Helyi hírek, események


Teltház a mohácsi strandfürdőben

2016.07.12

Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogatott be a hűsítő habok közé, akik kihasználták a strandfürdő minden négyzetméterét. Jól esik a napfürdőzés akkor, ha az ember bármikor csobbanhat a medencébe. Ha pedig úgy gondolja, úszhat is pár hosszt, hogy az erőnléte is rendbe legyen. A mohácsiak, a kor kihívásainak megfelelően, látványelemekkel is kiegészítették fürdőjüket, amely lássuk be, népszerűségének sem ártott. Sőt, azóta mégtöbben látogatják a környező településekről és még távolabbról is. A mohácsi strandfürdő természetesen mindenkit szívesen lát, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik. Néhány esős napot leszámítva, kihasználtan üzemel a mohácsi strandfürdő, nem lehet oka az üzemeltetőnek a panaszra. Számunkra, fürdőzőknek pedig mentsvár a kánikulában, csakúgy mint a többi strand a megyében, melyek nélkül elviselhetetlen lenne, a trópusi hőség. A Duna partján egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő fürdő egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket, a sportolni, kikapcsolódni vágyó családokat. A fürdő szolgáltatásainak köszönhetően, egyszerre nyújt lehetőséget a csendes kikapcsolódásra és az önfeledt lubickolásra, ugyanakkor azoknak sem okoz csalódást, akik a gyógyvíz áldásos hatását szeretnék élvezni. A családi együttlét, az aktív pihenés és a kényeztető nyugalom harmonikus egysége a gyerekeket és felnőtteket egyaránt feledhetetlen élménnyel teszi gazdagabbá.


Mecsek Teával az egészségért

2021.02.07

A Mecsek Tea termékei különleges gonddal válogatott, kiváló minőségű gyógynövényekből, gyümölcsökből és tealevelekből készülnek. A speciális összetéte...

Bővebben →

Vince nap szűkebb körben

2021.02.07

Vince napja jeles nap a borászok és borkedvelők számára. A szőlősgazdák ugyanis ezen a napon jósolják meg az őszi termés minőségét és mennyiségét, a V...

Bővebben →

Farsangi installáció Szederkényben

2021.02.07

Ahol egy hónapja még a betlehem, ma már farsangi installáció fogadja a járókelőket Szederkény centrumában. A mindig lelkes és kreatív nyugdíjas egyesü...

Bővebben →

Monyoródi falunap

2020.08.19

Hosszú kihagyás után ismét falunapot rendeztek a monyoródiak. Hamisítatlan gasztropiknik kerekedet, egész napos programjukból. Babgulyás rotyogott meg...

Bővebben →

Liptódon újra éledt a falusi turizmus

2020.08.19

A Markesz család több mint egy évtizede vágott bele a falusi turizmus nagy kihívásokkal járó felvirágoztatásába. Azóta sok 100 iskolás gyermek, egyesü...

Bővebben →

Nyílt nap a bólyi Mol benzinkúton

2020.08.19

Óriási kínálat fogadta a betérőket a Bólyi MOL benzinkút és Családi pihenő előre meghírdetett nyílt napja alkalmából. A folyamatosan fejlesztő és szo...

Bővebben →

Tanévkezdésre hangolva

2020.08.19

Még javában tart a vakáció, de vannak akik még csak most kelnek útra a jól megérdemelt nyaralásuk uticéljához. Ugyanakkor a kulisszák mögött gőzerővel...

Bővebben →

Felhívás idősek számra

2020.03.21

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! A koronavírus nagyon gyorsan terjed, és tudjuk, hogy az idősekre a legveszélyesebb. Ezért arra kérjük idősebb honfitársain...

Bővebben →

Rendkívüli szünet az óvodában

2020.03.21

Bóly Város Polgármestere a Bólyi Óvoda és Bölcsőde intézményben 2020. március 18. napjától határozatlan időtartamra rendkívüli szünetet rendelt el (óv...

Bővebben →

Bólyi korlátozások

2020.03.21

BÓLYI INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSE A KORONAVÍRUS MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN A katasztrófavédelmi törvény 46. § (4) bekezdése alapján veszélyhelyzetben a települé...

Bővebben →

Bóly Önkormányzatának felhívása

2020.03.21

Bóly Város Önkormányzat kéri a település azon lakóit, akik külföldi munkából, oktatási intézményből stb. az elmúlt 14 napban érkeztek haza városunkba ...

Bővebben →

A jó farsangi fánkból, sosem elég

2020.02.23

A Szajki Német Önkormányzat 9. Fánk Kavalkádja ismét lázba hozta a szorgos és szaporán sütögető nagyikat. Ezúttal is a helyi kultúrházban "randevúztak...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162