Helyi hírek, események
Sportos napot tartottak a bólyiak
Sikeres volt a ll. Bólyi Sport - Fitt Nap. A csaknem 32 fokos forróság ellenére, szó szerint megmozdult a kisváros sportkedvelő lakossága. Sok százan gondolták úgy, hogy kint a helyük a megasport rendezvényen, amelyen csaknem minden bólyi sportág képviseltette magát. Volt itt hastánc, zumba, xco, gerinctorna, thai box, jiu jitsu, xfight, bodi building, jóga, no és persze foci. Bemutató jelleggel a térség neves rallye versenyzői autóikat mutatták be az érdeklődők sokaságának. Mindemellett kreatív asztal, arcfestés, légvár, játszószőnyeg, népi játékok és trambulin tette teljessé a gyermekes családok örömét. Az egy négyzetméterre jutó vasemberek, világ és európabajnokok aránya is igen magas volt, ami szintén a bólyi sport jelenlegi szintjét és színvonalát tükrözi. Jó volt látni a sok sportoló embert, akik egymás után kóstoltak bele a különböző sportágakba. Remélhetően sokan megfertőződtek ezzel a szenvedéllyel és a ma még aktívan nem mozgók is lendületet kapnak a következő időszakra. Gratulálunk a szervezőknek és minden résztvevőnek. Az esemény bővebb összefoglalóját, a Bólyi Városi Televízióban nézhetik meg. (A képen Bajai Róbert, Major Zsolt és Gyémánt Gábor látható.)
Mátyás napi borünnep az Év bortermelőjével
19. alkalommal került sor a Mátyás Napi Borünnepre Villányban. Több száz borivó és borkészítő tisztelte meg jelenlétével, a Bock pincészetnél zajló, ...
Bővebben →Horvát - magyar - bosnyák üzleti találkozó
Baranya Üzleti Fórum keretében, 3 ország képviselőinek részvételével zajlott tanácskozás a megyei közgyűlés dísztermében. A Baranya Megyei Önkormányza...
Bővebben →Lezárult a gazdák téli felkészítése
A tavaszi napsugarak megosztották térségünk földműveléssel foglalkozó gazdáit. Egy részüket munkára ösztönözte, míg nagyobb hányaduk a Trigo bólyi par...
Bővebben →A szajki farsangi fánk mind elfogyott
A Szajki Német Önkormányzat 8. Fánk Kavalkádja, ismét megmozgatta a fánksütésben otthonossan mozgó nagyikat. A helyi kultúrházban "randevúztak" egym...
Bővebben →Teremátadó a Bólyi Cápáknál
Ezt jól kisütötték, már mint hogy, egykori pékségből alakítsanak ki edzőtermet a bólyi Küzdősport Szakosztály számára. A végeredmény pedig önmagáért b...
Bővebben →Ökosuli Olaszon
Az Olaszi Általános lskola minősítéseit tekintve, ökosuli és boldog iskola, amely egy gyönyörű park közepén található. Öt településről így Olaszról, H...
Bővebben →Terrán tetőfedő képzés az új központban
Három Dél-dunantúli megye ácsai és tetőfedő mesterei, összesen 30-an vettek részt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. két napos pécsi és bólyi képzési pro...
Bővebben →Évet értékeltek a Bólyi SE szakosztályai
Idén 100 éves a Bólyi Sportegyesület. 1919. májusában alakult, Manninger Gusztáv Adolf elnökletével. 1930, -ban a tenisz szakosztály, 1934. júniusáb...
Bővebben →Csokoládé karnevál édesszájúaknak
Hetedik alkalommal rendezték meg Pécsett az édesszájúak és a gyerekek mekkájának is nevezhető, Csokoládé Karnevált. Ezen a hazai kézműves csokoládékés...
Bővebben →Kátolyi Asszony farsang tűztánccal
A farsang avagy a pokláde időszaka, megannyi hagyományt őríz Baranya sokacok lakta településein. Míg Mohácson a Busójárás a legősibb rítus, addig Káto...
Bővebben →A megyei rendőrfőkapitány Bólyban vizitált
Közrend és közbiztonság, ezek voltak a kulcsszavai a bólyi prevenciós fórumnak, amelyre a kollégium épületében került sor. A rendezvényt a bólyi polg...
Bővebben →Drónok hozzáértő "pilótával"
A drónok titokzatos, ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó világába kalauzolja el nézőit a Bólyi Televízió. Az égen feltűnő, zümmögő hangú repülő sz...
Bővebben →