Helyi hírek, események
Teltház Hargitai és Csókay fórumán
Dr.Csókay András idegsebész, agykutató volt vendége Hargitai János országgyűlési képviselő mohácsi lakossági fórumának. Közös témájuk, az Európán átsöprő migráns áradat volt, annak kezelése és a globális megoldás keresés. Természetesen szó esett a kormány által kezdeményezett népszavazásról is, amely sikeressége esetén, csattanós választ jelentene, a bevándorlás párti Unió számára. A lakossági fórum, mint Mohácson mindig, ezúttal is teltház mellett zajlott és igen aktív közönséggel. Csak úgy záporoztak a kérdések és a válaszok, az országgyűlési képviselő, no és a CÖF prominense pedig, mindvégig állta a sarat. A teremben érzékelhetően, jelentős volt a népszavazáson való részvételi szándék. Mindez persze mitsem ér, ha a koraősszel, a szavazás napján nem sikerül elérni az érvényességi küszöböt és felmutatni egy jelentős, 70-80 %-os támogatottságot. Épp ezért indul egy átütő kampány, hogy az emberek tisztába legyenek ennek jelentőségével és tétjével. Brüsszelnek üzenni hangos szóval lehet, egy nemzet határozott hangján - hallhattuk az előadóktól. Minderről a Bólyi Városi Televízióban láthatnak összeállítást.
Ezrek hallgatták Pál Feri Atyát
Megbocsájtás és irgalom témakörben tartott előadást Pál Feri Atya, a kiváló mentálhigénés szakember, kinek népszerűsége manapság felér egy popsztáréva...
Bővebben →A megye l. hétvégi eredményei
Villány-PEAC 3-2 (1-1) gólszerzők: Széklyhidi, Peffermann, Pauk ill. Fülöp, Gelencsér kiállítva: Buni, Zünnert Bóly-Geresdlak 4-2 (0-0) gólszer...
Bővebben →A halak nyerték a horgászversenyt...
Louis de Funés régi klasszkus filmje, "A horgász a pácban" című alkotás jutott sokak eszébe az idei, május 1-jén megrendezett, borza-völgyi horgászver...
Bővebben →Zimankós újpetrei majális
Igazi gasztromajális kerekedett az idei május elsejéből Újpetrén. Bográcsok körül szorgoskodó mesterszakácsok, sok-sok alkalmi kostolóval, akik szájíz...
Bővebben →Eötvös cirkusz, az élő legenda
Az Eötvös cirkusz igazi legendának számít idehaza. Csaknem egy héten át a Hungária Cirkusszal karöltve, a baranyai megyeszékhelyen szórakoztatták a na...
Bővebben →Sportos majális Babarcon
Kerékpáros ügyességi versennyel, focitornával, kutyaiskolával, gyermek arcfestéssel és bográcsos főzéssel telt a babarci majális délelőtti programja. ...
Bővebben →Gyermekmajális Szajkon
Gyermekmajálissal köszöntötték a szajkiak az ünnepi hétvégét. A sziporkázó napsütésben sok család sütkérezett és érezte jól magát a programkavalkádban...
Bővebben →A büszke 1000 év
110 önkéntest, segítőt és támogatót látott vendégül a Szajki Önkormányzat a tavalyi jubileumi év kapcsán. Ezzel is megköszönve önzetlenségüket és áldo...
Bővebben →Aki átevezte az óceánt...
A Mecsek Maraton Team Egyesület meghívására érkezett Pécsre Rakonczay Gábor kétszeres Guinness World Records Díjas óceán-átszelő magyar evezős. A fiat...
Bővebben →Új helyen a megyei agrárkamara
Új helyre költözött Pécsett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága. Mostantól, a Siklósi út 38. szám alatt találják meg a hivatal...
Bővebben →Bóly legfontosabb prioritásai
A Bólyi Városi Televízió vendége volt Hárs József, Bóly város polgármestere. A városvezető beszámolt a tavalyi év pénzügyi zárásáról, így a közel 600 ...
Bővebben →Aranyminősítés Babarcnak és Villánynak
2016-ban alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa. Az 1996-ban alapított Landesrat egyik...
Bővebben →