Helyi hírek, események


Grillparty az árnyas fák alatt

2016.08.01

A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével készültek a gasztronómiai alkotások, egyik másik finomság a "csoda kategóriáját" is súrolta. Nemzetközivé az tette az eseményt, hogy a szomszédos Horvátországból is érkezett egy kiváló társaság. Ők sem a vendéglátásban, sem pedig az ételek ízvilágában nem hazudtolták meg önmagukat. A Pélmonostori Magyar Kulturális  Egyesült csapata, Csaplár Sándor vezetésével, finom húsokat, zöldségeket grillezett s e mellé salátákat szervírozott. Igényességüket mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legszebb terített asztal címét is ők vihették haza. Több nyárádi csapat is bizonyította, hogy bizony ők is értik a grillezés tudományát, sőt alkalmazzák is a mesterfogásokat. Csirkeszárnyak, combok, sertésnyaka, gomba és padlizsán is sült a parázs felett, az ínyencek nagy nagy örömére. Szakács Gyuláné, nevét nem meghazudtolva, a Mecsek Zöldút Egyesület csapatának "mesterszakácsaként" tevékenykedett. Ők kuriózumként, ehető virágokkal, gazakkal és gyomnövényekkel színesítették a sütő-főző fesztivál amúgy is színes palettáját. Zsifkovics Józsefné a rendezők nevében mondott köszönetet valamennyi résztvevőnek és a csapatok részére egy kis emléket is átadott a helyi egyesület nevében. Bizton állíthatom, már csak a kóstolók alapján is, hogy Közép-Kelet Európa legjobb grilles fesztiválja volt a nyárádi. Legalábbis ezen a napon, e helyen és ebben az időben. Nagy köszönet, minden finom falatért. Hogy is szokták ezt mondani? A Jó Isten fizesse meg kedves nyárádiak!


Mézpromóció a kamara támogatásával

2018.10.29

Az idei évben is nagyszabású mézpromócióba kezdett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Baranya Megyei Szervezet...

Bővebben →

Leányvásár több tízezer érdeklődővel

2018.10.29

Egykori feljegyzések szerint: a leányok legszebb ruháikban sétáltak fel s alá az utcákon, nótáztak, karikába ,,léptek", ,,futottak" és ,,ugrottak",...

Bővebben →

Repülőgépgyártás Baranyában

2018.10.29

Elkészült a Magnus Aircraft Pécs-pogányi repülőgépgyára, s a többmilliárdos fejlesztést be is mutatták a sajtó munkatársainak. Mind az elhangzott, ...

Bővebben →

Mak(k)usztik produkció

2018.10.29

Megteltek a Bólyi Mozi széksorai. Sodrában a szörnyű malomnak címmel, itt mutatták be azt a verses, zenés előadást, amely egy első világháborús baka s...

Bővebben →

Őszanyó hetek Bólyban

2018.10.23

Az Őszanyó hétnek, ma már heteknek, nagyon szép hagyomány van a Bólyi Óvódában. Színes programokkal, szülők és nagyszülők részvételével zajlik, ezidőt...

Bővebben →

Janus, az értékőrző múzeum

2018.10.23

A Janus Pannonius Múzeum Magyarország legnagyobb vidéki múzeuma, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhelye. A pécsi múzeumok sokasága tartozik hozzá, í...

Bővebben →

Megyenapi elismerések

2018.10.23

Baranya megye története, az államalapítás koráig nyúlik vissza. Elnevezését illetően megoszlanak a vélemények, de a kutatók többsége a szláv eredet me...

Bővebben →

Hadik nyerte a Mecsek Rallye-t

2018.10.23

A péntek délutáni Prológgal kezdődött az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye, a Pécs Plaza parkolójában. Hatalmas és egyben lelkes tömeg fogadta a versenyzők...

Bővebben →

Új edzővel rukkolt elő a Bólyi SE

2018.10.23

A távozó szakvezető, Bolboaca Augustin ajánlásával érkezett a bólyi kispadra, az A licences edző, Gulyás Gergely. A fiatal, ambíciózus trénert meglept...

Bővebben →

Hospice hálózat Baranyában

2018.10.23

A Pécsett működő Szociális Háló Egyesület, Baranya megye területén 15 éve végzi az egészségbiztosító által finanszírozott, a daganatos betegek számára...

Bővebben →

Rokonyok és a "süttgesztinye" szüret

2018.10.22

Idén, immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólassal élve: a sütt gesztinyés Lukács napi búcsú. A hagyományt alapí...

Bővebben →

Sajtkülönlegességek Liptódról

2018.10.22

Maulék 9 éve laknak liptódi otthonukban, amely hagyományos vályog téglából készült. Legelésző tehenek jelzik a gazdálkodó életmódot. Maul Antal és Ani...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162