Helyi hírek, események
Bóly legfontosabb prioritásai
A Bólyi Városi Televízió vendége volt Hárs József, Bóly város polgármestere. A városvezető beszámolt a tavalyi év pénzügyi zárásáról, így a közel 600 millió Ft keletkezett pénzügyi maradványról, melyet fejlesztési tartalékként - pályázati önerőbiztosításra és ingatlanok vételáraként - kíván 2016-ban felhasználni a város. Beszélt a legfőbb prioritásokról, mint például az ipari park fejlesztéséről, ezen belül elkerülő út és egy 2000 négyzetméteres üzemcsarnok építéséről. Mindezt 650 millió forintból kívánja megvalósítani a város. Emellett új óvoda épül 500 millió Ft és kerékpár út 94 millió forint értékben. Az ingatlanvásárlások kapcsán a polgármester kifejtette, hogy a régi tejüzem és a leendő óvoda területének megvételére csaknem 100 millió forintot áldoztak, mintegy befektetésként a jövőbe. Persze ezt a rengeteg forrást önmaguktól nem képesek előteremteni, így hát pályáznak, illetve már pályáztak is. Az interjú során Hárs József beszélt a városban élők életminőségéről, összhangban egy országos "életminőség-indukátor" mérés kapcsán, ahol is Budapest, Sopron, Pécs és Debrecen vitte a prímet (itt élnek legjobban a magyar emberek). A teljes beszélgetést megtekinthetik a Bólyi VTV hétfői műsorában.
Ezrek hallgatták Pál Feri Atyát
Megbocsájtás és irgalom témakörben tartott előadást Pál Feri Atya, a kiváló mentálhigénés szakember, kinek népszerűsége manapság felér egy popsztáréva...
Bővebben →A megye l. hétvégi eredményei
Villány-PEAC 3-2 (1-1) gólszerzők: Széklyhidi, Peffermann, Pauk ill. Fülöp, Gelencsér kiállítva: Buni, Zünnert Bóly-Geresdlak 4-2 (0-0) gólszer...
Bővebben →A halak nyerték a horgászversenyt...
Louis de Funés régi klasszkus filmje, "A horgász a pácban" című alkotás jutott sokak eszébe az idei, május 1-jén megrendezett, borza-völgyi horgászver...
Bővebben →Zimankós újpetrei majális
Igazi gasztromajális kerekedett az idei május elsejéből Újpetrén. Bográcsok körül szorgoskodó mesterszakácsok, sok-sok alkalmi kostolóval, akik szájíz...
Bővebben →Eötvös cirkusz, az élő legenda
Az Eötvös cirkusz igazi legendának számít idehaza. Csaknem egy héten át a Hungária Cirkusszal karöltve, a baranyai megyeszékhelyen szórakoztatták a na...
Bővebben →Sportos majális Babarcon
Kerékpáros ügyességi versennyel, focitornával, kutyaiskolával, gyermek arcfestéssel és bográcsos főzéssel telt a babarci majális délelőtti programja. ...
Bővebben →Gyermekmajális Szajkon
Gyermekmajálissal köszöntötték a szajkiak az ünnepi hétvégét. A sziporkázó napsütésben sok család sütkérezett és érezte jól magát a programkavalkádban...
Bővebben →A büszke 1000 év
110 önkéntest, segítőt és támogatót látott vendégül a Szajki Önkormányzat a tavalyi jubileumi év kapcsán. Ezzel is megköszönve önzetlenségüket és áldo...
Bővebben →Aki átevezte az óceánt...
A Mecsek Maraton Team Egyesület meghívására érkezett Pécsre Rakonczay Gábor kétszeres Guinness World Records Díjas óceán-átszelő magyar evezős. A fiat...
Bővebben →Új helyen a megyei agrárkamara
Új helyre költözött Pécsett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága. Mostantól, a Siklósi út 38. szám alatt találják meg a hivatal...
Bővebben →Bóly legfontosabb prioritásai
A Bólyi Városi Televízió vendége volt Hárs József, Bóly város polgármestere. A városvezető beszámolt a tavalyi év pénzügyi zárásáról, így a közel 600 ...
Bővebben →Aranyminősítés Babarcnak és Villánynak
2016-ban alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa. Az 1996-ban alapított Landesrat egyik...
Bővebben →