Helyi hírek, események
Teltház a mohácsi strandfürdőben
Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogatott be a hűsítő habok közé, akik kihasználták a strandfürdő minden négyzetméterét. Jól esik a napfürdőzés akkor, ha az ember bármikor csobbanhat a medencébe. Ha pedig úgy gondolja, úszhat is pár hosszt, hogy az erőnléte is rendbe legyen. A mohácsiak, a kor kihívásainak megfelelően, látványelemekkel is kiegészítették fürdőjüket, amely lássuk be, népszerűségének sem ártott. Sőt, azóta mégtöbben látogatják a környező településekről és még távolabbról is. A mohácsi strandfürdő természetesen mindenkit szívesen lát, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik. Néhány esős napot leszámítva, kihasználtan üzemel a mohácsi strandfürdő, nem lehet oka az üzemeltetőnek a panaszra. Számunkra, fürdőzőknek pedig mentsvár a kánikulában, csakúgy mint a többi strand a megyében, melyek nélkül elviselhetetlen lenne, a trópusi hőség. A Duna partján egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő fürdő egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket, a sportolni, kikapcsolódni vágyó családokat. A fürdő szolgáltatásainak köszönhetően, egyszerre nyújt lehetőséget a csendes kikapcsolódásra és az önfeledt lubickolásra, ugyanakkor azoknak sem okoz csalódást, akik a gyógyvíz áldásos hatását szeretnék élvezni. A családi együttlét, az aktív pihenés és a kényeztető nyugalom harmonikus egysége a gyerekeket és felnőtteket egyaránt feledhetetlen élménnyel teszi gazdagabbá.
Tojáskút Bóly főterén
Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...
Bővebben →Pécsi diákok a Terrán gyárában
A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...
Bővebben →Lövészklub a város szélén
Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...
Bővebben →Oscar-díjas rendező Pécsett
Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...
Bővebben →Sörbarátok a Fülemülében
A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...
Bővebben →Növényvédős bál a Vigadóban
Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...
Bővebben →Német könyv bemutatója
Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...
Bővebben →