i...
Bővebben →35 éves a Lippói Fúvós zenekar
Jubileumi fúvós fesztivált és gyermeknapot szerveztek a lippóiak, zenekaruk fennállásának 35. évfordulója alkalmából. A zenekar 1980-ban alakult, repe...
Bővebben →70 éves a Lippói SE
Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból t...
Bővebben →Nagy Feró a sörgyárban koncertezett
Mintha a sörgyári capriccioban lettünk volna. A történet, esetünkben a fergeteges buli, a pécsi sörgyár udvarán zajlott. Itt koncertezett a 80-as ...
Bővebben →