Helyi hírek, események


Imádják a mohácsi sokacbabot

2016.08.10

Több mint két évtizede a Mohácsi Sokacok Olvasókörének tagjai, augusztus első hétvégéjére szervezik meg a mohácsi népi és nemzetiségi hagyományokat felelevenítő Babfőző fesztivált, avagy a Duna-parti horvát kulturális és gasztronómiai találkozót. Igy volt ez idén is.

A rendezvény természetesen tűzgyújtással indult a Sokac Negyed szíveben és máris kezdetét vette, hagyományos technikával, az agyagedényben történő főzés. Mindehhez finom sokacbabra, zöldségekre, tőke és füstölt húsokra, fűszerekre és persze jól bevált babfőző mesterekre volt szükség. A gasztronómiai ízek mellett ilyenkor kulturális bemutatók is helyet kapnak, a kézműves bemutatókkal egyetemben. A résztvevő babfőzők száma évről évre közel 300 fő, akik 1100 agyagedényben főzik a babot. S hogy mindez honnan indult el? A lefedett cserépedényekben készített étel a földeken dolgozó idősebb délszlávoktól ered, akik hogy a munka is haladjon, és ebéd is elkészüljön, már 100 éve hódolnak a agyagedényben főzött sokac babnak. Mint azt Jaksics György és Bubreg István főszervezőktől megtudtuk, még Budapestről és külföldről is érkeztek vendégeik. A példa is bizonyítja, hogy az ínyencek szívesen átruccannak Mohácsra egy-két tányér ízes sokac babért. Nem is kell ennél finomabb és laktatóbb lakoma. Jól tudják ezt a mohácsi sokacok is, nem hiába él a népi hagyomány évtizedek óta. Persze azt kívánjuk, hogy a Jóisten tartsa meg a következő évtizedekre is jó szokásaikat és főjön az a jó sokacbab edényszámra.


Svábbál a legendás Karawankával

2018.03.02

A legendás Karawanka szalon és tánczenekar volt a ceremónia mestere az idei nyárádi Svábbálnak. Széles hazai és nemzetközi repertoár, igényes megjelen...

Bővebben →

Babarc palackba zárt kincsei

2018.03.02

Minőségi nedüket értékelhetett a babarci borverseny alkalmával összeállt 3 tagú szakértői zsűri. Estére, amikor is a gazdák összejöttek a helyi kultúr...

Bővebben →

Az év borásza Villányban járt

2018.03.02

XVIII. Mátyás Napi Borünnepre került sor Villányban, melyet hagyományosan a BOCK PINCÉSZETBEN tarttok meg a baranyai borásztársadalom jelentős részv...

Bővebben →

Bajor csülök, tiroli hangulat

2018.02.28

Hamisítatlan bajor estet varázsoltak a Belvárdi Fogadó patinás falai közé. Finom ételek mellé autentikus muzsika is dukált, amelyről a Mozaik Band gon...

Bővebben →

Trigo zárórendezvény

2018.02.28

Az Erzsébet Vigadó mozi terme adott otthont a Trigo Kft. téli partnertalálkozó sorozatát záró előadásoknak. A gazdák ezúttal is sok hasznos információ...

Bővebben →

Kiváló borok Liptódon

2018.02.28

A liptódi farsangtemetésre és a helyi borversenyre14. éve kerül sor a kis dél-baranyai községben. Koradélután borbírálattal indult útjára a program. I...

Bővebben →

Bajor est a Fülemülében

2018.02.28

A villánykövesdi Erdinger Fan Club alakulásának 5 születésnapjára érkeztünk a Fülemüle Csárdába. A hangulatos vendéglőben jókedv és vidámság uralkodot...

Bővebben →

Mároki sváb mulatság

2018.02.28

Jó hangulatú Svábbált rendeztek a márokiak. A helyi német önkormányzat hét éve zsinorban házigazdája az egyre patinásabb eseménynek, melynek helyszíne...

Bővebben →

Bozsik nyomdokain járnak

2018.02.28

Amíg az anyukák otthon a vasárnapi ebéd elkészítésén fáradoztak, addig két bólyi sportcsarnokban is rúgták a bört fiú gyermekeik. Az apukák pedig hang...

Bővebben →

Hurkatöltő bajnokok Berkesden

2018.02.28

Igazi profik jöttek össze az első Berkesdi Kásáshurka-töltő Fesztiválra. A helyi és környező falvakból érkező csapatok rutinjához és felkészültségéhez...

Bővebben →

Újabb kurzus a szabadegyetemen

2018.02.28

Kis szusszanás után máris folytatódik legújabb kurzusával, a bólyi Nyugdíjas Szabadegyetem. A szezonkezdés sikerességét nem bízták a véletlenre. Egy ...

Bővebben →

Daloló ifjúság

2018.02.28

A 47. Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szólt. Mohács Város Önk...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162