Helyi hírek, események
Ismerős Arcok a Kiskastélyban
Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évre visszatért a legkeményebb zenei műfaj a kisvárosba. Talán nosztalgiából avagy megszokásból, Lóca ( azaz Lorencsics Zoltán) idén sem bírta ki buli nélkül. A rutinos szervező fellépésre invitálta a megyében fellelhető "nagyágyukat", s hogy érzekelhető rezonanciájú legyen a durranás, az Ismerős Arcok zenekar is visszatért régi szép sikerei helyszínére. A népszerű zenekar magyar nemzetirock-együttes. 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $texas együttes tagjaiból. Első időkben rhythm and bluest játszottak. Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegviláguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával, a trianoni döntés igazságtalanságával foglalkozik. Zenéjükben a népi elemek, népdalfeldolgozások mellett előfordulnak hard rock, heavy metal stílusú alkotások, illetve Éberálom című lemezükön több szám is erősen dzsesszes beütésű. Rendszeres meghívottai rangos hazai kluboknak, fesztiváloknak. Évente 100-120 élő koncertet adnak, ezek között 3-4 jótékonysági céllal kerül megrendezésre. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, vagy Délvidéken egyaránt. No és persze Bólyban, ahova szinte hazajárnak, ha Lóca meghívja őket... Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok frontemberével készült interjúnkat, a Bólyi VTV-ben nézhetik meg.
Mátyás napi borünnep az Év bortermelőjével
19. alkalommal került sor a Mátyás Napi Borünnepre Villányban. Több száz borivó és borkészítő tisztelte meg jelenlétével, a Bock pincészetnél zajló, ...
Bővebben →Horvát - magyar - bosnyák üzleti találkozó
Baranya Üzleti Fórum keretében, 3 ország képviselőinek részvételével zajlott tanácskozás a megyei közgyűlés dísztermében. A Baranya Megyei Önkormányza...
Bővebben →Lezárult a gazdák téli felkészítése
A tavaszi napsugarak megosztották térségünk földműveléssel foglalkozó gazdáit. Egy részüket munkára ösztönözte, míg nagyobb hányaduk a Trigo bólyi par...
Bővebben →A szajki farsangi fánk mind elfogyott
A Szajki Német Önkormányzat 8. Fánk Kavalkádja, ismét megmozgatta a fánksütésben otthonossan mozgó nagyikat. A helyi kultúrházban "randevúztak" egym...
Bővebben →Teremátadó a Bólyi Cápáknál
Ezt jól kisütötték, már mint hogy, egykori pékségből alakítsanak ki edzőtermet a bólyi Küzdősport Szakosztály számára. A végeredmény pedig önmagáért b...
Bővebben →Ökosuli Olaszon
Az Olaszi Általános lskola minősítéseit tekintve, ökosuli és boldog iskola, amely egy gyönyörű park közepén található. Öt településről így Olaszról, H...
Bővebben →Terrán tetőfedő képzés az új központban
Három Dél-dunantúli megye ácsai és tetőfedő mesterei, összesen 30-an vettek részt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. két napos pécsi és bólyi képzési pro...
Bővebben →Évet értékeltek a Bólyi SE szakosztályai
Idén 100 éves a Bólyi Sportegyesület. 1919. májusában alakult, Manninger Gusztáv Adolf elnökletével. 1930, -ban a tenisz szakosztály, 1934. júniusáb...
Bővebben →Csokoládé karnevál édesszájúaknak
Hetedik alkalommal rendezték meg Pécsett az édesszájúak és a gyerekek mekkájának is nevezhető, Csokoládé Karnevált. Ezen a hazai kézműves csokoládékés...
Bővebben →Kátolyi Asszony farsang tűztánccal
A farsang avagy a pokláde időszaka, megannyi hagyományt őríz Baranya sokacok lakta településein. Míg Mohácson a Busójárás a legősibb rítus, addig Káto...
Bővebben →A megyei rendőrfőkapitány Bólyban vizitált
Közrend és közbiztonság, ezek voltak a kulcsszavai a bólyi prevenciós fórumnak, amelyre a kollégium épületében került sor. A rendezvényt a bólyi polg...
Bővebben →Drónok hozzáértő "pilótával"
A drónok titokzatos, ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó világába kalauzolja el nézőit a Bólyi Televízió. Az égen feltűnő, zümmögő hangú repülő sz...
Bővebben →